22 milliárd forintnál is többet költ az Orbán-kormány médiafigyelésre
22,288 milliárdból szemlézheti majd az Observer Kft. a hazai és nemzetközi sajtót a kormány számára a következő négy évben.
22,288 milliárdból szemlézheti majd az Observer Kft. a hazai és nemzetközi sajtót a kormány számára a következő négy évben.
hvg.hu
A Rosszija 1 műsorában kiszámolták, hány másodperc alatt érnék el a nyugati nagyvárosokat a teljes országok kiirtására alkalmas rakéták.
hvg360
Kína immár nem elszigetelt, ami járványügyben az országban történik, az nem áll meg a határoknál. Az autoriter rendszer okozta károkat az egész világ meg fogja érezni, írja a New York-i Bard College korábbi professzora.
hvg360
Románia előzi szomszédait. Meloni pártja frakciót válthat az Európai Parlamentben. Borúlátás Oroszország és Kína jövőjét illetően. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
Két évvel ezelőtt Trump támogatói Washingtonban, most Bolsonaro hívei Brazíliavárosban – a párhuzamok egyértelműek, még a kudarc is. Csak épp messze van a vége -–írja a Die Zeitben Yascha Mounk, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem politológiatanára.
hvg360
Autizmus spektrumzavarral élő újságírók faggatták Emmanuel Macront a francia állami televízióban, az elnöknek mindenféle udvariaskodás nélkül tettek fel olyan kérdéseket, mint hogy bántják-e a munkáját érő kritikák vagy éppen azt, hogy gazdag-e.
hvg360
Minden várakozást felülmúl az, ahogyan Moszkva eddig reagálni tudott az energiaexportját sújtó szankciókra, egyelőre nem úgy tűnik, hogy az orosz gazdaságot megroppantaná a Nyugat háborúra adott válasza. A hadiköltségvetés további növelése azonban a jóléti kiadások rovására menne, és nem biztos, hogy a lakosság ezt szó nélkül hagyná.
hvg360
A Neue Zürcher Zeitungnak nyilatkozó Fatih Birol szerint az ukrán válság következményeit az egész világon megérzik, ez új geopolitikai feszültségeket vált ki, és tovább mélyíti a meglévő árkokat.
hvg360
Mit jelent az orosz elnök „megalázása"? Mikor jöhet el az idő, hogy Oroszország és Ukrajna leüljön tárgyalni? Mi a receptje annak, hogy az USA a következő 100 évben is a világ vezető hatalma maradjon? Az osztrák házelnök is méltatta az elhunyt Karl Pfeifer osztrák újságírót, a Wiesenthal-díj tavalyi kitüntetettjét. Válogatás a világlapok írásaiból.
hvg360
A két férfit koholt vádak alapján ítélték halálra.
hvg360
A Washington Post és a Süddeutsche Zeitung is az amerikai házelnökválasztást elemzi, utóbbi szerint az, hogy McCarthy lett az elnök, nem győzelem, hanem kudarc. Paul Krugman az orosz-ukrán háború egyik tanulságát elemzi, a Die Presse pedig arról ír, miért adják egymásnak a kilincset Horvátországban a környező országok vezetői, köztük a magyarok is. Válogatás a nemzetközi lapok írásaiból.
hvg360
Ne mondja senki, hogy ez nem Amerika háborúja.
hvg360
Ameddig csak szükséges, az Egyesült Államok támogatni fogja Ukrajnát, ígéri Bridget Brink, szerinte a két országot összeköti a szabadságba vetett hitük.
hvg360
Az amerikai alsóház elnökének megválasztása körüli hercehurca a jobboldal működésképtelenségének, a republikánus párton belüli hatalmi harcnak a tünete, egyben ez Donald Trump igazi öröksége, írja a Financial Times. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A Deutsche Welle által megkérdezett Krekó Péter szerint a miniszterelnök túl keveset tesz és azt is túl későn, hogy rendezze viszályát az Unióval. Csaba Iván közgazdász szerint az orbáni modell válságáról beszélhetünk.
hvg360
Mostanság a háború megnyeréséhez nem elegendő, ha jobb vagy az ellenségnél katonailag, írja a bolgár politológus a Financial Timesban.
hvg360
Oroszország Ukrajna ellen indított februári támadása, majd az ezt követő szeptemberi részleges mozgósítás miatt egyre több orosz hagyja el az országot, a vízumkötelezettség azonban jelentősen leszűkíti a lehetséges célpontok listáját. Argentínába extra ügyintézés terhe nélkül utazhatnak oroszok, több százan pedig kifejezetten azért veszik Dél-Amerika felé az irányt, hogy ott szüljék meg gyermeküket.
hvg360
Nehéz lenne egyhamar nemzetközi bíróság elé állítani az orosz elnököt az általa elkövetett háborús bűnökért. Netanjahu „nagy hazugsága” véget vet a jogállamnak Izraelben. A lengyel külügyminiszter-helyettes azzal vádolta meg Berlint, hogy az vazallusává akarja tenni a lengyel államot. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
A felek között most egyfajta meg nem támadási egyezmény van érvényben. Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy összeomoljon az egyik tagállam gazdasága, így valamennyit fizetni fog.
hvg360
Az Európai Unió sokáig csak nézte, hogy Aleksandar Vucic aláássa a demokráciát és veszélyezteti a Nyugat-Balkán stabilitását, ám Brüsszelnek meg kell mozdulnia, mert a politikus csakis a nyomásból ért. Ezt fogalmazza meg Ulrich Ladurner, aki lassan negyedszázada külpolitikai szakíró a német értelmiség lapjánál és egyik szakterülete éppen a Balkán.
hvg360