Vinícius Júnior sírva beszélt az őt ért rasszista támadásokról egy sajtótájékoztatón
Azt mondta, a focitól is egyre inkább elveszik a kedvét azok, akik a lelátókról rasszista beszólásokkal támadják.
Azt mondta, a focitól is egyre inkább elveszik a kedvét azok, akik a lelátókról rasszista beszólásokkal támadják.
Meglepő helyről érte kritika az orosz elnököt.
A németországi kontinenstorna hivatalos labdája nemcsak a játékosok, de a játékvezetők kedvence is lehet.
Az egykori brazil csatár kilenc évet kapott Olaszországban.
Életem meccse sorozatunkban szerzőnk két traumatikus fociélményre emlékszik vissza. Mindkét esemény nézőpontja különleges és személyes.
Van pár labdarúgó-mérkőzés, amiről nagyon sokat beszélnek Magyarországon. Ez az egyik. Vagy ha onnan nézzük, hogy az 1954-es vébédöntő az egyik, akkor ez a másik. A kulissza pedig a nyolcvanas évek. Moszkvics, Madonna, Mezey. Csernobil és Irapuato. Életem meccse-sorozatunk, amellyel a 2024-es labdarúgó Eb-re melegítünk.
A lap szerint a klub vezetését is teljesen átszervezik, illetve az új tulaj egyesítené a széttöredezett utánpótlás-képzést.
Alekszandar Pesics azt követően nyilatkozott, hogy a Ferencváros közleménye és a Nemzeti Sport is azt állította, fegyelmi vétség miatt került ki a csapatból.
A felcsúti utánpótlás-alapítványhoz pedig 5,8 milliárd forint támogatás érkezett a központi költségvetésből, vagyis az adófizetők pénzéből.
Az esetet vizsgálják, amennyiben Acerbit bűnösnek találják, legalább tízmeccses eltiltást kaphat.
Margret Kratz volt a női válogatott első külföldi szakvezetője, utódjáról hamarosan dönt az MLSZ elnöksége.
A jelek szerint a szemünk előtt játszódik le minden idők legizgalmasabb Premier League-szezonja, ahol ma minden úgy halad, mint eddig, az utolsó pillanatig nem lehet majd megmondani, hogy az Arsenal–Liverpool–Manchester City hármasból ki kerülhet ki bajnokként. Sorra vettük, mi dönthet a három nagy között.
A magyar középpályásnak lépésről lépésre kellett újraépítenie magát a sérülése után.
Úgy érzik, hogy a csapatuk történelmi mélyponton van.
A Liverpool menedzsere elárulta: a magyar válogatott futballista sérülése olyan típusú volt, amelyből nem szabad siettetni a visszatérést.
Minden futballrajongónak megvan az élete meccse. Sőt, talán több is. Arra kértük a most induló sorozat szerzőit, hogy válasszanak ki egyet (esetleg egyet-kettőt), és meséljék el a személyes történetüket. Mint tudjuk, a labdarúgás nem élet-halál kérdése. Több annál. A hvg360 az Életem meccse sorozattal hangolódik az idei labdarúgó-Eb-re, bár, ha jobban belegondolunk, amúgy is járt már egy ilyen sorozat. Az olvasóknak és nekünk is.