Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kritika

InfoRádió Itthon

Martonyi: a kormány meglepődött a kritikák erősségén

A kormány számított a kritikákra, de ennyire túlzó megfogalmazásokra nem - mondta a médiatörvény nemzetközi bírálata kapcsán Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában. A külügyminiszter hozzátette: a bírálatok jelentős része ténybeli tévedéseken alapul, és először mindenkinek el kéne olvasnia a törvényt, mielőtt véleményt mond róla.

Kult

Klasszisokkal feljebb: egy koncert margójára

Nem fergeteges, csak felkészült, írtam egy évvel ezelőtt. Az átlagos koncert jellemzőinek e diplomatikus megfogalmazásával szemben most arról számolhatok be, ha tavaly csak becsületes produkciót nyújtott, idén csúcszenekarhoz méltóan muzsikált a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

hvg.hu Gazdaság

A kormány reagál a költségvetés kritikájára

A jövő évi költségvetésre a legnagyobb veszélyt, a büdzsé legnagyobb kockázatát a Fidesz jelenti - idézte a kabinet véleményét Szollár Domokos kormányszóvivő, a kormányülést követő tájékoztatón.

hvg.hu Kult

Díjazták a hazai műkritikusokat

Idén is átadták a magyar műkritikus szakma kortárs művészeti díjait: az év legjobb képzőművészeti teljesítményének járó elismerést Csörgő Attila kapta, a legjobb kurátori munkának Mélyi József Amerigo Tot-kiállítását választották, míg a legjobb kritikai szöveg Sinkó Katalin a Magyar Nemzeti Galéria történetét feldolgozó írása lett.

hvg.hu Kult

Az utolsó farkas kilövése

A Magvető kiadó hol szerzőit lepi meg vászonkötésű, vignettás kis könyvekkel, hol az olvasóit. Amikor Bodor Ádám 70. születésnapjára megjelent zöld, vászonborítású kis könyvecskéje, kizárólag Bodort sikerült meglepni vele, hiszen a szerző nem tudta, hogy kiadták az egyébként már számos könyvben megjelent klasszikus elbeszélését. Ezúttal Krasznahorkai László Az utolsó farkas című novellája jelent meg vászonkötésben.

hvg.hu Kult

„Miféle csodálatos kórság ez?”

A régebben avantgárdnak (is) nevezett kritikai művészet az utóbbi években haldoklik. Ez egyrészt azért lehet így, mert egyre többen (művészek, kurátorok, gyűjtők) érdeklődnek utána, másrészt meg azért, mert ha végleg meghal, akkor fennáll a reális veszélye annak, hogy a művészeti világban és a szórakoztatóiparban tényleg nem lesz alternatívája a globális technokapitalizmusnak. A Műértő cikke.

hvg.hu Karrier

Hogyan védd ki a főnök támadását?

A dolgozó önbizalma, lelkesedése jócskán megcsappan, ha a főnök kifejti, nem elégedett munkájával vagy egyszerűen csak hangot ad nemtetszésének. Hogyan reagálj a kritikára, ha felettesedtől érkezik? Tippek.

hvg.hu Gramofon

Kékszakállú: slágeropera az Andrássy úton

Ha csupán Bartóknak a férfi–nő viszonnyal kapcsolatos személyes komplexusa tükröződne A kékszakállú herceg vára című operájában, akár könnyen napirendre is térhetnénk a különböző interpretációs kísérletek, köztük a Magyar Állami Operaház mostani duplaelőadása fölött. Ám az alkotás egyetemes érvényű. Kroó György valószínűleg örülne, ha látná: a jelen cáfolja több mint harminc évvel ezelőtti borúját, A kékszakállú mára „slágeropera” lett.

hvg.hu Kult

Egy Pobjeda hátsó ülésén

A pornográfia célja az aktus bemutatása, hangsúly a (nemi) szerveken. A pornográfiának nem célja a szépség ábrázolása, esztétikai minősége (közvetlenül) nincs, nem bír fennkölt tartalommal – az, aminek látszik. - A Műértő kritikusa a MODEM kiállításán járt.

hvg.hu Gramofon

Szépen öregszik a budapesti Operaház

Nem volt szüksége ráncfelvarrásra, sem kollagénes kezelésre a 125. születésnapjára díszbe öltözött Magyar Állami – lány korában Királyi – Operaháznak. A „hölgy” két estén fogadta hívei hódolatát, és elégedett lehet: bár torta nem volt, az ünneplésnek megadták a módját.

1
12 13 14 15 16 17 18
22 ország nagykövetsége együtt tiltakozik a Pride-ot betiltó magyar jogszabály ellen

22 ország nagykövetsége együtt tiltakozik a Pride-ot betiltó magyar jogszabály ellen

Trump szerint bocsánatot sem kell kérnie a nemzetbiztonsági tanácsadónak a Signal-botrány miatt

Trump szerint bocsánatot sem kell kérnie a nemzetbiztonsági tanácsadónak a Signal-botrány miatt

Marabu Féknyúz: Nincs kegyelem

Marabu Féknyúz: Nincs kegyelem

Dagad a Signal-botrány: Trump levette a kezét Michael Waltzról

Dagad a Signal-botrány: Trump levette a kezét Michael Waltzról

Trump Amerikája európai szemmel: egy újabb problémás állam, amelyet senki sem kedvel?

Trump Amerikája európai szemmel: egy újabb problémás állam, amelyet senki sem kedvel?

30-as táblánál 114 km/h-val futott bele a traffipaxba ez a BMW-s

30-as táblánál 114 km/h-val futott bele a traffipaxba ez a BMW-s

30 éven át lopta a nemzeti levéltárat egy bélyegfanatikus skót tudós

30 éven át lopta a nemzeti levéltárat egy bélyegfanatikus skót tudós

Varga Mihály leváltotta a tőzsde vezérigazgatóját, de Matolcsy kinevezettjére „a későbbiekben is számít”

Varga Mihály leváltotta a tőzsde vezérigazgatóját, de Matolcsy kinevezettjére „a későbbiekben is számít”

Kikerült az MNB-botrány jelentéséből az MBH Bank neve

Kikerült az MNB-botrány jelentéséből az MBH Bank neve

A címlapról ajánljuk