Halálra gázolt a vonat egy embert Dorogon
Késések az esztergomi vonalon.
A fapados légitársaság állítja: kivizsgálják a helyzetet, és ha mulasztás történt, megteszik „a szükséges lépéseket”.
Úgy tűnik, betelt a pohár az utasoknál, petíciót adtak be, és tüntetést szerveznek a rendszeres késések és káosz miatt. A botrány a MÁV-nál már egy vezérigazgató-helyettes fejébe került. Míg ezermilliárdokat költünk el anélkül, hogy látszana a fejlődés, közben alapvető dolgok sem működnek.
Petíciót írtak a MÁV vezetésének az állandó késéseket megelégelő utasok. Ők kaptak – egy sokat nem ígérő – választ, de a pályán veszteglő utasok legtöbbször hiába szeretnék megtudni, mire számíthatnak.
A MÁV virtuóz futamokat játszik a Budapest-Göd-Vác vasútvonal utasainak idegein.
Csütörtökön kora este Székesfehérvár és Sárszentmihály között egy tehervonat elgázolt egy embert. A Székesfehérvár–Veszprém–Celldömölk–Szombathely vonalon utazóknak 60-90 vagy akár 120 perccel hosszabb menetidővel is kell számolniuk.
A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldala szerint több tömegközlekedési járat sem közlekedik Budapesten a vihar miatt, a ferihegyi repülőtéren több járat késik.
Venezuelában órákat kell várni egy buszra, gyakorlatilag megszűnt a belső légiközlekedés.
Az utolsó nyári hétvégén egy-két órát késnek a Balaton és Velencei-tó felől Budapestre tartó vonatok.
A rendőrség minden nemzetközi vasúti járatot átvizsgált egy bombafenyegetés miatt.
30-40 perces késések várhatók egy baleset miatt.
A Budapest-Sárbogárd-Szekszárd-Bátaszék-Baja vasútvonalon 30-40 perces késésekre is számítani kell a biztosítóberendezés hibája miatt - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.
Autóval ütközött a főváros felé közlekedő személyvonat vasárnap délelőtt a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon Fót és Csomád között, a balesetben személyi sérülés nem történt, de a vasúti forgalom a rendőrségi helyszínelés idejére áll - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Hosszabb menetidővel közlekednek több vonalon a vonatok műszaki hibák és a hideg miatt; a váltók több helyen lefagytak, volt, ahol a szerelvények áramszedője jegesedett el - közölte a Mávinform hétfőn reggel.
Egy baleset miatt csak Sopron felé kerülve közlekednek a vonatok Ausztria és Magyarország között, ami kétórás késéseket okozhat.
Újraindult a vonatközlekedés a Budapest-Vácrátót vasútvonalon, ahol egy elromlott motorvonat akadályozta a forgalmat szombaton délután - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Áll a forgalom a a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon. A hibát még keresik. Fennakadás van Budapest-Vác-Szob vonalon is.
Bár a vonatközlekedés újraindult, még mindig 30-40 perces késésekre lehet számítani a Balaton déli partján - közölte a Mávinform a hvg.hu-val. Az Origo információi szerint a délelőtti sorozatos meghibásodások miatt még kora délután is többórás késésekkel indultak el a vonatok a Déli Pályaudvarra. A vasútállomáson többszáz ember várakozott, köztük sok külföldi fiatal, akik a nemzetközi vonatokra vártak.
Egy mozdony kisiklása miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd vonalon – tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.