Sok kapcsolat nem azért akad el, mert nincs szeretet, hanem mert a közelség egyszerre vágyott és félelmetes. Van, aki kapaszkodik, van, aki eltávolodik, más hol közel húz, hol ellök – és közben mindkét fél ugyanarra vágyik: biztonságra. A kötődési mintáink gyerekkorból indulnak, de felnőtt kapcsolatainkban is újra és újra megjelenhetnek. Békési Tímea addiktológiai konzultáns, etnográfus írása.
Újabb vizsgálati eredmény bizonyítja, hogy az okostelefonozás komoly károkat tud okozni a gyerekek számára.
Miért ragaszkodunk néha ahhoz az emberhez a legerősebben, aki a legtöbbet árt nekünk? A traumakötődés egy olyan pszichológiai jelenség, amelyben a bántalmazás, a félelem és az időnkénti szeretetteljes pillanatok különös, nehezen felbontható érzelmi kötődést hoznak létre. Bár a kifejezést ma már gyakran használják a közösségi médiában, valódi jelentése jóval összetettebb, és sokkal inkább a bántalmazó kapcsolatok működéséről szól. Hogyan alakul ki ez a láthatatlan kötelék, és miért olyan nehéz kilépni belőle? Miért olyan nehéz elengedni valakit, aki újra és újra fájdalmat okoz?
Miért van az, hogy egyesek számára természetes a közelség, mások viszont újra és újra falakba ütköznek a kapcsolataikban? A válasz gyakran sokkal korábban kezdődik, mint gondolnánk: a csecsemőkori kötődésünk alapvetően meghatározza, hogyan tudunk felnőttként szeretni, bízni és valódi intimitást megélni.
A magyar fiatalok átlagosan csak 27 éves korukban hagyják el a családi fészket, ami persze az elképesztő ingatlanárak és az infláció mellett nem is olyan meglepő, de a gazdasági okokon túl más is meghúzódik a statisztika mögött. Miután én magam nagy nehezen ráakadtam az ideális albérletre, arra is kerestem a választ Rédei Zsuzsanna pszichológussal, hogy miért olyan nehéz feldolgozni a szülőknek, ha elköltözik a gyerekük.
Egy több mint ezer anya körében végzett felmérésből kiderült: a társadalmi nyomás, hogy élvezzék a terhességet, bűntudatot és félelmet is kelt bennük.
Hogy miképp lát minket a partnerünk, vagy miképpen látjuk mi őt, csak kismértékben függ attól, milyenek is vagyunk mi ketten. Sokkal inkább befolyásolja az, hogy milyen a kötődési stílusunk.
Sokan olyan életkörülmények között élnek, hogy sokszor nem tudnak rendelkezésre állni – nekik szeretnének segíteni a kutatók.
Nemcsak a terápiában lehet haszna e tudásnak, hanem a mindennapi életben is.
A gondozóhoz való kötődés a gyerekekhez hasonlóan a kutyáknál is agyi jutalomválaszhoz kapcsolódik – állapították meg viselkedéses és agyi képalkotó vizsgálatok kombinálásával az ELTE etológusai.
A serdülő kötődési képességétől is függ, be tud-e illeszkedni a számára különösen fontos kortársak közé.
Legtöbbször úgy képzeljük, hogy alaposan megfontolva választjuk ki a partnerünket, és ő is ugyanezt teszi, amikor mellettünk dönt. Ám kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy e találkozásnál a szüleink, sőt a nagyszüleink is találkoznak, és jóval meghatározóbb az egykori viszonyulásuk hozzánk, mint gondolnánk.
Mindenki fejében kirajzolódik a kép arról, milyen szülővé szeretne válni. A kisbaba megszületése után előfordulhat azonban, hogy nehéz elérni a kiegyensúlyozott kapcsolódást a babához. Mitől függ, és hogyan formálódhat a szülői oldala ennek a különleges viszonynak, amely megalapozza a létezésünket a világban?
Kapitány-Fövény Máté addiktológus új, Ezerarcú függőség című könyvében külön fejezetet szentel a kötődésnek. Ebből választottunk egy részletet közelgő szalonestje előtt.
Ugyanazt a kísérletet hajtották végre velük, amit gyerekekkel is szoktak, és arra jutottak, hogy a macskák között is vannak biztosan és gyengén kötődők.
A kutya szeretetében nem nagyon kételkedünk, de a macska természetéről már megoszlanak a vélemények. De mi a helyzet a madarakkal, vagy akár a terráriumok lakóival? Ők csak az ennivalót várják tőlünk?
Az anyák és a gyerekek közti kötődés a klinikai szakpszichológus szerint nagyban meghatározza a felnőttkori kapcsolatokat. Vannak, akiknek súrlódásmentes, másoknak vesszőfutás az életük.
Az érzelmek legszélesebb skáláját valószínűleg a szerelmünkkel éljük meg. Gyermeki, testvéri, szülői, baráti, szerelmi érzelmek időnként egymásba gabalyodva törnek felszínre – vagy munkálkodnak észrevétlenül.
Párkapcsolatainkban rendszerint újraélünk nem tudatos, korai életkorunkban elfojtott késztetéseket, érzelmi sérüléseket, amelyekhez partnerünknek nem sok köze van. A harmóniához vezető út első lépése, hogy mindketten szembenézzünk gyermekkorunkból hozott pozitív és negatív élményeinkkel. L. Stipkovits Erika pszichológus írása.
Szingliadó, az abortusz korlátozása, a gyermekvállalás gyökeresen más nézőpontból - hatalmas port kavart a HVG cikke, amely egy KDNP-hez közeli szociológus, Benda József demográfiai elképzeléseit mutatta be. Benda szerkesztőségünknek jelezte, szívesen megszólalna.
