29 év börtönre ítélték az oroszoknak kémkedő olasz fregattkapitányt
Bizalmas NATO-iratok átadása közben fogták el 2021-ben.
Bizalmas NATO-iratok átadása közben fogták el 2021-ben.
A GRU már évekkel ezelőtt beszervezte az ukrán alezredest, aki az oroszoknak adott át terveket.
Az állambiztonság szerint a férfi “gyenge jellem, aki nem tudott ellenállni a pénznek”.
A hatóságok szerint államtitkokkal akart üzletelni a CIA-vel.
A letartóztatottak közül kettő kiskorú.
Sok Pokémont észlelt ugyanis egy légibázis területén.
Összesen tíz bűncselekmény elkövetése miatt vették őrizetbe a köztisztviselőt, aki New York kormányzójának a helyettes kabinetfőnökeként működött együtt a kínai kormánnyal.
Egy atomerőmű és egy földgázmező felett repültek el.
A férfi már 14 éve él Franciaországban, és Törökországból tartott épp haza, amikor az őt figyelő francia titkosszolgálatnak gyanús lett egy telefonhívása.
Helyi források szerint “nagyszabású és komoly következményekkel járó” projektet készített elő. Ügyét ugyanakkor nem terrorakcióként kezelik.
A pár női tagja az ausztrál hadsereg információs rendszertechnikusaként dolgozott, a férjével együtt tartóztatták le.
Több olyan fejlesztés is történt négy kubai katonai bázison, ami az űrbéli tevékenységeket – többek között a kommunikációt – figyeli.
Egy izraeli magánnyomozó iroda ügyfelei többnyire a szupergazdag britek közül kerülnek ki, de elmozdították már pozíciójából a Hertha BSC futballcsapat elnökét is.
Egy örmény, egy orosz és egy ukrán férfit gyanúsítanak azzal, hogy egy Németországban tartózkodó ukrán személyt akartak megfigyelni.
A The Wall Street Journal munkatársát, Evan Gershkovichot kémkedés gyanújával vették őrizetbe az orosz hatóságok, ám mind Washington, mind a férfi lapja szerint alaptalan, koholt vádakról van szó.
Amerikai és dél-koreai kutatók 15 évnyi munkával olyan processzort dolgoztak ki, ami egyszerre tűnik nagy segítségnek és a privát szféra megsértésére alkalmas eszköznek.
Az ügyészség azzal vádolja a 2023 márciusa óta orosz fogságban lévő Gershkovichot, hogy a CIA kéme.
Újabb lehallgatási ügyet tárt fel a The Guardian.
Az utóbbi hetekben öt ember ellen vádat emeltek Oroszország javára megkísérelt ellenséges cselekedetek miatt, holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost, akit a kínai irányítású hongkongi hírszerzés javára végzett kémkedéssel vádoltak, és kiutasították Oroszország londoni nagykövetségének védelmi attaséját.