#KSH




A középosztály köszöni, nincs jól

Tény vagy érzéki csalódás a középosztály sokat emlegetett lecsúszása? Miközben a kormány a rezsiköltségek radikális csökkentésével igyekszik növelni a tömegek elégedettségét, sokan mégis egyre bizonytalanabbnak érzik a megélhetésüket. A Fidesz újrateremtette a középosztály fogalmát, de az adatok mégsem azt mutatják, hogy kormányzása alatt ez a réteg szélesebbé vált volna. Cikksorozatunk első részében arra keressük a választ, hogy kik alkotják a magyar középosztályt, és közülük ki az, akit valóban fenyeget az elszegényedés.



KSH: 18,9 százalékkal növekedett az építőipari termelés

Novemberben a korábbi hónapok trendjével összhangban az építőipar termelése mind a kiigazítatlan, mind a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 18,9 százalékkal haladta meg a 2012. novemberi alacsony bázist - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.



43 éves mélypontra esett a magyar infláció

A fogyasztói árak 2013-ban átlagosan 1,7 százalékkal emelkedtek, decemberben 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Novemberhez viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.


Ma megtudjuk, meddig zuhant az infláció

Ma teszi közzé az infláció tavaly decemberi, valamint a 2013. évi alakulását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A londoni konszenzusos előrejelzés átlag 0,4 százalékos decemberi inflációt valószínűsít.


KSH: nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés 3,5 százalékkal emelkedett 2013 novemberében az egy évvel korábbihoz képest elsősorban a járműgyártás és hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok növekedése miatt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).



Több külföldi jött Magyarországra

A külföldiek által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma 4,9 százalékkal, a belföldieké pedig 9,5 százalékkal nőtt tavaly novemberben az előző év novemberéhez viszonyítva, míg a szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 12 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


Sokkal többet vásároltak a magyarok novemberben

Meglódult a kiskereskedelem növekedési üteme tavaly novemberben, a forgalom volumene 4,9 százalékkal nőtt 2012 novemberéhez képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, míg a kiigazítatlan adat 4,4 százalékos növekedést jelez az előző havi egyformán 2,5 százalékos növekedés után - jelentette az első becslés alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).





Már négymillióan dolgoznak

A munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött a KSH adatai szerint, míg a foglalkoztatottak száma 1,5 százalékponttal emelkedett.


KSH: októberben is nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Októberben 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest, a szeptemberi 0,3 százalékos emelkedés után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken közölt részletesebb adatokból.


7,2 százalékkal nőttek a nettó keresetek

A bruttó keresetek 5,7, a nettó 7,2 százalékkal voltak magasabbak idén októberben mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A rekord alacsony 0,9 százalékos októberi inflációval számolva a reálbérek 6,2 százalékkal nőttek 2012 októberéhez képest a családi adókedvezmények hatását nem számolva.


Kevesebb gyerek született tavalyhoz képest

Az év első tíz hónapjának előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött 2012 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.