Készen áll a BL-döntőre a Puskás Aréna a magyar szervezők szerint
A jövő május végi mérkőzésre kísérőesemények sorát fűzik majd fel.
A jövő május végi mérkőzésre kísérőesemények sorát fűzik majd fel.
A Juventus vezetőedzője szerint lassúak voltak, nem tudták nyomás alá helyezni az ellenfelüket, a Real Madrid trénere pedig, bár elégedett volt csapata játékával, nem tud örülni.
Azt is elárulta a Liverpool német menedzsere, mivel vette rá a játékosait, hogy elhiggyék: 3-0-s hátrányról is képesek kiharcolni a döntőbe jutást.
A Liverpool 3-0-s hátrányból fordítva ejtették ki a Barcelonát az elődöntőben Wijnaldum és Origi két-két góljával.
A holland csapat 1-0-ra nyert a Tottenham Hotspur vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.
A magyar játékvezető a Manchester City és a Sahtar Donyeck szerda esti Bajnokok Ligája-meccsén tévedett hatalmasat: tizenegyest adott egy, a saját lábában eleső játékosnak.
Először kapott ki a szezonban a Juventus, így nem tudta bebiztosítani továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből.
Fegyveres rablás áldozatává vált Arkadiusz Milik, a Napoli lengyel válogatott csatára, miután csapatával 1-0-ra nyertek a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.
A Barcelona 4-2-re győzött a Tottenham Hotspur vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának szerdai rangadóján.
A keddi, Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre nem érkeztek meg idejében, emiatt vizsgálódik az UEFA.
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint tévesen állította ki a játékvezető Cristiano Ronaldót a Valencia elleni Bajnokok Ligája-találkozón, amelyet a torinói együttes emberhátrányban nyert meg 2-0-ra.
A török csapatot pénzbüntetéssel sújtották, mert a Bayern München elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján egy macska berohant a pályára.
Az FC Liverpool a hazai 5-2-es sikerét követően szerdán idegenben 4-2-re kikapott az AS Romától a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így 7-6-os összesítéssel jutott a fináléba. Az angoloknak ez volt az első vereségük a jelenlegi BL-szezonban.