Autók ütköztek az Egér úton, nagy a dugó
Egy embert a tűzoltóknak kellett kivágnia a roncsból.
A Kúria kötelezett egy falut, hogy saját érdekeivel nem törődve változtassa meg a településrendezési tervét, mert a törvény szerint nem ellenkezhet egy kiemelt beruházással. Azt azonban nem tudni, mi lesz, ha a fideszes polgármester vezette Szabadkígyós továbbra is ellenáll.
Vannak olyan autós társaink, akik gyalogosan még néhány métert sem tesznek meg szívesen a kocsi és a bolt között. Íme a bizonyíték.
Az első hírek szerint senki sem sérült meg a balesetben.
Budapesten péntektől a legtöbb helyen ingyenes lesz a parkolás, december 24-én délután 4-ig járnak a nappali járatok.
A közlekedési szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és azokat egységesen be kell tartani. Nemcsak az autósoknak, hanem a gyalogosoknak és a bicikliseknek is.
Ez a különleges repülő eszköz elvileg akkor sincs bajban, ha valami miatt hirtelen leáll a motorja.
Ideális ajándék azoknak, akik általában nem foglalkoznak olyan apróságokkal, mint a parkolóhelyek felfestései.
Nyerges vontatóról borultak le sörösrekeszek Dunaharasztiban az 51-es út és a Némedi út kereszteződésében.
A feladat és az autó adott volt, ebből kellett kihozni a maximumot. A produkció viszont nem kicsit lett veszélyes.
A megkülönböztető hang- és fényjelzés a jelek szerint néha kevés egy baleset elkerüléséhez.
A karácsonyfa szállításakor csak néhány dologra kell odafigyelni, de azokra nagyon.
Annyi tábla van ezen az oszlopon, hogy a legalsót leginkább csak hasalva lehet értelmezni. Szerencsére érkezőben a megoldás.
A rendszer teljesen automatikusan végzi a dolgát, végeredményképp pedig garantáltan csúszásmentes útburkolatot kapunk.
Teljes volt a hétvégén a káosz a Párizs belvárosában lévő, nagyon forgalmas Montparnasse pályaudvaron. Csak hétfő reggelre sikerült újra működőképessé tenni a számítógépes rendszert. És ez nem az első eset.
Ha most indul munkába Budapestre, erős forgalomra kell számítania.
Ez esetben sem jelzőlámpák, sem pedig körforgalom nem segíti az autósok közlekedését. A rendszer viszont hellyel-közzel így is működni látszik.