Alakul az újabb lehallgatási botrány, most Japán vár magyarázatot
Tokió bejelentette hétfőn, hogy magyarázatot kér Washingtontól a japán kormány és japán cégek ellen irányuló állítólagos kémkedés ügyében.
Tokió bejelentette hétfőn, hogy magyarázatot kér Washingtontól a japán kormány és japán cégek ellen irányuló állítólagos kémkedés ügyében.
MTI
A WikiLeaks birtokába jutott egyik titkos dokumentum az Élyseé-palota több tisztviselőjének telefonszámát, köztük Francois Hollande államfő közvetlen mobilszámát is tartalmazza. De az amerikaiak megyfigyelték Sarkozyt és Chiracot is. A Fehér Ház tagadja az újabb állításokat.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikaiak nem voltak túlságosan segítőkészek, így bizonyíték hiányában megszüntette a nyomozást a német ügyészség Angela Merkel mobiltelefonjának állítólagos lehallgatása ügyében.
hvg.hu
Felhívásban fordult az ügyvédi kamara a tagokhoz, azt kérve, hogy jelentkezzenek, akiknek tudomásuk van arról, hogy lehallgatták őket. A kamara által létrehozott eseti bizottság tagja, Hegedűs László a hvg.hu-nak elmondta, hogy a sajtóból értesültek arról, hogy egy ügyben egy ügyvédi irodát lehallgatnak, amit eltúlzottnak tartanak, és mivel ez felvet kérdéseket, vizsgálódni kezdtek.
hvg.hu
A Bild szerint az NSA Ausztria ellen is kémkedett a német hírszerzés közreműködésével.
MTI
Szex közben hallgattak le egy debreceni jobbikos politikust, és a felvételt arra használták fel a párttársai, hogy lemondassák az összes tisztségéről – írja a pénteki Népszabadság, az érintett nevének közlése nélkül. A lap szerint leszámolási harc áll az ügy hátterében, a debreceni Jobbikot évek óta személyi ellentétek feszítik ugyanis.
hvg.hu
Amerikai és brit titkosszolgálatok már évekkel ezelőtt megszerezték a világ legnagyobb SIM-kártya gyártójának azonosítási és titkosítási kódrendszerét és így szabad hozzáféréshez jutottak a mobil készülékeken bonyolított beszélgetésekhez és adatforgalomhoz – írja a The Intercept.
MTI
MTI
hvg.hu
Nagy visszhangot váltott ki a hír, miszerint hallgatóznak a Samsung okostelevíziók. A vádra természetesen a gyártó is reagált.
hvg.hu
Az utóbbi idők egyik legkomolyabb adatvédelmi figyelmeztetése került elő a Samsung okostévéivel kapcsolatban. Különlegessége, hogy nem egy Alsókovácsi Tévébiztonsági Kft. névtelen szakértője, hanem maga a gyártó adta ki.
hvg.hu
A XIII. kerület volt alpolgármestere továbbra is tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. Szerinte az ügyészség mindent megtett, hogy bemártsa: hónapokon át lehallgatták, fedett nyomozó provokálta ki tőle a bizonyítékul szolgáló hangfelvételt. Hiszékeny Dezső ellen vádat emeltek hivatali vesztegetés elfogadása miatt.
MTI
Őrizetbe vettek harmincnégy rendőrt hétfőn a török hatóságok, mert állítólag lehallgatták több magas rangú állami tisztségviselő, köztük az elnök, Recep Tayyip Erdogan telefonbeszélgetéseit – közölte az Anadolu török állami hírügynökség.
MTI
Több más országhoz hasonlóan Finnországban is rögzítettek arra utaló tényeket, hogy külföldi államok lehallgatják a mobil távközlés helyi felhasználóit – mondta el az Yle finn közszolgálati televíziónak Yuri Rantala rendőrségi szóvivő.
MTI
A mobiltelefonok szisztematikus lehallgatására utaló jelekre bukkantak a svéd miniszterelnöki hivatal körzetében néhány nappal az után, hogy a norvég főváros központjában is lehallgatókészülékeket találtak a parlament és a kormányzati épületek közelében.
MTI
Lehallgatókészülékeket találtak Oslo központjában, a parlament és kormányzati épületek közelében. A norvég rendőrség szerint politikusok telefonbeszélgetéseit figyelték.
AP
AP
MTI
Ha elrepül egy gép ön fölött, mire gondol? Arra biztos nem, hogy onnan hallgatják le. Pedig a kiszivárgott amerikai információk szerint ez már évek óta egy bevett lehallgatási technika.
hvg.hu
A világ 40 legígéretesebb mobiltechnológiai startupja közé választotta a CryptTalk mobillehallgatás ellen védő megoldás hazai kifejlesztőjét, az Arenim Technologies-t a CTIA, a mobilkommunikációs szektor washingtoni székhelyű nemzetközi szakmai szervezete. A magyar startup ezzel – Kelet-Közép-Európa egyetlen képviselőjeként – bekerült a CTIA Startup Lab program döntőjébe.
hvg.hu
Több olyan mobiltornyot is találtak az Egyesült Államokban, amelyek egyetlen szolgáltatóhoz sem tartoznak, céljuk minden jel szerint a környéken járók/élők/dolgozók telefonos kommunikációjának lehallgatása.
hvg.hu
A Der Spiegel című népet hetilap szombati jelentése szerint a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) John Kerry jelenlegi amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetését is lehallgatta, nem pusztán elődjéét, Hillary Clintonét, akinek lehallgatásáról már az előző nap beszámoltak német médiumok.
MTI
Egy új amerikai fejlesztés filmre vett apró rezgésekből tudja rekonstruálni a hangokat. A lehallgatás hangszigetelt üvegen keresztül is működik, elég hozzá egy növény levele, egy pohár víz vagy egy csipszes zacskó.
hvg.hu
A kanadai BlackBerry megvásárolta a titkosítástechnológiai német Secusmart GmbH vállalatot. Azt nem közölték, mennyit fizettek a cégért. A BlackBerry bővítené a vállalatoknak és kormányzati szerveknek nyújtott biztonságos kommunikációs szolgáltatásait, hogy visszaszerezze az okostelefon-piacon elveszített pozícióit.
MTI