Pszichiátriát lőttek az oroszok, négy orvos is meghalt
Az épületet éppen evakuálták, amikor a támadás történt.
Az épületet éppen evakuálták, amikor a támadás történt.
A fiúra hiába dudált a HÉV, hiába ordított rá egy szemtanú, nem hallotta, hogy érkezik a szerelvény.
A szigetszentmiklósi rendőrök kíséretében sikerült időben kórházba kerülnie egy vajúdó kismamának.
A kormány továbbra is elkötelezett a Dél-budai Centrumkórház megvalósítása iránt - hangoztatta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott a Magyar Nemzetnek.
Egyik beteg sem viselt karszalagot, ezért keverhették össze őket.
A kórház azt javasolja, hogy a hétvégén más kórházakba menjenek azok a nők, akik náluk szültek volna.
A kórházban ápoltak és az aktív fertőzöttek száma minimálisan csökkent.
A fia szerint a tábornok állapota súlyos. Általános gyengeség tüneteivel került kórházba, tüdőgyulladást állapítottak meg nála.
A volt politikus nagyszerű ellátást kapott, de megtiltották neki, hogy politikával foglalkozzon.
Az édesanya a helyszínen, fia a kórházban halt meg.
A férfi a miskolci belvárosban előzte a járdán a kocsisort, amikor elgázolt egy nőt.
Ellopta a nővér pénztárcáját egy nő a tatabányai orvosi ügyeleten, most emeltek vádat ellene - számol be az RTL Híradó.
Az orosz média egy része szerint öngyilkosságot követett el.
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, a belső vizsgálat nyomán azonban három dolgozót elmarasztaltak azután, hogy idős, koronavírusos betegeket cseréltek össze a szolnoki Hetényi Géza kórházban.
A bíróság ráadásul a lányt nevelő anyával fizettetné ki a kétmillió forintos perköltséget is.
Az ukrán elnök kitüntetést is átadott.
Mondvacsinált indokokkal is leplezik a kórházak a szakemberhiányt ahelyett, hogy vállalnák a valóságot. A rendszer nagyon széttöredezett, nincs elég orvos és ápoló ennyi helyhez, Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász szerint legfeljebb 50 kórházra volna szükség a mostani 89 helyett. A Belügyminisztérium elkezdett az egészségügy átalakításáról beszélni, de kérdés, mit lép végül a kormány. A Magyar Orvosi Kamara titkára, Svéd Tamás szerint már annyi a publikus probléma, hogy a be nem avatkozás politikai kockázata nagyobb.
A székesfehérvári férfi megpróbálta megölni a nőt.
A fiú április óta volt kómában, az orvosok, valamint a brit legfelső bíróság szerint is volt Archie érdeke, hogy befejezzék a gépi életben tartását, hiszen gyakorlatilag már halott. Anyja azonban hitt abban, hogy fia még felébredhet.
Világszerte kihívásokat okoz, hogy a komolyabb műtéteken átesett páciensek szervezete összeomolhat, viszonylag sokan halnak meg az operációt követő 30 napon belül. Ezek a halálesetek javarészt megelőzhetők lennének, mert sohasem váratlanul történnek, ám egyszerűen nincs elég kórházi dolgozó ahhoz, hogy észlelhessék a figyelmeztető jeleket, ami szintén nem csak a magyar egészségügy problémája. A megoldást az újgenerációs betegmonitorozó eszközök jelenthetik, ám kérdés, mely intézménynek lesz rájuk pénze.