Véres hétvége az utakon: kilenc halott
Néhány óra leforgása alatt több halálos baleset is történt az országban. Volt, ahol gyalogost gázoltak halálra.
Néhány óra leforgása alatt több halálos baleset is történt az országban. Volt, ahol gyalogost gázoltak halálra.
A Volán-tender kiírásának késlekedése nagyjából padlóra is küldi az egyébként jobb sorsra érdemes magyarországi buszgyártókat, amelyek a múlt évben még fejlesztettek, idén már a termeléssel is felhagytak a buszgyártók. Ha nem történik hamarosan valami, le ishúzhatják a rolót, s így munkahelyek százai szűnhetnek meg. Eközben az utakon futó autóbuszok állapota lassan a vállalhatatlan kategóriába esik.
Baleset miatt lezárták az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát Polgárdinál, a 76-os kilométer térségében csütörtökre virradó éjszaka - közölte az MTI-vel a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese.
Összeütközött két személygépkocsi a 48-as főúton Vámospércs és Haláp között kedden délben; a balesetben egy ember életveszélyesen megsérült, hárman könnyebben sérültek - közölte a hajdú-bihari mentőszolgálat mentésvezetője az MTI-vel.
Közlekedési káosz alakult ki Londonban, a rosszul kialakított "olimpiai sávok" miatt ugyanis még a helyiek is teljesen megkavarodtak. A sportolók buszai teljesen elvesztek a dugóban.
Villanyoszlopnak rohant egy autó hétfő délután Csepelen, a balesetben ketten megsérültek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)..
London közösségi média kampányokkal próbálja enyhíteni a csúcsforgalmat az olimpia idején.
Életveszélyesen megsérült egy személygépkocsi vezetője, amikor autója kamionnal ütközött a 47-es főút mikepércsi bevezető szakaszán csütörtök délben - közölte a hajdú-bihari mentőszolgálat mentésvezetője.
Az M3-as Budapestről kivezető szakaszán forgatják vasárnap Bruce Willis főszereplésével az „A Good Day to Die Hard” című filmet, ezért az érintett részt lezárják.
Mentőhelikopter érkezése miatt teljes szélességében lezárták a 4-es számú főutat Fegyvernek és Kenderes között, egy súlyos baleset helyszínének közelében - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő szerdán.
Nem keresik tovább azt a vaddisznót, amely a bejelentés szerint szerdán dél körül az M7-es autópályára tévedt, így újabb útzárra sem kell számítani az eset miatt - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Személyautó és teherautó ütközött össze Baranya megyében a 66-os főúton, Árpádtetőnél szerda reggel, a mentés még tart, félpályás útzár van - közölte a rendőrség.
Ketten megsérültek, amikor két személyautó karambolozott szerdán reggel Hatvan és Tura között.
A taxisok szerint nem szabad ráengedni a kerékpárosokat a buszsávokra, mert így óriási dugók alakulnak ki a fővárosban - hangzott el az m1 reggeli műsorában.
Átadta a francia Alstom Transport az első Metropolis típusú szerelvényét Budapestnek kedden, a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomáson. Az ünnepség után este nyolc óráig az érdeklődők is megtekinthetik a szerelvényt az állomáson.
Négyen súlyosan, hárman könnyebben sérültek, amikor egy személyautó kamionba rohant, majd átsodródott a szembe sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik személyautóval kedden délután az 52-es főúton Kecskemét határában.
A múlt évben 9851 használt személyautót exportáltak Magyarországról, de az általános vélekedéssel szemben elsősorban nem nyugat-európai autókereskedők a vevők. A KSH adatai azt mutatják, hogy a kivitel fő célországa Szerbia.
Egy szolgálati rendőrautó és egy motorkerékpáros ütközött össze az Erzsébet híd budai hídfőjénél. A motorost kórházba szállították a mentők.
Két ember szörnyethalt, ketten megsérültek, mikor egy személyautó és egy mikrobusz karambolozott a 25-ös főúton Eger közelében.
A hazai gyorsforgalmi utakon nemzetközi viszonylatban csekély a "bliccelők" száma: az európai matricás rendszerek esetében egy−három százalék az átlag. Magyarországon ez a 1,5 százalékot sem éri el. A matrica nélkül utazók mintegy 70 százaléka külföldi autó.