#Külügyminisztérium

Titkos iratok Hitler diplomatáiról: Pesten is tárgyaltak

A hitleri Németország külügyminisztériumának munkatársai nemcsak a második világháború előkészítésében segédkeztek, hanem még a holokausztban is aktívan közreműködtek – írja a német Die Zeit. A lap Norbert Frei és Moshe Zimmermann történészeket szólaltatta meg két cikkében, amelyekből kiderül: hamarosan közzéteszik a Wilhelmstrasse eddig titkos irataiba betekintést nyerő történészbizottság jelentését. A Frankfurter Allgemeine Zeitung közben olyan iratot közölt, amely egy német külügyi vezető budapesti tárgyalásaira utal.



További nagyköveteket hívhat vissza a kormány

A Népszabadság értesülései szerint egy éven belül további 20-25 helycsere várható a magyar külképviseleteken azon a 15 poszton kívül, ahol Martonyi János keddi bejelentése szerint már július végéig lebonyolódik a csere.




Fidesz: Pintéré lesz az NBH, Martonyié a hírszerzés

Szétválasztja és különböző tárcákhoz rendeli a leendő kormány a titkosszolgálatokat: Pintér Sándor belügyminiszter tárcája alá kerül a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, míg Martonyi János külügyminiszter irányíthatja majd a hírszerzést. A katonai titkosszolgálatot a Honvédelmi Minisztérium kapja.



Kétmilliós javaslat: megszüntetnék az ITDH egyik osztályát

Egy nyilvánosságra még nem hozott tanulmány szerint nincs szükség a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITDH) jelenlegi befektetés-ösztönző tevékenységére, szorgalmazza viszont egy olyan egyablakos rendszer kialakítását, amely csupán a kamarai tagokat segítené tanácsadással. A szaktárca bírálja a javaslatot, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felkarolná. A tanulmány szerzője egy kamarai háttérintézmény, az egyik megrendelője pedig az ITDH. Az írásért még senki nem fizetette ki a 2 millió forintos megbízási díjat.




A külügyminisztériumba kérették az ukrán nagykövetet

A Külügyminisztérium illetékes szakállamtitkára pénteken hivatalába kérette Dmitrij Tkacsot, Ukrajna Magyarországra akkreditált nagykövetét, miután tudomására jutott: az ukrán oktatási minisztérium nem rendelte meg anyanyelvű fordításban a mintegy száz kárpátaljai magyar iskola számára a 2010-2011-es tanévre előirányzott tankönyveket, így jövőre magyar könyvek nélkül marad a tanintézetek 10. osztálya.



Négy magyar nagykövetséget, nyolc főkonzulátust zárnak be

Négy nagykövetséget és nyolc főkonzulátust zár be Magyarország, emellett három nemzetközi szervezetben működő nagykövetséget költöztetnek össze; az átszervezéssel évi kétmilliárd forintot spórol a tárca - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten tartott sajtóértekezletén.


Balázs Péter: 80 államban 102 magyar külképviselet marad

Nyolcvan államban 102 képviselete marad Magyarországnak a rendszer "korszerűsítése" után, bezárják egyebek mellett a düsseldorfi, a chicagói és a torontói főkonzulátust - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten, a parlament külügyi bizottságának ülésén. A Fidesz szerint "önsorsrontó" a képviseletek bezárása.


Kevesebb mint 80 országban maradna magyar nagykövetség

Kevesebb mint nyolcvan országban maradna nagykövetsége Magyarországnak, a diplomáciai hálózat karcsúsításától évi kétmilliárd forintos megtakarítást remél a Külügyminisztérium - mondta Balázs Péter külügyminiszter szerdán Budapesten.


Csődközelben a Külügyminisztérium, követségeket zárnak be

Még tart az egyeztetés a diplomáciai képviseletek bezárásáról, a Külügyminisztérium sajnálja, hogy nyilvánosságra került az erről szóló munkaanyag - mondta Mátrai Zsuzsanna külügyi szóvivő azt követően, hogy a Magyar Nemzet szombaton arról írt: a csődközelbe került külügyi tárca bezárna húsz külképviseletet.


Rózsa-Flores lelövése: konzuli, nem államközi ügy

Magyarország szerint a Bolíviában lelőtt és börtönbe került magyarok ügye továbbra is konzuli és nem államközi kérdés - hangsúlyozta a külügyi szóvivő. Szelestey Lajos ezt arra reagálva mondta, hogy a bolíviai elnök szerint Magyarország is terrorizmussal gyanúsított személyeket védelmez.


Balázs Péter: "kegyetlen létszámcsökkentések" lesznek

Bezárásokkal és "kegyetlen létszámcsökkentéssel" járnak majd az átalakítások a Külügyminisztériumban - mondta Balázs Péter külügyminiszter-jelölt szerdán Budapesten az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén. A testület támogatta a meghallgatáson a miniszterjelöltet.


Göncz Bajnainál járt

A külügyi tárca átadásáról volt szó azon megbeszélésen, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt folytatott pénteken késő délután Göncz Kinga külügyminiszterrel - mondta el Horváthné Fekszi Márta, a tárca államtitkára, aki szintén jelen volt az egyeztetésen.