#KSH

0,6 százalékkal emelkedett az ipari termelés

Júniusban 0,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, mind a kiigazítatlan, mind a munkanap hatástól megtisztított adatok szerint - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző havi, májusi kibocsátáshoz képest az ipar júniusi teljesítménye 2,2 százalékkal csökkent.


Emelkedtek a mezőgazdasági árak

Júniusban az agrártermékek termelői ára 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Míg a növényi termékek ára 1,7 százalékkal mérséklődött, az élő állatok és állati termékek termelői ára 8,9 százalékkal emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


KSH: 5,8 százalékos volt az infláció

Júliusban a fogyasztói árak 5,8%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt emelkedett a dohányáruk és a szolgáltatások ára, csökkent az üzemanyagok és az élelmiszerek ára – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.




Hol a legmagasabb az átlagbér?

Budapesten volt a legmagasabb a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete tavaly mind a szellemi, mind a fizikai foglalkozásúak körében - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megyei és régiós statisztikai évkönyvéből.



20 ezer diák akar budapest albérletet szeptembertől

A felvételi eredmények publikálása után a budapesti gólyák közül több mint húszezren néznek albérlet vagy lakás után, ami megmozdíthatja a fővárosi lakáspiacot - közölte az Otthontérkép kutatása alapján az FHB Jelzálogbank Nyrt. pénteken.






Új statisztikai törvény készül, a mostani már 20 éves

Jövőre húszéves lesz a jelenlegi jogszabály, ezért is indokolt az új statisztikai törvény megalkotása; szintén indokolja az új törvény megalkotását, hogy az Európai Unió tagállamaiban bővülnek a nemzeti statisztikai hivatalok feladatai - közölte a Magyar Hírlappal a Központi Statisztikai Hivatal. A szöveg tervezete a hivatal szerint két-három hónap alatt elkészíthető, ezért a fejlesztési tárcától távozó Vízkelety Mariann elnökhelyettes lesz a felelős.



NGM: többet ér az érettségi és a felsőfokú végzettség a munakerőpiacon

A nemrégiben útnak indított Munkahelyteremtő Akcióterv biztosítja, hogy a magyar gazdaság képes legyen fenntartani azokat a pozitív munkaerőpiaci tendenciákat, amelyek a kedvezőtlen külpiaci környezet negatív hatásai ellenére a kormányváltás óta folyamatosan érvényesülnek. Ráadásul az intézkedés sorozat pont azokat a korcsoportokat érinti, ahol a legnagyobb problémák vannak a foglalkoztatás terén – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.



KSH: csökkentek az ipari termelői árak

Júniusban a belföldi- és az exportár-változás eredőjeként az ipari termelői árak 1,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző havinál. A tavaly júniusi szinthez képest a termelői árak 6,9 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.



Munkanélküliség: a férfiak rosszabb helyzetben vannak, mint a nők

A Központi Statisztikai Hivatal legfrisebb jelentése szerint a munkanélküliek száma az év második negyedévében 472 ezer volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A férfiak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, addig a nőké 0,5 százalékponttal csökkent.


GKI: 3,7 százalékkal csökkent a reálkereset

Az év első öt hónapjában 3,7 százalékkal csökkent a reálkereset a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a foglalkoztatottak létszámcsökkenése miatt a reálkereset-tömeg (vásárlóerő) pedig 4,4 százalékkal esett vissza - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében.