Tíz halálos baleset történt az elmúlt hétvégén
További huszonhárom ember pedig súlyosan megsérült közlekedési balesetben.
További huszonhárom ember pedig súlyosan megsérült közlekedési balesetben.
hvg.hu
A fennakadás oka a MÁV szerint a biztosítóberendezés hibájában keresendő.
MTI
A vasúti hálózat fejlesztése olyan logikával, amelyet Lázár János képvisel, nem tud eredményes lenni - írta a Facebookon a volt közlekedési államtitkár.
hvg.hu
Rendeznék végre az elektromos rollerek helyzetét.
hvg.hu
A halálos balesetekre utaló figyelmeztető táblák az országutakon olykor épp a céljukkal ellentétes hatást váltanak ki – vélik amerikai kutatók.
HVG
A Margit körút 19-nél járt a 4-6-os villamos szombat délután, amikor a járművön két ember verekedett össze. Az incidens miatt a villamos nem tudott tovább közlekedni, visszafordították.
hvg.hu
Grád Ottó, a Magyar Ásványiolaj Szövetség főtitkára szerint a piacnak még idő kell, míg visszarendeződik.
hvg.hu
Nagyobb baj is lehetett volna a dologból.
hvg.hu
A sávját többször elhagyva szlalomozott egy férfi Szabadkígyóson. Mint kiderült, ráadásul jogosítvány nélkül és egy forgalomból kivont autóval.
Az elmúlt három évben ezerötszáznál is több alkalommal intézkedtek Budapesten a buszsávok jogosulatlan használata miatt.
hvg.hu
Több baleset volt tavaly, mint egy évvel korábban.
MTI
Kivéve, ha ott vásárolunk.
hvg.hu
Két gyalogosnak is el kellett ugrania a kocsi elől.
hvg.hu
Az új összegek mellett a tavalyi statisztikát is közölték: 98 millió forintot blicceltek össze az utasok.
MTI
Egy kanyarban találkozott majdnem egy szabályosan haladó másik járművel.
hvg.hu
Az amerikai Doroni Aerospace szerint karnyújtásnyira van a cég attól, hogy kereskedelmi forgalomba adja a Doroni H1 néven futó repülő autóját.
hvg.hu
A felújítás májusban fejeződik be, akkortól minden állomás akadálymentes lesz.
MTI
Vélhetően sikerült megtalálniuk az ország legigénytelenebb autósát.
hvg.hu
A Nagyvárad téren és a Lehel téren viszont még tartanak a felújítási munkálatok, így ezeken a megállóhelyeken csak áthaladnak a szerelvények.
MTI
Súlyos felvétel került elő egy péntek esti budapesti balesetről.
hvg.hu