Kijött a Boba Fett sorozat első előzetese
Hivatalosan bejelentették a premier dátumát is.
A felhajtást és az őrületet vékony vonal választja el egymástól, és az elmúlt hónapban kénytelenek voltunk a kettő között egyensúlyozni. Visszatekintünk a kitömött állatoktól az IMDb-csatatérig terjedő időszakra, hogy aztán levonjuk a következtetést, hogy Facebook nélkül is lehet létezni, ha a helyzet erre kényszerít. Összegyűjöttük az október legjobb, legérdekesebb cikkeit az Élet + Stílus és a Kult rovatból.
A Dűne új, mozis verziója nem kaphat annál nagyobb dicséretet, mint hogy olyan lett, amilyen az alapjául szolgáló könyvsorozat első része. Hangulatában, felépítésében, mindenben. Kritikánk.
Tíz éve, húsz éve, harminc éve kapcsolgatják nálunk a lámpát, és lassan már asztal sincs, de a tombolára azért beszedik a pénzt - von párhuzamot a Tűz van, Babám ikonikus jelenete és a hazai közélet között Simon Márton, aki szerint a slam poetry felfutásában mindenképp pozitív fejlemény, hogy "kiderült, hogy nem húsz embert érdekel a költészet". Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni címmel jelent meg új verseskötete, ennek apropóján beszélgettünk, de szóba került az SZFE-ügy, az írók közötti széthúzás és az Iamyankkal közös együttműködése is.
A Frank Herbert által felrajzolt távoli jövő bonyolultsága már a Dűne-könyv befogadását is nehezítette, és a regény megfilmesítésének sem kedvezett. Érdemes áttekinteni, melyek voltak azok a csapdák, amelybe a mostani változatot rendező Denis Villeneuve elődei belesétáltak.
Kíméletlen önreflexióval járják körül a majdnem negyvenéves norvég zenekar történetét a múlt héten mozikba került a-ha: A film című zenés dokumentumfilm szereplői. A tagok már nem szívesen ülnek össze, de ettől még barátok.
Világraszóló sikerek után Muhi Andrásnak az elmúlt másfél évben beadott 40 pályázatából egyet sem méltatott figyelemre a Nemzeti Filmintézet. Az általa alapított Inforg Stúdió munkáját A kísérletezés szabadsága címmel a szentendrei MűvészetMalom mutatja be.
A film költségei már meghaladják az 1,14 milliárd forintot.
Denis Villeneuve már korábban közölte, hogy szeretnék megcsinálni a film folytatását.
A Netflix az eredeti szerződése alapján fizeti ki Hvang Dong Hjokot.
Joel Souza rendező azt állítja, a kamerák nem forogtak, Baldwin csak gyakorolt, amikor a tragédia történt.
A banda nem csak Goyában utazott, több más művész festményét is megtalálták náluk.
A Villa Aurora januárban kerül kalapács alá.
A színész elmondása szerint erre Németh visszakérdezett, hogy "miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van?". Molnár közölte, hogy nem.
Egy cirkuszi lakókocsiban látta meg a napvilágot, három évtizeden át lépett fel a manézsban, majd 24 éven át állt a Fővárosi Nagycirkusz élén Kristóf István, aki most, nyolcvan évesen könyvben emlékszik vissza pályafutására. Az Sz. Látó Judit tollából született Életem a cirkusz megjelenése alkalmából ültünk le vele beszélgetni, szóba került az is, miért akart fókaszámot, mikor adta el az utolsó lakókocsiját és miért utasította vissza egy nagy amerikai cirkusz ajánlatát.
A Netflix történetében a legsikeresebb sorozat lett a Nyerd meg az életed, amely úgy variálja a „csak egy túlélő maradhat” játéktípust, hogy közben reagál a dél-koreai társadalmat nyomasztó egyenlőtlenségekre és igazságtalanságokra.
Kepes András és Gundel Takács Gábor is az aláírók között szerepel.
A KESMA birodalom egy részében nemcsak az üzenet ugyanaz, hanem a szöveg is.