#M2 autópálya




Autók rohantak egymásba az M2-esen

Két-két autó ütközése miatt a szokásosnál nehezebb az előrejutás az M2-es autóút Vác irányába vezető oldalán, Göd térségében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek késő délelőtt.


Olcsóbb lett az M2 autópálya tervezése a becsültnél

Az eredetileg becsült 1 milliárd 260 millió forint helyett 1 milliárd 175 millió forintért készíti el az M2 autópálya Budapest és Vác közti szakaszának a kivitelezési terveit az M-KÉT Konzorcium, a nyílt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Lezárták az M2-est Vácnál, Budapest felé

Egy kigyulladt kamion miatt lezárták az M2-es autópályát csütörtök délelőtt Budapest irányában, a 40-es kilométerszelvénynél, a forgalmat a Kosd, illetve Rád felé vezető lehajtókon elterelik − közölte a rendőrség.



M2-es: torlódás másfél hónapig

Megkezdődött csütörtök reggel az M2-es út felújítása; több kilométeres torlódásokra kell számítaniuk az autósoknak, mert a 22-es és 32-es kilométer között burkolat-felújítási munkálatok zajlanak október végéig - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt.