Több a 30 év alatti lakásvásárló, mint a válság előtt
Nőtt a fiatal lakásvásárlók aránya a válság előtti szinthez képest - közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat kedden.
Nőtt a fiatal lakásvásárlók aránya a válság előtti szinthez képest - közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat kedden.
MTI
Az idén februárban 6179 lakás cserélt gazdát Magyarországon, ami 31 százalékos csökkenés tavaly februárhoz képest, ám a valós bázisnak tekinthető 2011. évi februári adásvételnél több - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat pénteken az MTI-vel.
MTI
A kormány nyújtaná a kilakoltatási moratóriumot, a tervek szerint az erről szóló javaslatot hamarosan megtárgyalnák, sőt a következő héten a törvényhozás elé is mehetne.
hvg.hu
Tévedésből szemközti szomszédja szerkezetkész lakására költött 7 millió forintnyi jüant egy férfi Kínában, mert még nem volt kint az ajtókon a számozás.
MTI
A panelt általában a lakáspiac aljának tartják, pedig nem feltétlenül az. Az Urbanista blog bemutat egy igazi házgyári lakást, amiről, ha nem tudnánk, hogy az, ultradizájn luxuslakásnak is nézhetnénk. Ahogy valójában az is.
hvg.hu
Növelheti a megtakarítási forma népszerűségét a lakáspiac remélt fellendülése és a lakosság energiatudatosságának erősödése. A következő két-három évben harmadával, mintegy egymillióra nőhet azoknak a családoknak a száma, amelyek rendelkeznek valamilyen típusú lakástakarék-pénztári szerződéssel. Az árfolyamgát meghosszabbítása és az idén év elejétől kedvezőbbé vált kamattámogatott lakáshitel is pozitívan hathat a lakástakarék-piacra.
hvg.hu
A budapesti lakásárak a középmezőnyben vannak egy 94 várost vizsgáló felmérés szerint, a hazai ingatlanpiac kilátásai pedig kifejezetten jók. Mindenképpen ajánlott befektetési célpont egy szaklap összeállítása szerint, ugyanis 5-ös skálán 4-esre osztályozták a hozamok szerint a 8,1 százalékos éves megtérülést alapján.
hvg.hu
Az IKEA csoport 9,5 százalékkal növelte összeladását a 2012-es pénzügyi évben. A meglévő áruházak esetében az eladás 4,6 százalékkal nőtt. A vállalat nettó bevétele 8,0 százalékkal, bővült.
hvg.hu
Úgy fest, az New York-iak rámozdultak a lakótelepekre, Manhattanben 20-25 négyzetméteres, elemekből összerakható lakások építésébe fognak és a Kelet-Európában a lakáspiac nagyjából aljának tartott lakótelepi építkezésben látják a jövőt.
hvg.hu
A tavalyi harmadik negyedévben nominálisan 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak a lakásárak az előző negyedévinél, 2011 hasonló időszakához képest pedig 1 százalékkal mérséklődtek, az idén azonban már van esély a kerelet élénkülésére, amely emelheti az árakat - közölte az FHB Jelzálogbank a legújabb FHB Lakásárindex jelentésében szerdán az MTI-vel.
MTI
Egyre többet engednek az eladók a meghirdetett árból a lakáspiacon, országos átlagban az engedmény tavaly az első háromnegyed év adatai alapján 13 százalék volt, egy százalékponttal több, mint egy évvel korábban – írja a Népszava.
MTI
Az iskolát általában a második otthonnak nevezik, de előfordul, hogy az első helyre avanzsál. Nézze meg, hogyan lehet elhagyott oktatási épületből kiváló otthont teremteni - Amszterdamban.
hvg.hu
A magyarországi lakások mintegy 20 százaléka házgyári, azaz paneles technológiával épült, de a panelparkok négyzetméterárai között akár háromszoros eltérések is lehetnek. Nézzük, hol vannak a betonparkok "rózsadombjai"?
hvg.hu
Itt lehet látni a nagyon népszerű amerikai sorozatok lakásait egészben, ahogy a tévében sosem mutatják.
unknown
A lett parlament pénteken első olvasásban elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel csökkentenék a volt államfőknek járó juttatásokat. Az előterjesztést a mostani elnök, Andris Berzins nyújtotta be.
MTI
Az ötödikről a harmadik helyre ugrott Hongkong a világ legdrágább városainak rangsorában a luxuslakások árát alapul véve - írja szerdai összeállításában a South China Morning Post című hongkongi lap.
MTI
Az ingatlanvásárlási döntéseket a lakókörnyezet és az azon belüli elhelyezkedés befolyásolja a legnagyobb mértékben az OTP Ingatlanpont közvetítőhálózat felmérése szerint.
MTI
A cég saját, 25-40 éves ügyfeleinek körében készített felmérés alapján a lakás-takarékpénztári megtakarítással rendelkező fiatal felnőttek 81 százaléka lakásfelújításra gyűjt. Ház építésére csupán 4 százalékuk használná lakáscélú megtakarítását.
MTI
Majdnem hatvanmillió dolláros, vagyis átszámítva 13,5 milliárd forintos rekordáron kelt el egy luxusapartman Hongkongban. Az Opus nevű épület kilencedik emeletén található 620 négyzetméteres lakosztályért fizették ki a csillagászati összeget. A vásárló nevét nem hozták nyilvánosságra.
MTI
MTI
hvg.hu
Úgy fest, a magyarok átestek a ló másik oldalára: míg korábban nyakló nélkül adósodtak el ingatlanvásárlás miatt, most a régió legóvatosabbjai közé tartoznak, csak a romának körében kisebb az eladósodási hajlandóság.
hvg.hu