Az MSZP is szeretne rendkívüli ülést
Az LMP és a független Ángyán József ötletét az MSZP is támogatja, szerintük is szükség van a Ház rendkívüli ülésének összehívására földügyben.
Az LMP és a független Ángyán József ötletét az MSZP is támogatja, szerintük is szükség van a Ház rendkívüli ülésének összehívására földügyben.
MTI
Biztonsággal be fognak tudni kerülni az Európai Parlamentbe - ebben bízik Schiffer András, az LMP társelnöke, aki azt is mondta: más zöld politikusokkal ki fogják dolgozni az ökoszociális Európa tervét.
MTI
Az LMP-s Szél Bernadett szerint léteznek a paksi bővítési tervek, amelyekről egyszer Németh Lászlóné beszélt, de másnap szavait a kormány cáfolta. A párt perre megy az MVM-mel szemben, amely megtagadta a dokumentumok átadását.
MTI
Az összes április 6-i szavazójára számít az LMP az EP-választáson – közölte a párt vasárnap, és megköszönte az országgyűlési választáson kapott szavazatokat.
unknown
Kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz-KDNP az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján. A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz-KDNP-nek 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.
MTI
Hiába járták le a lábukat az MSZP tagjai és aktivistái a kampányban, a párt, és az Összefogás tagjai éppen azt a hangulatot nem érzékelték eléggé, ami a Jobbiknak sok településen második helyet hozott – mondta el a hvg.hu-nak adott interjújában Mesterházy Attila. A párt kudarcértékelő szombati választmányi ülése előtt a párt elnöke arról is beszélt, reális veszély, hogy a Jobbik második helyen végez az EP-választásokon. Látják azt is, hogy a kistelepülésen élők nem értik a párt üzeneteit, így ezen változtatni kell.
Kósa András
Kósa András
M. László Ferenc
Az LMP információi szerint a jövő héten Moszkvában folytatódnak az egyeztetések a paksi bővítésről és az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérkara titokban újabb megállapodásokat készít elő – közölte pénteken a párt társelnöke.
MTI
Az Ökotárs Alapítvány semmilyen formában nem támogatta az LMP-t, és más párttal sem volt pénzügyi kapcsolata – közölte az alapítvány csütörtökön. Arra a hírre reagáltak, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordul a norvég kormányhoz, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit "egy magyar párthoz szorosan kötődő" szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon.
MTI
Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti a Demokratikus Koalíció EP-listáját – döntött a sorrendről a párt elnöksége. Az első öt hely további sorrendje: Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök, Kakuk György és Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok.
MTI
MTI
hvg.hu
Kedden újraindult a német megszállási emlékmű építése, bár a róla szóló utolsó hivatalos közlés szerint ezt megelőzte volna egy tárgyalás. Hogy erről sem tárgyalt végül a kormány, abban nincsen semmi meglepő, előre lehetett tudni. Az építés megkezdésének hírére magánszemélyek elkezdtek szervezkedni, majd erre a spontán és több szálon futó szervezéshez csatlakoztak a vasárnap derekasan elvert baloldali összefogás különböző pártjai és politikusai.
Léderer András
Az LMP szerint Lázár Jánosnak és pártjának a független civilek fokozatos ellehetetlenítése helyett tisztáznia kellene zavaros viszonyát a hozzájuk közeli szervezetekkel, például a CÖF-fel. Ezt azután közölték, hogy kiderült, Lázár János kormánybefolyást szeretne a Norvég Alap forrásainak szétosztásánál. A CÖF szerint az LMP inkább "söpörjön a saját háza táján".
MTI
A parlament látképe elszomorító. Az 1998-as Fidesz szavazói eltűntek. Talán érdemes volna próbálkozni velük.
Tallián Miklós
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár levelet írt a norvég kormány fejlesztésért felelős tagjának. Szerinte belpolitikai beavatkozásnak tekinthető, hogy egy LMP-hez kötődő alapítványon keresztül fizetik ki a civil társadalom fejlesztésére szánt pénzeket. Helyettük inkább a magyar kormánnyal kéne konzultálnia a norvég alapnak és közintézményeken keresztül áttolni a pénzt – javasolta Lázár.
hvg.hu
Az LMP elnöke egy választási ígéretével egyelőre még adós a magyar közéletnek.
hvg.hu
Tudja, ki az a Bangóné Borbély Ildikó, és hogy miben hisz Hiszékeny Dezső? Vagy ki az a képviselő, aki a színészetről a politikára váltott? Esetleg ki az a jobbikos politikus, aki embertársai egy részét „hordalénynek” tartja? Utánanéztünk, kik az újsütetű politikusok a Házban.
hvg.hu
Tizenkilenc női képviselő kerülhet be az új, átszabott parlamentbe - írta a Facebookon Ertsey Katalin LMP-s politikus.
hvg.hu
A kapujában állunk annak, hogy lengyel típusú pártrendszer jöjjön létre Magyarországon – véli Lakner Zoltán politológus, aki a Facebookon arról is ír a vasárnapi választások után, hogy a régi balliberális tábor egyszerűen eltűnt, és azok az erőfeszítések, melyek a 2006-os tábor visszaállítására irányultak, értelmetlenek és kontraproduktívak voltak.
hvg.hu
Elégedett lehet-e bármely politikai tábor a 2014-es parlamenti választás másnapján? Elvileg a Fidesz igen, sőt, nagyon is elégedett lehet: nemcsak újból győztek, de még azzal is fekhettek le aludni hétfő hajnalban, hogy éppen kétharmadon állnak. Ám nekik is látniuk kell, hogy az Orbán Viktor által emlegetett egységes nemzet, a népesség mindössze negyedének támogatásával jött össze. Az elégedettség a baloldalon nyilvánvalóan szóba sem jöhet, az ő kudarcuk a négy évvel ezelőttinél is nagyobb, de akkor legalább ott volt nyolc év rémes produktuma, most szereplésük döntően saját kínos tehetetlenségükön múlt. Maradna tehát a Jobbik és az LMP: előbbi megerősödött, utóbbi bejutott a parlamentbe, eredményükben mégis meghatározó volt a szavazók kiábrándultsága minden másból.
hvg.hu
Úgy tűnik, sikerül megakadályozni a fideszes kétharmadot – mondta Schiffer András a választás eredményeit értékelve vasárnap éjfélkor. Mint mondta, büszkébb most, mint 4 éve, mert az elmúlt 1 évben "a semmiből hozták vissza a pártot".
hvg.hu
Az adatok majdnem 80 százalékos feldolgozottságánál az LMP is átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt 23 óra után nem sokkal.
hvg.hu