Csiki Anna, a West Ham labdarúgója: Komoly felelősséget érzek azokért a kislányokért, akik most kezdenek el itthon focizni

Gyerekkorom óta bennem volt, hogy a legnagyobb színpadon akarok játszani. És – sajnos vagy nem sajnos – be kellett látnom, hogy erre nagy valószínűséggel nem Magyarországon lesz esélyem.

Nem szeretném, hogy nagyképűen hangozzon, de tudtam, hogy amit el akarok érni a focival, azt külföldön fogom tudni elérni” – mondja Csiki Anna, a londoni West Ham futballklub játékosa, aki tavaly szeptemberben az első magyar lett, aki bemutatkozhatott a legerősebb női bajnokságban, az angol Womens Super League-ben (WSL). A 25 éves martonvásári sportolót az idei szezon elején a városi rivális Tottenham Hotspur együttesétől vették kölcsön egy évre, ő pedig szívesen ment, abban a reményben, hogy az új csapatban több lehetőséghez jut majd.

Anna sportos családban nőtt fel, lovasedző édesapja nyomdokain haladva mindenfélét kipróbált gyerekként: a labdajátékok mellett lovagolt, síelt, úszott, teniszezett. Kézilabdázónak is tehetséges volt, de amikor tizenkét évesen, a Ferencvárosba futballcsapatába igazolás küszöbén választania kellett, hogy melyikkel akar komolyabban foglalkozni, az utóbbi mellett döntött. „Ha csak azt néztem, hol tart a kézilabda Magyarországon, egyértelműnek kellett volna lennie a választásomnak. A női válogatott ott volt az utóbbi két olimpián, az Európa- és világbajnokságokon állandó résztvevő, és jól szerepelnek a hazai csapatok a Bajnokok Ligájában is. De ez is azt mutatja, hogy a szívemből hoztam meg ezt a döntést, ahogy az életben az összes többit is. Hiába voltam tehetséges, ügyes kézilabdázó, a focihoz mindig különleges kapcsolat fűzött.”

Csiki Anna (j) és a finn Vilma Koivisto (b2) a Magyarország - Finnország mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2025. február 25-én.

MTI / Bodnár Boglárka

Azt mondja, amióta az eszét tudja, focit nézett és fociról beszélgetett az édesapjával, így jól látja és érti a játékot. És szerencséje van azzal is, hogy ballábas. „Ha a szívemre teszem a kezem, elsősorban ennek köszönhetem, hogy idáig eljutottam. Hatalmas lehetőséget, ajándékot kaptam ezzel, minden csapatnak mindig szüksége van ballábasokra. Emellett, mivel nagyon korán elkezdtem focizni, technikás játékosnak is tartom magam. Ha csak a szakmai dolgokat kellene felsorolnom, úgy gondolom, ezek juttattak idáig.”

Aztán ott vannak még az elme dolgai is. „Azt gondolom, hogy nemcsak a futball, hanem az élsport általában, kilencven-kilencvenöt százalékban a mentális készenléten alapszik. A mentális jóllétemre igyekszem nagyon odafigyelni, évek óta dolgozom rajta szakember segítségével, aki rengeteget segít, nélküle nem tartanék ott, ahol. Nem mondom, hogy mindig a topon vagyok, minden reggel úgy kelek fel, hogy minden szuper és ma lesz a legjobb edzésem, de próbálok következetes lenni és kiegyensúlyozott maradni.”

A Fradiból Svédországba, és tovább

Anna nem pusztán arra vágyott, hogy külföldön próbálhasson szerencsét, nagyon konkrét célja volt: kedvenc csapatába, a Bayern Münchenbe készült, és ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy az iskolában is ezért választotta a német nyelvet. 2019-ben járt is próbajátékon a német együttesnél, elégedettek voltak vele, szerették volna leigazolni, a Ferencváros azonban nem fogadta el az ajánlatukat. Későbbi nyilatkozataiból egyértelműen kiérezhető volt, hogy neheztelt emiatt a klubjára, tüske maradt benne. Fél évvel később aztán, amikor a svéd BK Häcken jelentkezett érte, már nem álltak az útjába.

„Biztos, hogy az évek során enyhült a csalódottságom, de akkor, tizennyolc-tizenkilenc évesen ott álltam az álmom megvalósulásának a kapujában, nagyon rosszulesett ez a dolog. Lehetséges, hogy teljesen más karrierút állna mögöttem, egész máshol lennék. Sose tudjuk meg. De őszintén mondom, nagyon hálás vagyok azért, hogy végül Svédországban kötöttem ki, mert olyan élményeket, barátságokat és tapasztalatokat szereztem, amelyek az életem végéig elkísérnek majd. Nagyon sok mindent tanultam és teljesen önállóvá váltam. A skandináv kultúra nagyon jó lépcsőfok akkor, ha valaki külföldre vágyik, mert nagyon befogadó közösség. Úgy érzem, most kerek a történetem, de akkor nagyon-nagyon nehéz volt elfogadni, hogy hoztak egy döntést a fejem fölött, amibe nem volt semmilyen beleszólásom.”

„Nehéz elfogadni, ha úgy bánnak az emberrel, mint egy tárggyal.

Többek között ezért is van szükség mentáltrénerre, pszichológusra, mert az élet sok területén – nem csak a futballban – előállnak olyan helyzetek, amelyekben csak annyit tehetünk, hogy leszegjük a fejünket, és megyünk előre. Hiszek abban, hogy az elvégzett munka végül kifizetődik.”

https://hvg.hu/elet/20250321_penge-podcast-schafer-andras-interju-szilagyi-aron-ebx

Anna nemcsak magáról és a légiós létről, de a futballról is rengeteget tanult Svédországban. Óriásinak tűnt számára a váltás, hiszen olyan országba igazolt a magyar NB I.-ből, ahol évtizedek óta óta nagyon erős a női futball – a svéd válogatott jelenleg a FIFA-ranglista harmadik helyén áll, volt már világbajnoki és kétszer olimpiai ezüstérmes is –, s olyan csapathoz, amely stabil résztvevője az európai kupasorozatoknak. Taktikailag fejlődött a legtöbbet, de a hazaitól eltérő, illetve az erőnlétre és a súlyzós edzésekre is nagyobb figyelmet fordító edzésmódszereknek köszönhetően sokkal gyorsabb, erősebb is lett az ott töltött évek alatt.

Stabil kezdővé vált, rendszerint végig is játszotta a mérkőzéseket, 2022 decemberében azonban egy edzésen súlyosan megsérült, keresztszalag-szakadást szenvedett. Tizennégy hónapba telt, mire olyan állapotba került, hogy visszatérhetett a pályára. „Az az időszak borzalmas érzelmi hullámvasút volt, nagyon sokszor éreztem azt, hogy vége, ebből sose lesz újra foci. A családom, a barátaim, a segítőim lendítettek át ezeken a periódusokon, nélkülük biztosan nem lettem volna képes végigcsinálni a rehabilitációt.”

Még folyamatban volt a felépülése, amikor az edzője, Robert Vilahamn munkát kapott a Tottenhamnél, s azzal búcsúzott tőle: gyógyuljon meg, kezdjen újra játszani, és menjen utána. Nem vettem túl komolyan a szavait, úgy gondoltam, ez inkább csak udvarias gesztus tőle, motivációt akar adni a folytatásra. Egy kicsit fel is idegesített. Nem értettem, miért mond ilyeneket, amikor tudja, milyen hosszú kihagyás vár rám, és zsákbamacska lesz, hogy milyen állapotban térek vissza.

De miután újra játszani kezdtem, többször beszéltünk, ő pedig újra és újra érdeklődött arról, hogy érzem magam a fizikailag, mentálisan. Akkor kezdtem azon gondolkodni, hogy talán tényleg komolyan gondolta ezt az egészet. Tavaly augusztusban aztán felhívott a menedzserem, és megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha megpróbálnánk megegyezni a Tottenhammel. Egy másodpercig se gondolkoztam.

Nem is volt kérdés, hogy ha az angol bajnokságból hív egy nagy nevű klub, akkor szeretnék belevágni, és újra együtt dolgozni Roberttel.

A két klubnak ezután még meg kellett egyeznie a kivásárlási árban, és nekem is meg kellett hoznom egy döntést, mert máshonnan is érdeklődtek irántam. De bevallom őszintén, egyáltalán nem volt kétséges, hogy inkább Anglia felé venném az irányt.”

AFP / ADAM IHSE / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP

Az angolt a legjobb, legerősebb női futballbajnokságként tartják számon, hajtós, kemény meccseken edződnek az ott szereplő játékosok. Nem könnyű ilyen körülmények között újraépítenie magát egy sérülésből visszatérő játékosnak. Akadnak, akiknek nem is sikerül, mert mindig ott lesz bennük a félsz, és talán már nem mernek olyan rizikót vállalni a pályán, mint korábban. Annának is meg kellett küzdenie ezekkel az aggodalmakkal.

„A rehabilitáció első napjától kezdve ott volt a fejemben ez a gondolat, és talán az egész karrieremet végigkíséri majd a kérdés: elég jó ez a térd, megfelelő volt-e a rehabilitáció ahhoz, hogy hosszú távon is meg tudjam állni a helyemet egy top bajnokságban? Nem véletlenül mondják, hogy egy játékosnak a visszatérése után nagyjából ugyanannyi idő kell, hogy visszataláljon a korábbi önmagához, mint amennyit kihagyott. Hogy már ne azon kattogjon, hogy a mai edzésen hogy fog a sérült testrésze muzsikálni. Úgy érzem, az elmúlt néhány hónapban eljutottam oda, hogy már nem gondolkodom ezen, de ez is mentális munka, amit folyamatosan végezni kell. Nagyon örülök, hogy végre azt mondhatom, az a Csiki Anna vagyok, aki voltam a sérülésem előtt.”

Mindezzel együtt a futballista nem elégedett maradéktalanul az előző szezonjával. Nagy ugrásnak érezte a Häckenhez képest. „De büszke vagyok arra, hogy itt vagyok. Arra, hogy meccseket játszottam, arra, amilyen meccseket játszottam és amilyen teljesítményt nyújtottam az első perctől kezdve. Itt hatalmas a konkurencia, a keretek nem 16-18, hanem 26-28 főből állnak, nagyon nehéz beverekednünk magunkat a kezdőbe, de még a meccskeretbe is. Tény, hogy időbe telt, de felvettem a ritmust és megtanultam azokat a taktikai elemeket, amelyeket elvár ez a bajnokság. Élni szerettem volna a West Ham nyújtotta lehetőséggel, elvégre focista vagyok, a pályán, a meccseken érzem magam a legjobban.

Kié a foci?

Itthon közel sincs akkora rangja, népszerűsége a női focinak, mint Nyugaton, elég csak egy pillantást vetni a nézőszámokra – már a válogatottakéra, mivel a bajnokikét hosszas keresgélés után sem leltük meg a Magyar Labdarúgó-szövetség oldalán. Az együttes tavaly két győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, a megszerzett hét pontjával a csoportja harmadik helyén végzett Svájc és Törökország mögött. Ezzel bejutott a rájátszásba, ahol Skóciával szemben maradt alul, így nem sikerült megismételni az 1991-es bravúrt, vagyis kijutni a tornára. A hazai meccseken így alakult sorrendben a csapatot a lelátókról biztatók száma: 1713, 1413, 482, 1213. Ugyanez az angoloknál 63 248 (a Wembley-ben), 42 561 és 23 003. Eközben a Tottenham hazai meccseit az előző szezonban 820–28 852 drukker (ez utóbbi az Arsenal elleni mérkőzés adata) látta a helyszínen.

Persze ott sincs mindenki oda a nők játékáért. A fanyalgók érvelésének középpontjában – éljenek bárhol – általában a kettő összehasonlítása áll, és az a kritika, hogy a nők gyengébbek és lassabbak, így a futballjuk élvezhetetlen. „Nem fair az összehasonlítás, hiszen olyan dolgokat kérnek rajtunk számon, amit a genetika határoz meg; a nők és a férfiak teste, fizikuma nagyban különbözik. Nem várható el a női testtől, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújtson fizikálisan, ugyanolyan eredményeket hozzon, mint egy férfié. Jó lenne, ha az emberek belátnák, hogy nincs szükség hasonlítgatásra.

Edzés közben

AFP / ADAM IHSE / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP

A női focit önmagában érdemes értékelni.”

Anna tapasztalatai szerint ettől azonban még messze vagyunk, főleg itt, Magyarországon. Hogy hallotta-e már, hogy ő csak egy női focista? „Ó, sajnos igen. Gondolom, ezzel nem nem mondok meglepőt. Elfogadottságban nem tart még ott a női foci, ahol kellene neki, de azért léptünk előre és dolgozunk is keményen azért, hogy mind több embernek kivívjuk a tiszteletét.”

Szerinte az, hogy Svédországban vagy Angliában nyitottabban állnak a női focihoz, kíváncsiak rá, hogy a média is rendszeresen foglalkozik vele, és hogy az emberek nem meglepődnek rajta, hanem természetesnek veszik, ha egy kislány focizni szeretne, annak is köszönhető, hogy a válogatott és a klubcsapatok nemzetközi szinten is jól teljesítenek. „Izgalmas, jó meccsekkel, jobb eredményekkel tudjuk csak felkelteni az emberek érdeklődését és elnyerni a bizalmukat. Mindannyian azon vagyunk, hogy ez sikerüljön. Ez a mi és a következő generációk érdeke is.

Komoly felelősséget érzek azokért a kislányokért, akik most kezdenek el itthon focizni. Szeretném, hogy nekik felnőtt korukban már ne kelljen ezzel foglalkozniuk, ne ez vegye ez az energiájukat, tudjanak a futballra fókuszálni.”

A sikerekhez, a jobb nemzetközi eredményekhez – legalábbis a válogatott szintjén – Anna szerint ugyanarra volna szükség, mint más sportágakban: minél több külföldön pallérozódó, a magyarnál professzionálisabb körülmények között készülő, s a csapatában rendszeresen szereplő játékosra. A jelenlegi, a 2027-es világbajnokság selejtezőire készülő 23 fős keretben minimális többségben vannak a légiósok, tucatnyian. „Örülök, hogy elindultunk ebben a mutatóban fölfelé. Próbálok türelemmel lenni a válogatott felé és magammal szemben is, mert az elmúlt évben nem mindig sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, amilyet elvártam magamtól. De bízom abban, hogy ebben a szezonban több lehetőséget kapok, és ezt a válogatottban is kamatoztatni tudom majd.” (Az együttes az utóbbi két felkészülési meccsét megnyerte, Luxemburgot 4-0-ra, Szlovákiát 1-0-ra győzte le.)

A pályán, vagy mellette

Anna 2028-ig szóló szerződést írt alá a Tottenhammel, de ennél tovább is látja magát a pályán. Célja, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen, álma pedig, hogy meg is nyerje. „Imádok hatalmas meccseket játszani komoly csapatok ellen, ahol igazából megmutathatom magam. Nagyon bízom abban, hogy még vagy tíz-tizenöt évig nem fogom azt érezni, hogy ez természetes.”

Csiki Annát Esme Morgan (14) üldözi a a Göteborg és a Manchester City WFC között a Vallhalla Arénában 2020. szeptember 12-én

BJORN LARSSON ROSVALL / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP

Most valamivel távolabb került a vágyától, mert míg az anyaklubja a tizenkét tagú bajnokság negyedik helyén áll, a West Ham egyelőre keresi magát, az utolsó helyen szerénykedik, s Anna sem kapott még annyi lehetőséget, amennyiben bízott.

Akkor sem szeretne nagyon távol kerülni a futballpályától, ha majd véget ér az aktív karrierje. „Biztos vagyok abban, hogy szeretnék a fociban maradni, itt látom a jövőmet. Már el is kezdtem az edzőképzést, egy kurzust be is fejeztem. De egyébként is évek óta úgy járok az edzésekre, hogy nem csak tréningezek, hanem folyamatosan figyelem, az ott történtekből mit tudok majd később felhasználni.”