Írásban nyújtja be lemondását Andrej Babis
Mivel Milos Zeman még mindig kórházban van, Babis és kormánya írásban mond le.
Mivel Milos Zeman még mindig kórházban van, Babis és kormánya írásban mond le.
Jes Staley a Barclays vezérigazgatója és Epstein kapcsolatát a brit felügyelet vizsgálta. A vezérigazgató az eredmények ismeretében távozik, a Barclays szerint az Epstein számlájára rótt bűncselekményekhez nincs köze.
A pénzügypolitika egyik vezetője személyesen fáradt el a KH vezetéséhez, hogy jelezze: a kormány nagyon nem nézi jó szemmel, hogy politikailag aktív emberek ülnek egy független bank független igazgatóságában - írta a 444.hu.
A volt MNB-alelnök azt állítja: fenyegető üzenetet kapott miatta a bank a kormánytól.
Napjaink egyik legsikeresebb előadója az egész turnéját lemondta.
A konzervatív politikus ellen – aki tagadja a vádakat – két eljárás is folyamatban van.
Új kancellárja van Ausztriának, az utódot a most visszalépni kényszerült sztárpolitikus, Sebastian Kurz választotta maga helyett. Apadó reményei szerint csak rövid időre.
A Momentum küldöttgyűlése vasárnap megvonta a bizalmat a párt alapító elnökétől és miniszterelnök-jelöltjétől, Fekete-Győr Andrástól, miután mindössze 3,4%-os eredményével az utolsó helyen végzett az ellenzéki előválasztás első fordulójában.
Szombat este bejelentette lemondását az osztrák kancellár, Sebastian Kurz.
Karácsony Gergely visszalépése miatt mondhatott le Gál J. Zoltán.
Farkas Péter Barnabás belebukott a kiszivárgott fotók ügyébe, és még a róla szóló önkormányzati szavazás előtt lemondott. A város jobbikos polgármestere gyalázatról beszél.
Juhász Edit 1996 óta folyamatosan kormányzati szolgálatban állt.
A település vezetését most az alpolgármester vette át, aki júliusban maga is le akart mondani.
Stefan Löfven svéd miniszterelnök bejelentette vasárnap, hogy novemberben lemond a kormányfői és a pártelnöki tisztségéről is.
2020 szelleme tovább kísért: a napokban már a Limp Bizkit és a Lynyrd Skynyrd is lefújta a meghirdetett bulijait a járvány miatt.
A miniszterelnök és a házelnök a hatvannapos határidőt bőven túllépve töröltette a volt EP-képviselő tagságát. A bíróság 10-900 ezer forint közötti bírságot szabhat ki a politikusokra a késés miatt.
A Limp Bizkit órákkal kezdés előtt fújt le egy bulit, aztán az összes augusztusi koncertjüket is.
Kobajasi Kentaróról 1998-ból kerültek elő kompromittáló felvételek.
A szerető Matt Hancock tárcájától kapott megbízásokat.
Ferenc pápa még nem döntötte el, hogy elfogadja-e az érsek lemondását.