A www.evkorhaza.hu oldalon két hónapon át öt kategóriában – orvos-szakmai ellátás, ápolás- és szakszemélyzet, infrastruktúra, ellátás, valamint környezet és tisztaság – összesen több mint negyvenezer szavazat érkezett a december közepéig tartó voksoláson.
Az elmúlt években ugyan az élmezőnyből hiányoztak a budapesti intézmények, az „Év kórháza 2012” címet a fővárosi Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika érdemelte ki, amit minden kategóriában magas pontszámmal illették a betegek.

A 47 fővárosi pályázó intézmény közül még egy került a 2012-es díjazottak közé, ugyanis Közép-Kelet-Európa legnagyobb gyermekgyógyászati intézménye - a Heim Pál Gyermekkórház - kapta a legmagasabb pontszámot az ellátás kategóriában.
2010-es és 2011-es győzelme után a Bács-Kiskun Megyei Kórház a megszerzett pontszámok az összesített lista második helyére emelték a kecskeméti intézményt, amely az ország egyik legnagyobb kórháza: évente körülbelül hatvanezer fekvőbeteg gyógykezelése történik itt. Harmadik helyezést ért el a karcagi Kátai Gábor Kórház.
A Fejér-, a Békés- és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei intézmények betegei voltak a leginkább elégedettek, valamint Budapest VII. és XIV. kerületének lakosai: itt kapták a legmagasabb összpontszámokat a kórházak.
Az orvos-szakmai ellátás kategóriában a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház nyert, az ápolás- és szakszemélyzet kategória a csornai Margit Kórház, az infrastruktúra kategóriában a Nagykanizsai Dorottya Kórház, az ellátás kategóriában a budapesti Heim Pál Gyermekkórház, míg környezet és tisztaság kategóriában a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának Onkoterápiás Klinikája.