#lemondás

Kizártnak tartják Mubarak lemondását

Ahmed Safík egyiptomi kormányfő kizártnak tartja, hogy Hoszni Mubarak elnök átadja a hatalmát az alelnöknek - derül ki egy pénteki interjújából, amelyet a dubaji székhelyű al-Arabíja televíziónak adott.

MTI


Lemondott az egyiptomi kormány

Az öt napja tartó tüntetések hatására lemondott szombaton az egyiptomi kormány, de az utódját a délután közepéig nem jelölték ki; a tiltakozások folytatódtak, mert Hoszni Mubarak elnök nem jelentett be konkrét reformokat, és nem ígérte meg, hogy belátható időn belül maga is távozik a hatalomból.

MTI



Írországban lemondott négy miniszter

Írországban lemondott négy miniszter szerda este, többek között Michael Martin külügyminiszter, aki az élére állt a kormányon belüli, Brian Cowen miniszterelnök elmozdítását célzó lázadásnak - írta a helyi sajtó.

MTI







Elfogadta Sarkozy a francia kormány lemondását

Nicolas Sarkozy francia államfő elfogadta a kormány lemondását, és ezzel megszűnt Francois Fillon miniszterelnöki megbízatása - jelentette be az elnöki hivatal. Sarkozy szombaton konzultációkat folytatott, hogy előkészítse a kormány átalakítását. Az államfő várhatóan hétfőn jelenti be döntését. Szakértők arra számítanak, hogy Fillon marad a miniszterelnök. Kormányzati források úgy vélik, hogy Alain Juppé volt miniszterelnök védelmi miniszterként visszatér a kormányba.

MTI






Az MSZP lemondatná Szilit a mandátumáról

Az MSZP felszólítja Szili Katalint, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról, mert megyei listás képviselőként a párt jóvoltából jutott az Országgyűlésbe - közölte Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján.

MTI