#magyar gazdaság

KSH: a GDP lassulása beleillik a nemzetközi trendekbe

Az első negyedévi 2,5 százalékról a második negyedévben 1,5 százalékra lassult a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme Magyarországon; az, hogy a növekedés üteme április és június között alacsonyabb volt, mint az előző negyedévek során, összhangban állt a világgazdasági folyamatokkal, hiszen a túlnyomórészt fejlett országokat tömörítő OECD egészére számított GDP növekedés is az első negyedévi 2,4 százalék után a második negyedévben 1,6 százalékra fékeződött - állapította meg pénteken kiadott féléves összefoglaló jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).



Enyhén visszaesett a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi értékesítés volumene – a naptárhatástól megtisztított és a szezonális adatok alapján – júniusban 0,5 százalékkal mérséklődött, az első félévben pedig lényegében stagnált, 0,2 százalékkal apadt az előző év azonos időszakához képest – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Londoni elemzők nem számítanak kamatmódosításra

Nem számítanak kamatmódosításra sem a jövő héten, sem az idei év végéig londoni felzárkózó piaci elemzők, annak ellenére sem, hogy egyes citybeli előrejelzések szerint jelentősen gyengültek a magyar gazdasági növekedés kilátásai a fő exportpiacok romló teljesítménye miatt.


OTP: a frank erősödése növelheti a kockázatokat

Az elmúlt hetekben tapasztalt befektetői pánikreakció, az ezzel erősödő svájci frank, és a vártnál lassabb, 2 százalék körüli gazdasági növekedés miatt a jövőben nőhetnek az OTP Csoport magyarországi alaptevékenységének kockázatai – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.



Nézőpont Intézet: a társadalom Orbánéktól vár segítséget

Míg a magyarok 19 százaléka magát az árfolyam-ingadozások miatt kárt szenvedő devizahitelesnek tartja, 35 százalékának – saját bevallása szerint – nem kell izgulnia - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. A minden ötödik magyarból álló érintettek csoportja sem egységes: felük hónapról hónapra anyagi gondokkal küzd, harmaduk viszont gond nélkül él a kutatás szerint. A megkérdezettek 49 százaléka szerint várhatóak további lépések a devizahitelesek utólagos védelmében.


Továbbra sem várnak kamatváltozást az elemzők

A jegybanki alapkamat 6,00 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő kedden, augusztus 23-án soron következő ülésétől az elemzők, akik szerint a GDP az idén 2,0 százalékkal nő.


Soros: további viharok jöhetnek

Soros György szerint az egész világgazdaság, a globális bankrendszer stabilitása szempontjából is sorsdöntő, hogy Magyarország és a többi kisebb európai uniós ország a jelenlegi helyzetben se akarjon a nemzetállami státus erősítése irányában mozdulni. A hvg.hu exkluzív interjúját csütörtökön olvashatja teljes terjedelemben.



Jégverés készül, beborult az ég a magyar gazdaság felett

Már egyetlen tényező sem utal rá, hogy a tervezettnek megfelelő bővülést érhetünk el a belátható jövőben. Ez pedig megszorításokat, adóemelést és társadalmi feszültségeket vetít előre. Végignéztük a jeleket, amelyek már eddig is figyelmeztettek, hogy rossz irányba fordult a magyar gazdaság.



Nagy csalódást okozott a GDP-adat az elemzőknek

Nagy csalódást okozott a második negyedéves GDP adat az MTI által megkérdezett makroelemzőknek, akik elérhetetlennek tartják a kormány által várt 3 százalék körüli éves növekedési ütemet, saját prognózisaikat is érdemben csökkentik, a jövő évi kilátások romlása miatt pedig nem zárnak ki további intézkedéseket a hiánycél teljesítéséhez. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyelőre nem kívánta kommentálni az adatot.



Kiszivárgott adat: csikorgó fékkel lassul a magyar gazdaság

Ma reggel közli a KSH a magyar gazdaság második negyedéves teljesítményének előzetes adatát. Az Index úgy értesült, hogy a GDP csupán – a hivatalos kormányzati prognózisokban és elemzői várakozásokban szereplő 2-2,5 százalék közötti értékektől jóval elmaradó – 1,6-1,8 százalék körüli mértékben nőtt. Ilyen gyenge második negyedév a kormányváltás időszaka óta nem volt.


Nem érti, hogy miért van pénzügyi válság? Hát ezért...

Négyéves a pénzügyi világválság. A BNP Paribas 2007 augusztusában jelentette be, hogy megszakítja kapcsolatait három amerikai ingatlanpiaci kötvényekre specializálódott fedezeti alappal, s fellebbentette a leplet a derivatívok és másfajta banki innovációk okozta szörnyű káoszról. Onnantól nem volt megállás a lejtőn.



Coface: tovább növeli a kockázatokat az árfolyam-ingadozás

Az elmúlt hetekben megtapasztalt hektikus árfolyammozgások különösképpen érzékenyen érintik a külkereskedelem szereplőit, közvetlenül, és közvetetten is - állítja a Coface, a nemzetközi exporthitel-biztosítólegfrissebb elemzése, amelyet az MTI csütörtökön kapott meg.


Hat éve tart a hanyatlás, a magyar építők csak tántorognak

A CEEC Research kutatócég és a KPMG közös vizsgálata szerint idén folytatódik a magyar építőipar hanyatlása, immár a hatodik éve. A visszaesés mértéke a tavalyihoz képest további 5 százalék, s az utolsó növekedést produkáló esztendőhöz képest már több mint 40 százalékkal romlott a teljesítmény.


Jaksity György: keserves évtized előtt áll Magyarország

Magyarország továbbra is a válság vesztesei között van - jelentette ki Jaksity György, a Concorde Értékpapír vezetője, a budapesti tőzsde egykori elnöke az [origo]-nak adott interjújában. A befektetési szakember szerint a következő napokban várható, hogy emelkednek a tőzsdeindexek, de ez nem változtat azon, hogy a jelenlegi válságban három tényező - a magas adósságok, a gazdasági lassulás és a pénzügyi krízis - egyszerre van jelen, ami példátlan a történelemben.