#magyar válogatott
Nemzeti Sport: Dibusz Dénes helyett Tóth Balázs lesz a kapus a Portugália elleni meccsen
Egy sérülés miatt lehet indokolt a csere.
HVG
Bernardo Silva Szoboszlairól: Nagyon tisztelem
A Manchester City és a portugál válogatott sztárja azt mondja, nem tudják, mire számítsanak a magyar válogatottól.
hvg.hu
Orbán Viktor Csányi Sándorral együtt szurkol Dublinban a magyar futballválogatottnak
A magyar miniszterelnök nyakából nem hiányozhat a szurkolói sál.
HVG
Orbán Viktor szombaton este még Dublinban szurkol a magyar válogatottnak, vasárnap délután pedig már Kötcsén tart beszédet
Mozgalmas hétvégéje van a magyar miniszterelnöknek.
HVG
Ne cigányozz, ne buzizz! – kéri az MLSZ a válogatott meccseire készülő drukkerektől
A szövetség mindenképpen el akarja kerülni, hogy a válogatott zárt kapuk mögött legyen kénytelen játszani.
hvg.hu
Lékai Máté visszavonul a válogatottól
Az irányító 2009-ben játszott először a nemzeti csapatban.
HVG
Az angol meccs után beperelt szurkolók többsége megállapodást kötött az MLSZ-szel
A szövetség 28 ember ellen indított kártérítési pert, amelyben közel 90 millió forintot követelt. Az eljárást a felek most szüneteltetik, hátha a perben maradt öt emberrel is összejön a megállapodás
Visszatért a Ferencvároshoz ifjabb Lisztes Krisztián
A 20 éves szélső az Eintracht Frankfurttól tért haza a magyar bajnokcsapathoz.
HVG
Összedobták a pénzt a magyar női gyeplabda-válogatottnak, ott lehet az Európa-bajnokságon
Tíz millió forintot kellett összeszedniük a felkészülésre és az utazásra.
HVG
Szerződést bontott szaúdi csapatával a magyar válogatott kapusa
Szappanos Péter egy évvel ezelőtt igazolt az al-Fateh csapatához, de a tavaszi szezont már újra Pakson töltötte kölcsönben.
HVG
Rossi: A helyzetkihasználással volt a gond, más problémánk nincs
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott ismét a helyzetkihasználásban maradt el a riválisától a svédektől pénteken elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával.
MTI
Dibuszt meglepte Gulácsi döntése
Dibusz Dénes arra számított, hogy a világbajnokságot „még megcsináljuk együtt”.
Marco Rossi elmondta, miért nem hívta meg Böde Dánielt a válogatott keretbe
A szövetségi kapitány sokszor elgondolkodott rajta, hogy meghívja Böde Dánielt a válogatottba, de szerinte a nemzeti csapat játéka nagyon más, mint a magyar bajnokság.
HVG
Hoki-vb: a Norvégia elleni vereség ellenére is él még a remény a bennmaradásra
A svájci és a kazah válogatott meccsének eredményén múlik, hogy az elitben folytathatja-e Majoross Gergely együttese.
MTI
Sportszerűtlen szurkolás miatt pénzbüntetésre és felfüggesztett szektorbezárásra büntette a magyar válogatottat az UEFA
A törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón a magyar szurkolók rasszista rigmusokat skandáltak, pirotechnikai eszközöket használtak és tárgyakat dobáltak a pályára. Az MLSZ-nek 30 millió forintot kell fizetnie.
HVG
Marco Rossi fia is csatlakozik a magyar fociválogatott stábjához
A profi vízilabdától visszavonuló Simone Rossi videóelemzőként segítheti Szoboszlai Dominikékat.
HVG
„A papírformát nem tudtuk borítani” – hatgólos vereség az amerikai hokisoktól
Voltak biztató jelek, de a második meccset is elveszítette Majoross Gergely csapata.
MTI
Messze volt a bravúrtól, kiesett az elitből a női hokiválogatott
Négy vereséggel és mindössze egyetlen góllal zárta a magyar női jégkorong-válogatott a Ceské Budejovicében zajló elit-világbajnokságot. Az együttes az utolsó csoportmeccsén, hétfő délelőtt a németektől kapott ki 4–1-re, így kiesett a divízió I-be.
MTI