Devecseren baj van a légszennyezettséggel
Korábban a kolonári, szerdán pedig a devecseri polgármesteri hivatalnál volt magasabb a légszennyezettség az egészségügyi határértéknél.
Korábban a kolonári, szerdán pedig a devecseri polgármesteri hivatalnál volt magasabb a légszennyezettség az egészségügyi határértéknél.
Az időjárásnak köszönhetően péntekre csökkent a levegő szennyezettsége, ezért megszűnt a szmogriadó tájékoztatási fokozata.
Moszkvát súlyos környezeti katasztrófa sújtja, s habár a fővárosi hatóságok naponta közölnek adatokat a levegő szennyezettségéről, csak három adatot tesznek közzé, és félrevezető módon: az emberek ugyanis nem néhány percig, hanem egész nap ezt a levegőt szívják, és a mérgező anyagokból a megengedett mennyiség sokszorosa jut a szervezetükbe.
Módosította a szmogriadó tervéről szóló rendeletét csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés: a jövőben a szmogriadó-riasztás idején tilos lesz a fekete és piros környezetvédelmi plakettel rendelkező gépjárművek közlekedése.
Minden korábbinál erősebb a bizonyíték, hogy az ipari és közlekedési szennyeződés szélütést és szívrohamot okoz, ezért az embereknek kerülniük kellene a szmog belélegzését - közölte az Amerikai Szívtársaság.
Légszennyezett városban élő, terhes nők gyermekei az első öt évben nem olyan okosak, mint a terhességük idejét egészségesebb levegőjű lakhelyen töltő asszonyoké - állapította meg az a tanulmány, amelyet az Environmental Health Perspectives című szakfolyóirat közölt.
Pénteken volt a 35. olyan nap a fővárosban, amikor a részecskeszennyezés a levegőben túllépte az egészségügyi határértéket - közölte a Levegő Munkacsoport vasárnap az MTI-vel. A szervezet szerint ez azért fontos, mert az európai uniós előírás szerint egy évben 35 napnál többször nem lépheti át a határértéket a részecskeszennyezés, ami a fővárosban évente mintegy 2000 ember idő előtti haláláért és több mint százezer megbetegedéséért felelős.
A szombati mérési adatok alapján nem indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel tovább csökkent Budapesten a szállópor-koncentráció.
A levegőben lévő por mennyisége Dorog, Esztergom és Tatabánya térségében várhatóan csütörtökig meghaladja az egészségügyi határértékeket, az érintett önkormányzatokat az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség figyelmeztette a szmogveszélyre - mondta a felügyelőség munkatársa hétfőn.
Jelentősen megemelkedett a szállópor koncentrációja az ország északnyugati részén, több mérőállomáson is meghaladja az egészségügyi határértéket - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) vasárnap.
Javult a főváros levegője, csökkent a káros anyagok szintje, ezért előreláthatólag nem lesz szmogriadó a hétvégén - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa pénteken.
Az előrejelzések szerint marad a borús, párás, ködös idő, nem várható frontátvonulás. A kedvezőtlen időjárási helyzet és a közlekedés – a BKV-sztrájk miatt többen ülnek autóba – pedig egyaránt kedvez a légszennyezettségnek. Számos egészségkárosító hatása lehet, különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, valamint a légúti és keringési betegségben szenvedők.
Jelentősen megemelkedett a levegő szennyezettsége az ország számos területén az elmúlt napokban tapasztalható kedvezőtlen meteorológiai helyzet miatt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a forgalmas utak és csomópontok kerülésére kéri a lakosságot, a levegőminőség következő napokban várható javulásáig.
Az asztmás és tüdőrákos megbetegedések ugrásszerű növekedése mellett az úgynevezett hirtelen csecsemőhalálnak is egyik fő kiváltó oka Budapest rendkívül magas légszennyezettsége - mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke egy budapesti konferencián szerdán.
A levegő szennyezettsége minden eddigi olimpiához képest nagyobb volt a 2008-as pekingi játékokon és mintegy 30 százalékkal volt több, mint a kínai környezetvédelmi szakértők jelentésében közölt érték - állapította meg az első átfogó és összehasonlító jelentés, melyet az Environmental Science and Technology című szaklap legutóbbi számában tettek közzé.
Az Egyesült Államok csaknem 600 térségében az átlagosnál sokkal rosszabb minőségű levegőt szívnak az emberek, az ott élők körében a mérgező anyagok belégzése miatt lényegesen nagyobb a rákbetegségek kialakulásának kockázata - derült ki a környezetvédelmi ügynökség (EPA) szerdai jelentéséből.
A fafűtés egyre népszerűbb alternatíva az emelkedő energiaárak mellett, de nagy árat fizetünk érte, mert tetemesen hozzájárul a légszennyezés növekedéséhez. A fatüzelésből származó méreganyagok (körülbelül 4 ezer féle, közülük számos rákkeltő) nemcsak a légutakra és a vérkeringésre veszélyesek, agykárosodást is okozhatnak – figyelmeztet a Die Zeit összeállítása.
Azok az emberek, akik az ózonréteg legszennyezettebb részeinél élnek, 25-30 százalékkal nagyobb eséllyel halnak bele különböző tüdőproblémákba, mint azok, akik a legtisztább területeken laknak - derült ki egy tanulmányból, amely a New England Journal of Medicine című folyóiratban jelent meg.
Az uniós tagállamok közül Bulgária légszennyezettsége a legnagyobb: a szálló szennyező részecskék mennyisége az utóbbi években 55 mikrogramm/légköbméterre nőtt, miközben a 27 uniós ország átlaga 30 mikrogramm - olvasható egy uniós jelentésben.