Növekvő amerikai olajkészletek, csökkenő olajár
Csökkent a kőolaj ára, miután az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai közlése szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az olajtartalék a múlt héten.
Csökkent a kőolaj ára, miután az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai közlése szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az olajtartalék a múlt héten.
Az AP hírügynökség szingapúri keltezésű híre szerint harminc hónapja nem volt olyan magas a nyersolaj ára Ázsiában, mint most hétfőn.
Drámai mértékben csökkentené Európa kőolajimport-függőségét, a közlekedés szén-dioxid-kibocsátását pedig 60 százalékkal mérsékelheti 2050-ig az az átfogó európai uniós közlekedési stratégia, amelyet hétfőn ismertetett az Európai Bizottság Brüsszelben.
Oroszország kedden felújította olajszállításait Fehéroroszországba, és ezzel lezárult az immár tradicionálissá vált év eleji árvita - jelentette be Transznyefty orosz vezetéküzemeltető szóvivője kedden.
Kevés szó esik róla, de Kína nem csak a zoknik és olcsó elektronikai eszközök gyártásában a világelső. Az úgynevezett ritkaföldfémek kitermelésében is monopolhelyzetbe került, habár a készleteknek "csak" az egyharmadát bírja - olvasható a gepnarancs.hu oldalon.
Közel két dollárral csökkent a kőolaj ára pénteken azután, hogy júniusban újra növekedésnek indult a munkanélküliség az Egyesült Államokban.
Mindössze kilenc hónappal az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb olajkitörésének elfojtása után Barack Obama elnök arra utasította a természeti kincsek kiaknázásáért felelős amerikai belügyi tárcát, hogy a terjessze ki az olajfúrási koncessziókat a Mexikói-öbölben és Alaszkában, valamint hogy gyorsítsa fel a geológiai kutatásokat az ország atlanti partvidékén - jelentették vasárnap az amerikai lapok.
Irak északi területe nagy lehetőségeket rejt magában a Mol Nyrt. számára is: már több sikeres kutatófúrást végeztek a kurdisztáni Akri-Bijeel és a Shaikan blokkokban, amelyek közül az első próbatermelése egy kút esetében már jövőre megindulhat.
A Kaszpi-tenger kontinentális talapzatán 3 milliárd tonnányi kőolaj és több mint 3000 milliárd köbméter földgáz-tartalékot tártak fel – jelentette be szerdán Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes.
Ennek oka, hogy napközben olyan magas szintre emelkedett a nyersolaj ára, hogy az automatikus kereskedésben leálltak a vásárlások és eladásba váltottak át.
Engedélyezte az Egyesült Államok, hogy amerikai vállalatok kőolajat vásároljanak a líbiai felkelőktől.
Az idén az első negyedévben a magyar piacon 4,7 százalékkal nőtt a gázolaj eladása, miközben a benziné 4,3 százalékkal csökkent az elmúlt év hasonló időszakához képest - közölte Horváth Ferenc, a Mol Nyrt. kereskedelmi ügyvezető igazgatója a Magyar Autóklub és a Mol közös sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
Az elmúlt hetek észak-afrikai és közel-keleti forradalmi eseményei olyan magasságokba lökték a kőolaj világpiaci árát, amilyet csak a válságot megelőzően, 2008-ban láttunk utoljára. De mik a valódi fundamentumai az olajár emelkedésnek? - tette fel a kérdést a Méltányosság-blog elemzője.
A vezető részvények emelkedésével indult a kereskedés csütörtökön a nyugat-európai tőzsdéken, a venezuelai kezdeményezés a líbiai válság rendezésére pedig lejjebb vitte a kőolaj árát. Ráadásul az ázsia tőzsdék többsége is vezet.
Oroszország növeli a kivitelre szánt kőolaj vámját március 1-jétől: az exportvám 365 dollárra emelkedik a jelenlegi 346,6 dollárról tonnánként.
A kőolaj ára a szerdai záró érték alatt fejezte be a csütörtöki kereskedést, miután napközben még jelentősen drágult. A kereskedés utolsó pillanataiban bekövetkezett jelentős olajárcsökkenést azok a híresztelések váltották ki, hogy rálőttek Kadhafi líbiai vezetőre.
Az egyiptomi zavargások még nem okoztak komoly változást a piacokon, mert az ország nem jelentős olajkitermelő. Líbia azonban a világ olajtermelésének két százalékát adja, ami ténylegesen hatott a világ tőzsdéire és piacaira.
Európa-szerte jelentős csökkenést jeleznek a vezető tőzsdemutatók az egyiptomi zavargások miatt.
A Pozsonyt és az ausztriai Schwechatot összekötő tervezett kőolajvezeték nem Csallóközön keresztül fog vezetni. Erről Juraj Miskov, szlovák gazdasági miniszter biztosította kedden a "Nem a csallóközi kőolajvezetéknek" elnevezésű polgári társulást.
Az orosz kőolajkonszernek leállították a fehérorosz olajfinomítókba irányuló szállítást január 1-jével arra az időre, amíg tartanak az ártárgyalások - erősítette meg szerdán a Vedomosztyi című orosz üzleti lap a Belnyeftyehim fehérorosz olajfinomító-működtető keddi közlését.