Luxusingatlanokkal foglalkozó dubaji vállalkozás is köthető Matolcsy Ádámhoz
Egy másik vállalat pedig irodai folyamatok fejlesztésével, a pénzügyek koordinálásával, valamint a vízumügyletek menedzselésével foglalkozik.
Egy másik vállalat pedig irodai folyamatok fejlesztésével, a pénzügyek koordinálásával, valamint a vízumügyletek menedzselésével foglalkozik.
Schadl György Balaton-parti ingatlanját a vád szerint a kormányhivatali dolgozó lefizetésével túlépítették, ami miatt az ügyintéző és a kivitelező is jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.
Svájci-luxemburgi-magyar cégháló mögött veszti el közpénz jellegét a jegybanki alapítványi vagyon.
A három testvér nőket hálózott be, aztán bulizni hívták őket. Azonban nem volt semmilyen parti, az áldozatokat beginázták, majd megerőszakolták.
A Future Holding Limited összesen négy ingatlant vett az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városában, de ezek közül hármat már el is adtak.
Eddig nem Rákosrendező és környéke volt a luxusingatlan-beruházások legnépszerűbb célpontja, a beruházás hatására azonban ez megváltozhat.
Ez már a harmadik hasonló rezidencia, amit Edwin Castro megvásárol.
Persze papíron mindez csak egy gazdasági épület, nem lakófunkcióval.
Már 2010 óta fontolgatja az eladást a szupersztár.
Közel egymilliárd forintért lehet megvenni a Márton-hegyi ingatlant.
A jegybanknak idén akkora vesztesége lesz, amiből kijönne Paks II. fele.
A NER-közeli vállalkozó pár éve a Kisfaludy-program keretében kapott 300 millió forintos támogatást az államtól egy hotel megépítésére a Dunakanyarban. A szálloda végül nem épült meg, a telket és a terveket pedig Száraz most már eladná, amit azzal indokol, hogy a mostani gazdasági helyzetben nagyon drága lenne a kivitelezés.
Az ingatlan a korai iszlám idején a nyolcadik, kilencedik században épült.
Az épületet visszabontják szerkezeti szintig, felújítják és különálló luxuslakásokként értékesítik.
Sokba került egy gyanús üzleti tranzakció a szentszéknek.
Az ingatlan tulajdonosi viszonyai 2019-ben változtak meg, amikor Simicska egykori jobbkeze megjelent a tulajdonosok között és szépen lassan többséget szerzett magának a villát birtokló cégben.
1200 négyzetméter, hat szoba, három szint, saját kikötő, borozó és medence keresi gazdáját.
Az eddigi két adósáv mellett egy harmadikat vezettek be a Somogy megyei településen.
Így áll a főváros más nagyvárosokhoz képest.
A luxusingatlan 2022-ben került a jegybankelnök fiának baráti köréhez.