Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lobbitörvény

M. László Ferenc Itthon

Schiffer: nyíltan beszélünk arról, amiről a fideszesek csak szemlesütve

Nem érdekli a populizmus vádja, mert szerinte a Fidesz a házszabály módosításával és a sarkalatos törvényekkel minden parlamenti eszközt kivett az ellenzék kezéből, így nem maradt más lehetőség, mint a népszavazás. Biztos benne, hogy az LMP össze tudja szedni a 200 ezer aláírást, majd 4 millió embert elvisznek az urnákhoz. A párt jövőjét illetően is optimista, azt mondja, most is ellát kétmillió szavazóig, igaz, az LMP tagsága még a 800-at sem éri el egyelőre. Interjú Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika januárban lemondott frakcióvezetőjével.

MTI Világ

Kész az osztrák lobbitörvény

Aki Ausztriában hivatásos lobbitevékenységet folytat, fel kell iratkoznia egy névjegyzékbe, a parlamenti képviselőknek pedig tilos lesz illetékességi területükön magáncégek számára lobbitevékenységet folytatniuk - szól az a lobbitörvény, amelyről hétfőn este állapodott meg az osztrák kormánykoalíció.

MTI Itthon

Szombattól hatályát veszíti a lobbitörvény

Nem váltotta be a korrupció elleni fellépés során a hozzá fűzött reményeket a lobbitörvény, ezért döntött úgy a kormány, hogy januártól hatályon kívül helyezi - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára. A lobbitörvényt a társadalmi részvételről szóló törvény helyezi hatályon kívül januártól.

hvg.hu Itthon

TASZ: növeli a korrupció veszélyét a lobbitörvény eltörlése

A kormány a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentben, a javaslat azonban - túl azon, hogy nem teremtené meg a jogalkotásban való állampolgári közreműködés és véleménynyilvánítás hatékony rendszerét - hatályon kívül helyezné a lobbitevékenységről szóló törvényt, márpedig ez a lépés növeli a korrupció esélyét - áll a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet közleményében.

MTI Gazdaság

A lobbizás átfogó szabályozását sürgeti a Transparency International

A közhatalmi döntéshozatal, így a jogalkotás átláthatósága és hatékonysága érdekében a Transparency International Magyarország (TI) javasolja a lobbizás átfogó szabályozását, valamint a jogszabályok előkészítése során keletkezett hatástanulmányok teljes körű nyilvánosságra hozatalát – tartalmazza a nemzetközi szervezet közleménye.

hvg.hu/MTI Itthon

Az LMP látni szeretné a lobbistákat

Az országgyűlési képviselők mellett a minisztereknek, a polgármestereknek és a parlamenti pártok tisztségviselőinek is számot kelljen adniuk arról, ha egy gazdasági döntéshozóval vagy üzletemberrel találkoznak – kezdeményezi a lobbitörvény módosításra vonatkozó, csütörtökön benyújtandó előterjesztésében az LMP.

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán, mert többre nincs pénz

A címlapról ajánljuk