Tizenöt forgalomból kivont buszt adományozott a BKV Ukrajnának
A magyar vállalat most tudott adni olyan járműveket, amelyek bár régiek, továbbra is használhatók.
A magyar vállalat most tudott adni olyan járműveket, amelyek bár régiek, továbbra is használhatók.
A főpolgármester szerint semmi nem szól a Lánchíd autómentessége ellen - csak a propaganda.
December közepéig Magyarországon a tavalyihoz képest kétszer annyian, 34-en vesztették életüket a vasúti átjárókban történt balesetekben.
A budapestiek másfél év után visszakapták a Lánchidat – feltéve, hogy busszal, taxival, motorral vagy biciklivel próbálnak rámenni. A gyalogosok előtt 2023 őszén nyitják meg a hidat, a személyautók előtt talán többé már soha. A kormány azzal a feltétellel adott 6 milliárd állami forintot a felújításba, hogy a híd csak 1,5 évig lesz lezárva a gépjárműforgalom előtt. A jelek szerint azzal nem számoltak, hogy nem csak a saját tulajdonú és kormányzati autók gépjárművek.
Mikulás napján este 11-órától már senkiknek nincs ársapkás üzemanyag Magyarországon. Több mint egy évig tartott a 480-as korszak a kutakon, amely után visszatértünk a piaci realitásba: most éppen 640 és 710 forint a benzin, illetve a gázolaj átlagos ára. Ön szerint már van vagy lesz bármilyen változás az utakon a jóval drágább üzemanyagok miatt? Szavazzon!
A szakszervezetek fizetésemelést szeretnének kicsikarni a nonprofit szektorok dolgozóinak.
Az sem éppen veszélytelen, amikor az autósok büntetgetik egymást, de profik között még inkább érthetetlen.
Úgy tűnik, még mindig sok az olyan sofőr, aki vélt vagy valós sérelmeiért azonnali elégtételt akar venni.
A jegyértékesítési rendszer karbantartása lesz.
A végsőkig próbálta elkerülni a felelősségre vonást az a 24 éves férfi, aki 10 napja okozott súlyos balesetet Pomázon, a rendőröknek kellett őt előhúzniuk a búvóhelyéről.
Mi lehetett a motiváció, hogy a záróvonalon áthajtva, a tábla ellenére arra indult el?
A román fél egy új határátkelőt is létesítene az útszakaszon, amíg addig üzemelne, amíg Románia a schengeni térség teljes jogú tagjává válik.
A videókon is látható súlyos szabályszegések talán idővel kikophatnak az utakról.
A Lánchíd felújítása végéig tartó tesztidőszakban csak a buszok, taxik, motorosok és biciklisek használhatják az átkelőt.
Az év egyik legszimpatikusabb gesztusát tette a napokban egy teherautós egy futár felé.
Már a jövő év első felében bevezetnék az autópálya-matricához hasonló megoldást.
A férfi bosszúból fékezett a mögötte haladó pótkocsis előtt. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és a férfi vezetéstől való eltiltását javasolja.
Péntek délutántól vehetik birtokba ismét a hidat. A járdák felújítása még tart.
Az egyikük a helyszínen meghalt, a másikuk ittas volt és négykézláb mászott az út mellett, mikor rátaláltak.