szerző:
MTI/Népszabadság

Egyelőre gondolkodik, de mivel sokan kapacitálják, elképzelhető, hogy Schiffer András újra elindul az LMP frakcióvezetői posztjáért Jávor Benedekkel szemben – írja a Népszabadság. A politikus még időt kért.

Egyelőre egyetlen jelentkező van az LMP parlamenti frakcióvezetői székére, a posztot jelenleg is betöltő Jávor Benedek, de nem kizárt, hogy a tisztségért meg kell harcolnia elődjével, Schiffer Andrással – olvasható a hétfői Népszabadságban.

Mint a napilap írja, a tisztségről a Lehet Más a Politika képviselőcsoportjának szeptember 7-ei tisztújításán döntenek.

A lap pártbeli forrásai azt állítják: kevéssé valószínű, hogy Jávor kihívót kap a tisztújításon, de kétségtelen, hogy a posztot korábban betöltő Schiffer Andrást sokan kapacitálják az utolsó hetekben.

Jávor Benedek a Népszabadságnak azt mondta: egyelőre egyedüli induló a posztra, de egészen a tanácskozás kezdetéig érkezhetnek még jelölések.

©

Schiffer András a lapnak úgy fogalmazott: továbbra sincs eldöntve semmi az ügyben, így nem tud egyértelműen válaszolnia arra, hogy szeptemberben újra indul-e a posztért vagy sem. "Mérlegre kell tennem, hogy frakción és párton belül, illetve kívül is kiknek és mennyivel tartozom. Mérlegelni kell az elmúlt egy hónap ezzel kapcsolatos sajtónyilatkozatait is. Azoktól, akik a folytatásra kapacitáltak, egyelőre időt kértem" – mondta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A húsvét nem is igazán a vallásról szól, hanem rólunk, emberekről

A húsvét nem is igazán a vallásról szól, hanem rólunk, emberekről

A lakók pénzéből felépült, az önkormányzat lebontotta a játszóteret Nagykanizsán

A lakók pénzéből felépült, az önkormányzat lebontotta a játszóteret Nagykanizsán

Újabb razzia volt a Fészeknél

Újabb razzia volt a Fészeknél

Egy „szellemileg is tisztán tartott” kulthely, amely „sziget az általános tahóságban”

Egy „szellemileg is tisztán tartott” kulthely, amely „sziget az általános tahóságban”

Hárommilliót kell fizetnie a pártoknak az adatainkért

Hárommilliót kell fizetnie a pártoknak az adatainkért

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán

"Et resurrexit tertia die": Orbán Viktor latinul üzent húsvétra a közösségi oldalán