#kórházak

Itt a lista: ezek az ország legjobb kórházai
 

Itt a lista: ezek az ország legjobb kórházai

Két év után ismét fővárosi intézmények kerültek a dobogóra az „Év kórháza 2012” szavazáson. A Házipatika.com olvasóinak több mint 40 ezer voksa alapján a fővárosi Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát tartják a legjobb hazai kórháznak a magyar betegek. A kétszeres győztes Bács-Kiskun Megyei Kórház mindössze néhány tized ponttal lemaradva, ezúttal a második lett. A kategóriagyőztesek listájából kiestek a tavalyi éllovas intézmények, a kelet-magyarországi klinikák.

hvg.hu hvg.hu

Íme a lista: 62 hatóanyagot vesz az állam a kórházaknak
 

Íme a lista: 62 hatóanyagot vesz az állam a kórházaknak

Összesen 62 féle hatóanyag illetve hatóanyag csoport került fel arra a listára, amelyet központosított közbeszerzéssel vásárolnak meg az immár államosított kórházaknak és szakrendelőknek - közölte a Medical Online egészségügyi portál. A beszámoló szerint a közbeszerzés kiírása az idei év elejére csúszott át.

hvg.hu hvg.hu

268 milliárdot szánnak idén a kórházak fejlesztésére
 

268 milliárdot szánnak idén a kórházak fejlesztésére

Az Új Széchenyi Terv keretében az év végéig mintegy 268 milliárd forint áll rendelkezésre a konvergenciarégiókban lévő járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények - kórházak, szakrendelők - fejlesztésére, támogatására - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön az MTI-vel.

MTI MTI


Milliárdokat akarnak spórolni a kórházak közbeszerzésén
 

Milliárdokat akarnak spórolni a kórházak közbeszerzésén

Éves szinten tízmilliárd forintos megtakarítás várható az állami fenntartásban lévő egészségügyi intézmények központosított közbeszerzései révén a következő egy-két évben - mondta Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI MTI


Hazugságra kéri a kórházakat egy körlevél
 

Hazugságra kéri a kórházakat egy körlevél

Körlevélben írta elő a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) a kórházaknak, hogy pontosan mit kell nyilatkozniuk, ha a sajtó az intézmény anyagi helyzetéről, illetve az azzal kapcsolatos ellátási nehézségekről érdeklődne náluk.

hvg.hu hvg.hu




Több mint 35 milliárdos tartozásuk volt a kórházaknak a félév végén
 

Több mint 35 milliárdos tartozásuk volt a kórházaknak a félév végén

Két év távlatában nőtt, de a tavalyi féléves adatokhoz képest csökkent a kórházak lejárt határidejű szállítói tartozása, amely az idei félév végén több mint 35 milliárd forint volt – derül ki abból a válaszból, amelyet Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások minisztere adott az MSZP-s Garai István Levente írásbeli kérdésére.

MTI MTI

Népszabadság: börtönöktől kell vásárolniuk a kórházaknak
 

Népszabadság: börtönöktől kell vásárolniuk a kórházaknak

Kötelezték a kórházakat, hogy 100 ezer forintot meghaladó beszerzés esetén a büntetés-végrehajtás vállalkozásaitól rendeljék meg a termékeket, illetve szolgáltatásokat akkor is, ha a büntetés-végrehajtás árai húsz százalékkal drágábbak a piacinál - írja a Népszabadság kedden.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság






ÁNTSZ: egyelőre egy kórház sem tudja teljesíteni az összes minimunfeltételt
 

ÁNTSZ: egyelőre egy kórház sem tudja teljesíteni az összes minimunfeltételt

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tapasztalatai is azt igazolták, hogy Magyarországon egyik kórház sem felel meg teljesen az új minimumfeltételeknek, ezért úgy vélik: a hatósági ellenőrzések és az esetleges engedélyek megvonása előtt módosítani kellene a rendeletet – hangzott el egy balatonfüredi konferencián.

MTI MTI


Szócska: az ózdi kórház alkalmazottai is kapnak pénzt
 

Szócska: az ózdi kórház alkalmazottai is kapnak pénzt

A Magyar Nemzet keddi számában írt arról, hogy vannak olyan kórházak, amelyeknek minden alkalmazottja kimaradt a mostani béremelésből. Ilyen például az ózdi kórház. Szócska Miklós a rádióműsorban erre úgy reagált: megígéri, hogy az ózdi kórház számára egy olyan támogatást biztosítanak majd, hogy amint átveszik, korrigálhassák ezt a különbségtételt.

MTI MTI