Viszonylag rég hallottunk felőle, kicsit aggódtunk is érte (mert betegséggel küzd), de most megnyugodhattunk: Victor Bailey majdhogynem a régi. Műfajújító, mérföldkőállító szerepre nem vállalkozik, de ez nem is baj. A Millenáris Teátrum közönségét felvillanyozta az este, s minden bizonnyal sokan keresni fogják a néhány héten belül megjelenő új Bailey-lemezt.
Nehezen vettem rá magam, hogy elmenjek a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyére, és meghallgassam Joshua Bellt. Nemcsak az ötlettelen műsor, de a művész „sztársága”, népszerűsége is riasztott – aki ennyiek kedvence, komoly művész nem lehet. Tévedtem.
A Budapesti Fesztiválzenekar ebben az évadban két Mozart-operát játszott el a Művészetek Palotájában. A Così fan tutte kissé leegyszerűsített Glyndebourne-verziója után Fischer Iván a saját – még egyszerűbb, de annál lényegre törőbb – Figaro házassága-változatát mutatta be. Teljes sikerrel: három óra mámorban volt részünk.
Fergetegesnek semmiképpen nem nevezhető a Miskolci Szimfonikus Zenekar legutóbbi koncertje, amit a Magyar Szimfonikus Körkép keretében adott, a Művészetek Palotájában. Mégis, Kovács László és az általa már huszonöt éve vezetett együttes – ahogy mondani szokás – kitett magáért: rendkívül felkészült, összeszedett, érzékeny muzsikálásnak lehettünk szem- és fültanúi.
Idén is több mint tízezer ember fordult meg február utolsó napján a Művészetek Palotájában a Dvořák-maratonon. A Müpa egyes sikertörténetei – Magyar Szimfonikus Körkép, Mahler-ünnep, Budapesti Wagner-napok és a zeneszerzői maraton – közül két eseményben is a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a ház partnere. Érdekes, ugye? - Kritikusunk a Müpában járt.
Úgy tűnik, a vendéglősök egy része igencsak tiszteli a néphagyományt. Szó szerint értelmezi a torkos csütörtököt. Legalábbis, ami a farsangból maradt ételek elfogyasztásának szokását illeti. Ráadásul még ismerik egyéb elnevezéseit is a jeles napnak: zabáló avagy csonka csütörtök.
