Készenléti rendőröket is küldenek a Balatonhoz
Az idén kétszer annyi rendőr biztosítja a strandszezont a Balatonnál.
Az idén kétszer annyi rendőr biztosítja a strandszezont a Balatonnál.
Arra kéri a kormányt Vámosszabadi képviselőtestülete, hogy álljon el a település határába tervezett menekülttábor tervétől - áll az éjszakai órákra írásba foglalt, az MTI-nek megküldött döntésben.
Ha a Jobbik kerül kormányra, lesz elszámoltatás, lesz közbiztonság és lesz munkahely - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarország Mozgalom elnöke szerdán Hajdúhadházon.
A Párbeszéd Magyarországért politikusai arra a hírre reagáltak, hogy iskolarendőrség létrehozását jelentette be a belügyminiszter.
Vonulásos nagygyűlést tartott "Magyar Élet Menete" címmel a Jobbik Ózdon, az eseményen kb 200-an lehettek és ugyanennyi rendőr biztosította a helyszínt. Vona Gábor pártelnök is beszédet mondott, szerinte a magyar jelenleg másodrendű állampolgár az országban, Orbán Viktor pedig "szembe megy a világgal".
Egy a közbiztonság javítását célzó ötpárti bizottság felállítását kezdeményezte Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester csütörtökön, a közgyűlés szünetében.
A pécsi Fidesz nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írták, a város közbiztonsága nem lehet politikai vita tárgya, éppen ezért köszönettel vesznek minden javaslatot, amely a helyzet javítására irányul. Korábban a helyi MSZP közölte: törvényjavaslatot terjesztenek be a közbiztonság javításának érdekében.
A baranyai megyeszékhely közbiztonságának javítása érdekében intézkedéseket, a pártfogói szolgálat szigorítása érdekében pedig törvénymódosítást kezdeményez az MSZP pécsi közgyűlési frakciója.
Nem árulta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), hogy mely települések a legelégedettebbek, illetve legelégedetlenebbek a rendőrség munkájával. A Belügyminisztérium által készíttetett felmérés szerint a falvak, városok vezetői nagyrészt bíznak a testületben. A felmérés módszertana érdekes, a városvezetők ugyanis legtöbbször a helyi rendőröket kérdezik meg a település bűnügyi helyzetéről, így a rendőrség végül is saját magától, saját magáról gyűjt értékeléseket.
A nagyobb közbiztonság érdekében öt segélykérő oszlopot helyeznek üzembe Miskolcon február elején, így veszélyhelyzet esetén egyetlen gombnyomással riasztani tudják az illetékes szerveket. A készülékeket a város frekventált helyein állítják fel, a rendszert egy magáncég adja a városnak.
Milánó polgármestere vasárnap tiltakozott az Egyesült Államok konzulátusánál, amiért figyelmeztetést adtak ki az észak-olasz város veszélyeiről az amerikaiaknak.
Schiffer Andrásnak nincs igaza: nem a közbiztonság romlott lényegesen, csak a biztonságérzet.
Tekintsünk most el a Bayer Zsolt cikke miatti jogos felháborodástól, szavainak leplezetlen rasszizmusától. Nézzük meg, mi marad így: az Orbán-kormány tömény kritikája, annak beismerése, hogy csődöt mondott a közbiztonság megteremtésében. Bayer szerint a Jobbiknak van igaza, ezért a Fidesz legyen a Jobbik.
Egy országból, ahol a munka becsület és dicsőség dolga, a közbiztonság remek, az egészség pedig nem üzlet.
A rendőrség átszervezése után több rendőr lesz Budapest utcáin, emellett január 1-jétől a fővárosban is bevezetik az úgynevezett gördülő akciót, ami a korábbi statikus szolgálatszervezéshez képest "kiszámíthatatlan" rendőri jelenlétet jelent – mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján a XVII. kerületben.
Több rendőr lesz az utcákon, így javulhat az emberek biztonságérzete – ezt ígérte a belügyminiszter hétfőn Miskolcon.
Közbiztonsági és bűnmegelőzési cselekvési programot írt alá pénteken a devecseri önkormányzat és a rendőrség: a Veszprém megyei városban növelik a rendőrség létszámát, az általános együttélési szabályokat pedig egy bizottság tartatja be.
Érdekes adatokra bukkanunk, ha elolvassuk a legfőbb ügyész idei beszámolóját.
Kilenc Pest megyei településen nyílik rendőrőrs egy éven belül. Acsán, Budakalászon, Dunavarsányban, Isaszegen, Jászkarajenőn, Kiskunlacházán, Letkésen, Ócsán és Zsámbékon lesz rendőrőrs.
Helyreállt a jogbiztonság és a rend, mi pedig csak örülhetünk, hogy boldog szemtanúi vagyunk egy bimbózó aranykor hajnalának, amiben minden megváltozik, hogy pont ugyanolyan legyen, mint volt.