Szombaton tartják a Pride felvonulást, mutatjuk, milyen lezárások lesznek aznap
A menet a Városligetből indul majd és oda is kanyarodik vissza.
A menet a Városligetből indul majd és oda is kanyarodik vissza.
hvg.hu
És még ha majd el is készül a horvát szakasz, akkor is éveket kell majd arra várni, hogy az autópálya céljáig is el lehessen jutni.
unknown
Nem járnak jól, akik csütörtök reggel indulnak el a Balatonra vonattal.
hvg.hu
Ittasan jó ötletnek tűnt épp a sínek között szundikálni, de a bíróság nem értett egyet ezzel. Pláne, hogy épp jött a vonat.
hvg.hu
A Bolt Taxi engedélyének visszavonását kezdeményezte a Budapest Főváros Önkormányzatánál az Országos Taxis Szövetség. Az érintett Bolt viszont azt állítja, hogy a magyar jogi szabályozások szerint jár el, logója és szabadjelzője védjegyoltalma megfelelő.
hvg.hu
Bátran nevezhető extrém gyorshajtásnak ez is.
hvg.hu
Az elmúlt néhány hét sem telt eseménymentesen az autópályákon a terelések közelében.
A résztvevők megemlékezést tartottak, és a rendőrpalotához vonultak a hídról, ahol nemrég egy szabályosan közlekedő kerékpárost gázolt halálra egy versenyző sofőr.
hvg.hu
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
hvg.hu
A gyorsan és kis helyen megforduló kismotor ellen nincs könnyű dolga egy autósnak. Közben kiderült az is, miért menekültek.
unknown
Egy matrac, egy létra – elég változatos a repkedő tárgyak listája.
unknown
Kerületi kártyával, regisztráció után lehet használni. A polgármester szerint ugyanis bár örömteli a bringák számának növekedése, ezzel együtt szembe kellett nézniük azzal, hogy sokan nehezen tudják otthon tárolni a kerékpárjukat.
hvg.hu
A város egyik kereszteződésben érezte úgy egy autós, hogy a legalkalmasabb helyen van a mutatványához.
hvg.hu
Két helyen is baleset történt az M1-es autópályán, Mosonszentmiklósnál 3 kilométeres a torlódás.
MTI
Spanyol fiatalok lepték el csütörtök reggel a Budapestről Ljubljanába induló InterCity-t a Kelenföldi pályaudvaron. A tömegjelenetek miatt többen rosszul lettek, egy állapotos és egy idős nőt is ki kellett menteni a zsúfolt kocsikból. A vonat reggel kilenc helyett délben indult el, az utasok tapssal üdvözölték a fejleményt.
hvg.hu
Sok volt a sör és a tömény.
hvg.hu
Két-három forinttal nőnek az üzemanyagárak a hétvégére.
hvg.hu
A legfeljebb 5 főre érvényes csoportos jegyet is meg lehet már venni az appban.
hvg.hu
Az összeszerelést követően forgalomba álló kompok Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a katamaránok a Fonyód − Badacsony, valamint Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon teljesítenek majd szolgálatot.
hvg.hu
Akár a rollerkölcsönzési piacra is beszállhat a Bolt – mondja Sabjányi László, a 45 országban, mobilalkalmazáson keresztül működő, észt hátterű taxitársaság év elején kinevezett ügyvezetője.
Fülöp István