Koszovóba megy Novák Katalin
Szeptemberben látogatja meg a magyar KFOR-erőket.
Szolgálati idején kívül halt meg Horváth Csongor.
hvg.hu
Bár a szerb tiltakozók elvitték az útakadályokat a szerb–koszovói határról, miután a pristinai kormány elhalasztotta az új határátlépési rend bevezetéséről szóló rendelet életbe léptetését, a koszovói válság megoldása semmivel sem került közelebb.
Koszovói szerbek kezdtek tiltakozásba, ennek eredménye lett a blokád is.
hvg.hu
Minden jel arra utal, hogy a nagy többséggel nemrég újraválasztott elnök, Aleksandar Vučić kapott még némi haladékot a nyugati vezetőktől a feltételeik teljesítésére, és időt a szerb társadalom putyinista vonzalmainak leépítésére, akárcsak a „koszovói realitás” elfogadtatására. Vélemény.
Pressburger Csaba
Harminc évvel a délszláv háborúk után újabb konfliktus éleződik egy Magyarországgal határos országban, ezúttal Ukrajnában. Akkor – ellentétben az ukrajnaival – a magyar kormányok a nyugati szövetségesekkel összhangban cselekedtek. A két válságban viszont közös vonás, hogy ártott a helyi magyar közösségeknek.
A koszovói rendőrség szombaton közölte, hogy nem engedte be a határon a Szerbiából a koszovói szerb kisebbségnek küldött népszavazási dokumentumokat.
MTI
A koszovói kormány nem akarja, hogy a külföldről drágán importált elektromos áramot a kriptobányászok használják el.
hvg.hu
Kevés a férőhely a dán börtönökben, Koszovóban viszont túl sok van.
hvg.hu
Sajtóértesülések szerint a férfi bosszúból lőtt rá a buszra.
MTI
Elégedetlenek az EU-ba még fel nem vett nyugat-balkáni országok politikusai az unió vezetőivel tartott szlovéniai csúcstalálkozóval, hiszen Brüsszel ezúttal sem közölte, mikor csatlakozhatnak az unióhoz. Az egy helyben járás már az USA-t is aggasztja.
hvg360
A blokádnak vége, békefenntartók vigyáznak a jarinjei határátkelőre.
MTI
Egyik fél sem sietett megoldani a Szerbia és Koszovó határán kialakult konfliktust, a csetepaté ugyanis a pristinai és a belgrádi vezetőknek is kapóra jön, hogy odahaza újfent bizonyíthassák nacionalista hajthatatlanságukat.
Szerbia és Koszovó képviselői megállapodtak a két ország határán kialakult válsághelyzet megoldásáról. A szemben álló felek október 2-án visszavonják a térségbe vezényelt rendőri és katonai egységeket, a helyüket pedig a NATO-békefenntartók erők, a KFOR katonái veszik át. A teljes rendezéshez azonban még idő kell.
hvg.hu
Észak-Koszóvóban egyre nagyobb a feszültség.
hvg.hu
Bebetonozta magát a hatalomba Alekszandar Vucsics szerb államfő, akinek azt is sikerült elérnie, amiről a diktátorként számon tartott egyik elődje, Szlobodan Milosevics csak álmodhatott: a parlamentben immár csak kormánypártiak ülnek.
Konvojban hazatérő magyar diplomaták, a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg katonáinak fiai, akik együtt vadásznak bosnyákokra és Hajna Catic, aki Srebrenicában lemészárolt férjét és fiát siratja, egyebek mellett ezek a hvg360 munkatársának emlékei. A délszláv háború borzalmai ma is kísértenek.
A koszovói politika fenegyerekéből lett miniszterelnök Albin Kurti, aki a legszívesebben egyesítené az országát Albániával.
A Spanyolország–Koszovó futballmeccsen az is kegynek számított, hogy a himnuszukat lejátszották, hiszen nem ismerik el az ország létezését.
hvg.hu
A pártnak 52 helye lesz a 120 tagú parlamentben.
MTI