#krimi360

Hiába örültek a nyomozók, amikor 30 év után találtak egy perdöntő ujjlenyomatot. Ekkor jött ugyanis az igazi rejtély
 

Hiába örültek a nyomozók, amikor 30 év után találtak egy perdöntő ujjlenyomatot. Ekkor jött ugyanis az igazi rejtély

Egy 1984-es gyilkosság döglött aktáit vette elő a londoni rendőrség 2013-ban. Újra átnézték a bűnjelraktárban lévő dolgokat, és találtak is rajta egy addig rejtőzködő, fontos ujjlenyomatot. Az ügy azonban csak ekkor kezdett igazán izgalmassá válni: a férfi, akié az ujjnyom volt, egyszerűen eltűnt az adatbázisokból, semmit nem tudott róla az állam. Egy londoni nyomozó úgy döntött, nem adja fel, amíg meg nem oldja a rejtélyt. Tíz év és több fordulat is kellett hozzá.

Rovó Attila Rovó Attila

Gazdagok voltak, sikeresek és befolyásosak. Aztán a férj kezében elsült egy fegyver
 

Gazdagok voltak, sikeresek és befolyásosak. Aztán a férj kezében elsült egy fegyver

Tex McIver és Diane McIver álompárnak tűnt. A férfi befolyásos ügyvéd, politikusok bőkezű támogatója volt Georgia államban, a nő egy nagy cég elnöke. Ismerőik szerint sosem veszekedtek. A birtokukról tartottak atlantai lakásuk felé, amikor a férfi kezében elsült a revolvere, megsebezve a feleséget, aki másnap a kórházban meghalt. Azóta találgatja mindenki, hogy Tex szándékosan akart-e ölni. Mindeddig jogilag sem bizonyított, mi történt. A megismételt per a héten kezdődött, rögtön meglepetéssel.

Rovó Attila Rovó Attila

Három év elteltével végre megtalálták a nő holttestét, de így csak még nyugtalanítóbb lett az ügy
 

Három év elteltével végre megtalálták a nő holttestét, de így csak még nyugtalanítóbb lett az ügy

Az USA Colorado államában egy nő eltűnt, majd a nyomozók több meglepetéssel is szembesültek a nyomozásban. Kémtollat találtak, kiderült, hogy a házaspárnál pont a féltékenykedőnek volt szeretője, illetve egy szexuális bűnöző DNS-ét is felfedezték. Bár a férj alibijében jókora lyukak voltak, és meg is vádolták, az ügyet gyengítette, hogy nem volt holttest, nem volt vér, nem volt nyoma, hogy hullát vittek a család autóival. Aztán megtalálták a nő maradványait, de ahelyett, hogy ettől előrébb lendülne az ügy, a napokban még az is kiderült, hogy az ügyész sorozatban követte el a butaságokat.

Rovó Attila Rovó Attila

Amikor egy fiatal nőt elraboltak egy strandról, szimpla ügynek tűnt. Ám az anyának mindmáig gyanús, hogy a rendőrség titkol valamit
 

Amikor egy fiatal nőt elraboltak egy strandról, szimpla ügynek tűnt. Ám az anyának mindmáig gyanús, hogy a rendőrség titkol valamit

A rendőrség gyorsan talált gyanúsítottat, miután 1995-ben egy félmeztelenül napozó lányt egy ismeretlen férfi elvonszolt az Ohio folyó partjáról. Amikor a feltételezett emberrabló megölte magát, a rendőrség a maga részéről le is zárta az ügyet. Pedig sorra derültek ki a furcsaságok: az öngyilkos nem hasonlított a fantomképhez, aztán évek múlva feltűnt egy új, gyanús férfi, és egy állítólagosan meghamisított 911-es hívás. Az elrabolt lány anyja mind a mai napig küzd, hogy a rendőrségből kiszedje, mi történt pontosan a nyomozás során, és megtudja, mi történt a lányával.

Rovó Attila Rovó Attila

Csak az volt biztos, hogy a nő szemcseppet ivott a halála előtt. Hogy mi történt, csak évek múlva derült ki
 

Csak az volt biztos, hogy a nő szemcseppet ivott a halála előtt. Hogy mi történt, csak évek múlva derült ki

A 61 éves nő régóta fájdalmakkal küzdött, úgyhogy a rendőrség öngyilkosságnak vélte, amikor rengeteg gyógyszer bevétele után meghalt. Aztán jött a meglepő toxikológiai jelentés, és kiderült az is, hogy a nő legjobb barátnője és gondozója sem feltétlenül ma született bárány. A 2018-as halálesetet hosszú nyomozás és bírósági tárgyalás követte, majd az esküdtek sem döntöttek gyorsan. Hidegvérrel történő kifosztás és gyilkosság volt Lynn Hernan halála, vagy egy szoros, anyagilag is támogató barátság zárult azzal, hogy egyikük átsegítette a szenvedő másikat a másvilágra?

Rovó Attila Rovó Attila

Nyom nélkül eltűnt egy 3 éves ausztrál kisfiú, sorra dőlnek meg a nyomozók teóriái
 

Nyom nélkül eltűnt egy 3 éves ausztrál kisfiú, sorra dőlnek meg a nyomozók teóriái

Hét évvel ezelőtt nyom nélkül tűnt el egy kisfiú a nagymama házának kertjéből Ausztrália keleti partján. A nyomozók soha nem adták fel a keresést, mindig újabb és újabb szálakon próbáltak elindulni. Szóba jött egy furcsa szomszéd, egy mosógépszerelő, suttogtak pedofilhálózatról is, majd a szülőkre terelődött a gyanú. A héten viszont olyan bírósági ítélet született, ami után a hatóságok igencsak tanácstalanok.

Rovó Attila Rovó Attila

Az FBI sejtette, hogy egy rokona ölette meg a jogászprofesszort. Kieszelt hát egy trükköt, hogy kiderítse, ki volt az
 

Az FBI sejtette, hogy egy rokona ölette meg a jogászprofesszort. Kieszelt hát egy trükköt, hogy kiderítse, ki volt az

Nyolcévnyi fordulatos nyomozás után sikerült bíróság elé állítaniuk az amerikai hatóságoknak Charlie Adelsont, a per a napokban kezdődött és jelenleg is zajlik. A fogorvost azzal vádolják, hogy egy gyerekelhelyezési családi vita miatt megölette volt sógorát, egy egyetemi jogászprofesszort. Az ügyben már elítéltek három embert, köztük azt, aki ténylegesen meghúzta a ravaszt. Adelson megvádolását egy évekkel ezelőtti csel tette lehetővé: sikerült csőbe húzniuk őt és hangfelvételt készíteni egy beszélgetéséről. A rossz minőségű felvétel feljavítása évekbe telt.

Rovó Attila Rovó Attila

Hétköznapi fiatal nőnek tűnt, de aztán elkezdtek sorban meghalni a közeli rokonai
 

Hétköznapi fiatal nőnek tűnt, de aztán elkezdtek sorban meghalni a közeli rokonai

Egy betöréssel indult az ügy szeptemberben, aztán a nyomozók kiderítették, hogy a 29 éves Ashley Jones szervezhette meg saját anyja házának kifosztását. És ez még csak a kezdet volt: a nyomozók eljutottak a mostohaapa tavalyi haláláig, aztán váratlanul meghalt az anya, jelentkezett egy régi rokon, mostanra pedig már azt találgatja mindenki, létezik-e, hogy a fiatal nő sorra öli meg a legközelebbi családtagjait. Jones jelenleg letartóztatásban várja, hogy a nyomozók kiderítsék az igazságot.

Rovó Attila Rovó Attila

A rendőrség már évtizedekkel ezelőtt megtalálta a tökéletes gyanúsítottat, most mégis valaki mást ítélnek el
 

A rendőrség már évtizedekkel ezelőtt megtalálta a tökéletes gyanúsítottat, most mégis valaki mást ítélnek el

Miután a nyomozók pár percet beszélgettek a férfival, rögtön biztosak voltak benne, hogy ő ölte meg a 6 éves kisgyereket, Jeremy Stonert. Ezt erősítette a korábbi pszichológusának állítása és a férfi naplója is. Az esküdtszék azonban kétszer is arra jutott, hogy nem tud egyértelmű döntést hozni, így nem ítélték el őt. Mindez még 1987-88-ban volt, az egykori gyanúsított azóta meghalt. Egy hónapja jött a fordulat: váratlanul letartóztattak egy másik férfit.

Rovó Attila Rovó Attila

Az FBI-nak végig gyanús volt az élettárs az eltűnt ötgyermekes anya ügyében, nyolc év után kiderülhet, igaza volt-e
 

Az FBI-nak végig gyanús volt az élettárs az eltűnt ötgyermekes anya ügyében, nyolc év után kiderülhet, igaza volt-e

Pont kerülhet egy egész Amerikát felkavaró 2015-ös ügyre. Egy ötgyermekes nő eltűnt, az élettársa látta utoljára élve, aki készségesen segített ugyan a rendőröknek, de valami mégsem volt kerek a történetében. A férfi rendőrként dolgozó testvére is gyanúsan viselkedett, majd az eltűnt lány apját vadászat közben lőtte le valaki. A nőt sem élve, sem holtan nem találták sehol, és bizonyíték sem volt a testvérek ellen. Az FBI azonban éveken át nem adta fel.

Rovó Attila Rovó Attila

Azt hitte, egy gyilkossággal megmentheti a szerelmét, de valójában ő lett egy ördögi terv áldozata
 

Azt hitte, egy gyilkossággal megmentheti a szerelmét, de valójában ő lett egy ördögi terv áldozata

Jennifer Faith férjét egy rablógyilkos lőtte le a házuk előtt, a nő szeme láttára. Legalábbis eleinte mindenki ezt hitte. Aztán kiderült, hogy az özvegy tudott a gyilkosságról, és csak eljátszotta a gyászt. De itt még nem volt vége a történetnek: ahogy haladt előre a nyomozás, a gyilkosnak is leesett, hogy bár jót akart, ebben a játszmában ő is egy áldozat, akit csúnyán átvertek.

Rovó Attila Rovó Attila

Titokban felvette a gyilkosát a két lány, mégis mindmáig történnek újabb és újabb fordulatok az ügyben
 

Titokban felvette a gyilkosát a két lány, mégis mindmáig történnek újabb és újabb fordulatok az ügyben

Egy videofelvétel és egy hangfelvétel is van a gyilkosról, aki minden bizonnyal a helyi kisváros lakója. Mégsem ismeri fel senki öt éven át a tettest, aki két tinédzser lányt ölt meg az amerikai Delphi mellett. A rendőrség kiad egy fantomképet, majd egy teljesen másikat. Sorban neveznek meg újabb és újabb gyanús férfiakat, köztük egy pedofil ragadozóét, aztán meglepetésre letartóztatnak egy halkszavú helyi gyógyszertári dolgozót. És az ügynek itt még mindig nincs vége: most egy pogány szektára mutogatnak az ügyvédek.

Rovó Attila Rovó Attila

Jött pár lelkes egyetemista, és észrevett valamit a 40 éve megoldatlan gyilkossági ügy aktáiban
 

Jött pár lelkes egyetemista, és észrevett valamit a 40 éve megoldatlan gyilkossági ügy aktáiban

Három lány, három kísértetiesen hasonló gyilkosság a 80-as évek elején ugyanabban a városban. A rendőrség évtizedeken át tehetetlen, egyik ügyben sem találja a tettest, és pláne nem tudja összekötni az eseteket. Most úgy néz ki, a rendőrségnek besegítő, szemfüles egyetemi hallgatók segítségével kerülhet végre pont a történet végére. A bizonyíték évtizedeken át ott hevert, csak senki nem foglalkozott vele. Aztán jöttek a diákok.

Rovó Attila Rovó Attila

Húsz évig keresték az anyát, aki lelépett a kislányával. Most kiderült, egészen más történt, mint hitték
 

Húsz évig keresték az anyát, aki lelépett a kislányával. Most kiderült, egészen más történt, mint hitték

Susan Carter éppen egy csúnya gyermekelhelyezési vitában volt a volt párjával, még meg is fenyegette a férfit, hogy nem látja többé a lányát, majd az anya és a tízéves közös gyerek egyszer csak eltűnt. Az FBI emberrablás miatt kezdte keresni az anyát, felkerült a Most Wanted listára is, majd – két évtized után – nemrég bejelentették a nyomozók, hogy átkutattak egy házat, és találtak valamit, ami mindent megváltoztatott. Az ügyet bonyolítja, hogy aki sokat tudhatott az ügyről, az demens lett, a gondozója pedig szóba állt a sajtóval, majd pár napra rá meghalt.

Rovó Attila Rovó Attila

A rokonait kezdte keresni DNS-es családfakutatással, híres gyilkossági rejtélyt oldott meg vele
 

A rokonait kezdte keresni DNS-es családfakutatással, híres gyilkossági rejtélyt oldott meg vele

A „Dűnék Hölgyét" 1974-ben ölte meg valaki, a holttestét Bostontól nem messze, egy homokos tengerparti részen, törölközőre fektetve találta meg egy arra járó gyerek. A nyomozók hiába próbálták, évtizedeken keresztül még csak azonosítani sem tudták a halottat, nemhogy a gyilkosát megtalálni. 2010-ben ettől teljesen függetlenül egy nő beküldte a DNS-mintáját az akkor felfutóban lévő családfakutató-szolgáltatások egyikének. A szálak 2022-ben értek össze, véletlenek sorozata után kiderült, hogy ki a halott, a napokban pedig a rendőrség 49 év után lezárta az ügyet azzal, hogy megnevezte a gyilkost.

Rovó Attila Rovó Attila

30 évig szórakozott a rendőrökkel a sorozatgyilkos, mire lecsukták. Most újabb ügyekben kerül elő a neve
 

30 évig szórakozott a rendőrökkel a sorozatgyilkos, mire lecsukták. Most újabb ügyekben kerül elő a neve

Dennis Rader a hetvenes években kezdett el gyilkolni, és üzengetni a helyi újságnak és rendőrségnek Kansasban. Volt, hogy saját magára utaló rejtvényt, volt, hogy az áldozatai igazolványát küldte el. Végül egy törlés után is helyreállítható fájl buktatta le 2005-ben, azóta tölti életfogytiglani büntetését. Egy naplóbejegyzése miatt most újra elővették, az egykori kertjét is felásták. A nyomozók azt kutatják, lehet-e köze megoldatlan eltűnésekhez és gyilkosságokhoz. Két ügyben máris első számú gyanúsított lett, ő azonban tagad.

Rovó Attila Rovó Attila

Úgy tűnt, balesetben halt meg a tehetős fogorvos felesége. Aztán az FBI kapott néhány telefont
 

Úgy tűnt, balesetben halt meg a tehetős fogorvos felesége. Aztán az FBI kapott néhány telefont

Egy amerikai fogorvos és felesége Zambiában volt szafarin, amikor a hazaútjuk előtti napon a nő egy puskalövéstől meghalt. A helyi rendőrség és az életbiztosítók is kivizsgálták az ügyet, és balesetként könyvelték el a történteket. A pár ismerősei viszont az FBI-nak jelezték, hogy valami nem stimmel. Az amerikai nyomozók végül öt év alatt rakták össze a sztorit, amelyben fontos szerepet kap egyebek mellett egy szerető, egy titokban készített fotó és egy bárban véletlenül meghallott mondat is. A férfit kedden ítélte életfogytiglanra a bíróság.

Rovó Attila Rovó Attila

Éveken át próbáltak beazonosítani a nyomozók egy pedofilt. Aztán meglátták az egyik képen az ágyneműt
 

Éveken át próbáltak beazonosítani a nyomozók egy pedofilt. Aztán meglátták az egyik képen az ágyneműt

Az ausztrál rendőrök speciális egysége 2014 körül beépült egy online pedofilhálózatba, és sokakat lekapcsolt. Pár fotót azonban hiába vizsgáltak, nem jutottak közelebb a megoldáshoz, de amúgy is azt hitték, kis halról van szó. Aztán 2022-ben felismertek egy képen egy ágyneműt, és mostanra körvonalazódott az ország történelmének legdurvább ilyen típusú ügye: egy 45 éves óvodai dolgozó tizenöt év alatt csaknem száz lányt erőszakolt meg. Ausztrália megdöbbent, nem értik, hogyan történhetett meg mindez, főleg, hogy a férfi korábban már gyanús lett valakinek, aki feljelentést is tett.

Rovó Attila Rovó Attila

Négy év elteltével váratlanul előbukkant az eltűnt lány, de ettől csak még rejtélyesebb lett az egész ügy
 

Négy év elteltével váratlanul előbukkant az eltűnt lány, de ettől csak még rejtélyesebb lett az egész ügy

Alicia Navarro 14 évesen szökött el otthonról Arizonában, az intelligens, ugyanakkor autista spektrumzavarral élő lány a családjának búcsúcetlin tett esküt, hogy visszatér. Négy éven át senki semmit nem tudott róla, egy egész ország kereste őt, ő pedig pár napja, 2000 kilométerrel odébb sétált be a rendőrségre. A kép ettől még nem tisztult ki, senki nem tudja, mi történt, még az is kérdéses, hogy szó van-e egyáltalán bűncselekményről. Az évekig a nyilvánosságban küzdő anya most azt kéri, hagyják őket békén. A rendőrség jelenleg is próbálja összerakni a puzzle-t.

Rovó Attila Rovó Attila