Ha nem figyel, kétszeres is lehet a lakáshitel díja!
Február elején csaknem 100 százalékos különbség volt a legolcsóbb és legdrágább 5 vagy 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek kamata között.
Február elején csaknem 100 százalékos különbség volt a legolcsóbb és legdrágább 5 vagy 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek kamata között.
Egy nyugat-európai lakos sokkal jobb helyzetből indul, mint mi: 1 millió forintos, öt éves fogyasztási hitelnél havonta négyezer forinttal kisebb a törlesztője.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetre 10 millió forint, az Expressz Zálog Zrt.-re 9 millió forint és a Gold Orient Zrt.-re 1,5 millió forint bírságot szabott ki a teljes hiteldíj-mutató (thm) feltüntetésére, számítására, valamint a thm maximum mértékére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt.
Az ingatlanpiaci szakértők szerint 2016 még csak a bemelegítés volt ahhoz képest, ami idén és jövőre vár ránk. A fellendülés elsősorban a forgalom tekintetében folytatódik. Az OTP Ingatlanpont összeszedte, milyen tényezők mozgatják a 2017-es ingatlanpiacot.
A magyar családok harmadában lesz mobiltelefon a karácsonyi ajándékok között. A legtöbben 25 ezer forintnál nem költenek többet karácsonyi ajándékra.
Töretlenül vágtat a lakáspiac, legalábbis az az idei harmadik negyedévben is növekednek az árak szinte minden lakáspiaci szegmensben. A lakáshitelezések terén is bővülés várható a közeljövőben, ez utóbbi szintén arra enged következtetni, hogy nem várható megtorpanás a lakásárak emelkedésében.
A bankok az év első kilenc hónapjában 70 százalékkal nagyobb összegben folyósítottak új személyi kölcsönöket, mint egy évvel korábban. Ez részben azzal magyarázható, hogy a személyi kölcsönök hiteldíjmutatója 3-5 százalékponttal lett alacsonyabb. Ugyanakkor hitelfelvétel előtt érdemes alaposan átnézni a kínálatot, mert van 10 százalék alatti konstrukció, de van 20 százalék körüli is, utóbbi pedig több 100 ezer forintos többletkiadást jelent a hitelfelvevőnek. Az áruhitelekkel pedig óvatosan kell bánni, mert jóval drágábbak lehetnek a személyi kölcsönöknél.
Két éve még Vlagyimir Putyinnak kellett megmentenie az orosz olajóriást, melyet pénzügyi katasztrófa fenyegetett az alacsony árak és az Oroszország elleni szankciók miatt. Most viszont a pénzügyi gondokkal küszködő orosz állam kap pénzt a Rosznyefty-től, méghozzá dollármilliárdokat.
Hat embertől több mint 170 millió forintot csalt ki az a férfi, akit most csíptek el a rendőrök.
Ingatlanban és gépjárműben egy-egy magyar család átlagosan majdnem 15 millió forintot birtokol. mindenki.
A családalapító fiatalok kapkodnak az állami támogatások és a megfelelő ingatlanok után. Részben az ő érdeklődésük hajtja az újlakásépítés motorját is. A szűk anyagi lehetőségek a korábbinál nagyobb gátat jelentenek, a támogatások és a bőséges lakáskínálat viszont több esélyt tartogatnak.
Gyakorlatilag esélytelen, aki nekiáll felülvizsgál(tat)ni devizahiteles elszámolását. Augusztus végéig a kezdeményezők csak 3 százaléka tudott bármilyen "eredményre" jutni. Sok köszönet azonban ebben sem volt.
A magyar családok több mint fele nem tudja hitel nélkül finanszírozni az iskolakezdést - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője. Egy banki tanulmány szerint több mint 10 százalékkal emelkedtek két év alatt az iskolakezdés költségei.
Egy nap, öt hír - amiről mindenki beszél: Kiss László mindenről lemondott, Mészáros Lőrinc autókereskedőnek állt, L. Simon László a Budai Várba vinné a koronát, szakértők nem hiszik a kormány magyarázatát a nagy kibertámadásról, és megismerhettük a világ legfurcsább szakmáit. Bónusz, hogy kijött az új Star Wars-film első előzetese.
A felelős és átláthatóbb hitelezést támogatják a fogyasztói hitelfelvételt érintő új, márciusi jogszabályváltozások, amelyek – többek között – a korábbinál szélesebb körű ügyfél tájékoztatást követelnek meg a pénzügyi intézményektől. A jelzáloghiteleseknek szerződéskötés előtt az eddiginél részletesebb, személyre szóló tájékoztatást is kell adni, módosultak a jelzáloghitel kereskedelmi kommunikációjára, az előtörlesztésre vonatkozó előírások, s megtiltották az árukapcsolást.
2016. március 21-től megváltozott a jelzálog fedezettel bíró lakáscélú és szabad felhasználású hitelek elő- és végtörlesztésére vonatkozó törvényi szabályozás. Az előtörlesztés drágább lett, a hitelkiváltás olcsóbb a Bankmonitor.hu piacfelmérése szerint. A jogszabályi változást az egyes bankok eltérő módon ültetik át saját gyakorlatukba a múltban megkötött hitelszerződések vonatkozásában. A hitelfelvevőknek továbbra is érdemes minden részletre kiterjedően tájékozódniuk a szerződés aláírását megelőzően.
Az orosz vállalat még soha nem vett fel egyszerre ekkora összeget egy banktól.
Három férfi 29 millió forintot csalt ki egy ügyvédtől Budapesten 2013-ban. Azt mondták, hogy kölcsönkérik a pénzt, de eszük ágában sem volt visszaadni. A csalók ellen vádat emeltek.
Bár a jegybank már észrevette a szabályozás gyengeségét és figyelmeztetést is kiadott, továbbra is virul az uzsorkölcsön "üzletág". Az MNB öt zálogcég ellen folytat – egyelőre – fogyasztóvédelmi vizsgálatot.
A kis összegű karácsonyi fogyasztási hiteleknél a hitelkamatokon és díjakon túl a kötelezően kapcsolódó pénzügyi termékek, kiegészítő szolgáltatások és a késedelmes fizetés is jelentős többletköltséggel járhat – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).