#LMP


Videó: a külföldi voksokra is ráhajt az LMP

Spanyolul, franciául, németül, olaszul és angolul buzdítja regisztrációra és szavazásra a Magyarországon élő EU-s állampolgárokat az LMP legújabb kampányvideója. A párt arra a lehetőségre hívja fel a figyelmet, hogy az európai parlamenti választásokon a tagállamok polgárai nem csak hazájukban szavazhatnak, de választásuk szerint abban az országban is, ahol bejelentett lakcímük van. A magyarországi szavazáshoz szükséges regisztráció határideje május 9.


Schiffer az LMP frakcióvezetője

Schiffer András bejelentette, hogy az LMP-frakció vezetőjévé választották, emellett a „törvényalkotási szuperbizottság” tagja lesz. Helyettese Szél Bernadett lesz, akit a nemzetbiztonsági bizottság tagjának jelölnek. A Parlamentből távozó Vágó Gábor, Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes, Lengyel Szilvia és Mile Lajos munkájára továbbra is számít a párt.


A DK bojkottálja Bajnaiék vitáját, az LMP viszont botrányra készül

Az Együtt-PM vitára invitálta az EP-választáson induló pártokat. Gyurcsány Ferenc pártja arra hivatkozva nem megy el, hogy a kezdeményezők a Jobbikot egyenrangú vitapartnernek fogadják el. Az LMP viszont ott lesz: listavezetőjük szerint a vitából "az EP-választás egyik legbotrányosabb jelenete is lehet".


"Gyakorlatilag kivégezték a magyar tankönyvkiadókat"

Közérdekű adatkéréssel fordult az Oktatási Hivatalhoz, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézethez, illetve a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez tankönyvügyben az LMP. Arra kíváncsiak, hogy mi alapján állították össze a tankönyvjegyzéket.



Kivezetné az atomot az EU-ból az LMP

Az LMP két EP-listavezetője bemutatta a párt európai parlamenti választási programját, amelyet szombaton fogadtak el nagy többséggel. A párt két mandátumot remél az európai parlamentben.



Ülésezik az LMP kongresszusa a hétvégén

Az LMP a hétvégi kongresszuson értékeli az országgyűlési választási kampányt, valamint megvitatják és elfogadják az EP-programjukat. Emellett megtárgyalják és elfogadják a 2013-es pénzügyi beszámolójukat, valamint a párt 2014-es költségvetését.


Érti-e az LMP a saját szavazóit?

Egyértelműen távolodik a hagyományos baloldali-liberális iránytól az elmúlt hetekben az LMP. Először Schiffer András nevezte hisztériának a német megszállás emlékműve elleni tiltakozást, majd szintén Schiffer beszélt arról, hogy az LMP „eurokritikus” kampányt fog folytatni. Két dolog képzelhető el: az LMP vagy nem ismeri saját szavazóit, vagy abban bízik, hogy a szavazótáboruk lecserélődött. De még az előbbi esetben is lehet szerencséjük.


"Azt látom, hogy Matolcsy Györgynek elment a józan esze"

A jegybank feljelentette Róna Pétert, az MNB felügyelőbizottsági tagját, aki az LMP programtanácsának elnöke is, Schiffer András erre reagálva azt követeli Orbántól, hogy kötelezettségszegés címén haladéktalanul kezdeményezze Matolcsy György eltávolítását a jegybank éléről.


Átadná a főpolgármester-jelöltséget az MSZP az LMP-nek

A szocialisták számítása szerint ha a baloldal felsorakozna az LMP jelöltje mögé, biztosan meglenne a Tarlós István leváltásához szükséges többség. Ugyanakkor az LMP nem lelkesedik az ötletért, Schiffer András egyesen kabarénak nevezte a felvetést.


A Jobbik akarja felügyelni a titkosszolgálatokat

Nem tudtak megállapodni a pártok a bizottsági szerkezet kialakításában szerdán a parlamentben. Míg a Fidesz a kormányzati struktúrához igazítaná a bizottságok szerkezetét, és legfeljebb 15 parlamenti bizottságot akar, az ellenzék több fontos területnek önálló testületet szeretne. Orbán Viktor május 5-én, a Fidesz-frakció alakuló ülésén nevezi meg az új frakcióvezetőt. A KDNP-nek lesz, a DK-nak és az Együtt-PM-nek nem lesz frakciója.



Az utolsó pillanatban hozza a kötelezőt az LMP

Alábbhagyott a parlamenten kívüli pártok lelkesedése, néhány órával a határidő előtt egyik sem adta le az EP-választáson való induláshoz szükséges aláírásokat. A parlamenti pártok közül már csak az LMP ívei hiányoznak, de állítólag nekik is összegyűlt a szükséges számú ajánlás, már csak a biztonsági ráhagyást gyűjtik.



Vágó nem hagyná annyiban az MNB-s hegedűügyet

A kötlségvetési bizottsággal vizsgáltatná ki Vágó Gábor LMP-s parlamenti képviselő a jegybank gazdálkodását, miután sajtóhírek szerint az MNB jelentős összegeket költött hegedűre, festményre, ingatlanokra.



"Nem a baloldalon van a vákuum" – megújulhat-e az ellenzék?

Merre tart a magyar politika? A bal- vagy a jobboldalon jelenhetnek meg új szereplők, előállhat-e egy magyar Beppe Grillo vagy Janusz Palikot? Több vagy kevesebb populizmusra van igény? Lehet az LMP-ből középpárt? A hvg.hu a rendszerkritikus ellenzéki pártok lehetőségeiről kérdezett a parlamenten kívüli politizálásban jártas szakértőket.