Ratislav Kacer egy interjúban beszélt a magyar kormányfő irodájában lógó Nagy-Magyarország-térképről, de arról is, hogy a magyar–szlovák "ezeréves házasság" egy fél évszázadot leszámítva jó házasság volt.
Az Országgyűlés elnöke arról beszélt egy interjúban, hogy a mai globalizált világban léteznek olyan pénzügyi-gazdasági erőcsoportok, amelyeknek egyre kevésbé titkolt ambíciója egy nemzetállami demokráciák nélküli világkormányzás megvalósítása.
Tömegek próbálnak tűzifát szerezni a télre, mióta a kormány bejelentette a vezetékes gáz és az áram árának emelését. Viszont azzal, hogy sok középosztálybeli is fával szeretne idén fűteni, azt sikerült elérni, hogy a szegényebbek még nehezebben juthatnak hozzá fához. Az állam pedig boldogan hátradől, mert a hivatalos elszámolás szerint a tűzifa ilyen használatával elmondhatjuk, hogy teljesül a klímacél. Ezt a jelenséget és a szilárd tüzelőanyagok használatát vizsgálja a Habitat for Humanity idei lakhatási jelentése.
A kormánypárti szimpatizánsok közül kevesebben érzik azt, hogy gond volna számukra a drágulás, és kevesebben félnek attól, hogy a télen bajba kerülhetnek a rezsiemelés miatt. De még így is növekszik a körükben az aggodalom.
Philipp Haussmann szerint a nehézségek közé tartoznak a szektorális különadók, és hogy úgy érzik, átláthatatlanok az engedélyezési és a közbeszerzési eljárások.
Horvátország bebizonyította, hogy nem megbízható partner, ezért Szerbia olajvezetéket épít Magyarország felé – jelentette be a hétvégén Alekszandar Vucsics szerb államfő. A vezeték Újvidéket és a Szegedhez közeli Algyőt kötné össze.
A hazai abortuszszabályozás szívhangrendeletként emlegetett módosítása szólhat egy szűkebb választói rétegnek, azért, hogy számukra fontos értékeket közvetítsen az egyre súlyosbodó válságban. Az új szabály nem elválasztható a nők döntési szabadságát hátrányosan érintő egyéb nyilatkozatoktól és intézkedésektől. Példát mutathatnak a latin-amerikai országokban az elmúlt két évben kibontakozó és sikeres mozgalmak, amelyek az abortuszt tabuként kezelő, konzervatív országokban érték el, hogy a megváltozzanak a terhességmegszakítás szabályai. Az egyik legfontosabb tanulság, hogy a sikert úgy érték el, hogy a nőket érintő társadalmi problémák egészéről beszéltek.
Mi lett volna, ha a Felvidék magyar marad, és a szlovákoknak új hazát kell keresniük a távoli Polinéziában? Erről szól Michal Hvorecky szlovák író első magyarul megjelent könyve. A kifordított történelem játékosságát mostanra beárnyékolta Putyin Ukrajna elleni háborúja.
Katonai problémáira válaszul Vlagyimir Putyin részleges mozgósítást és Ukrajna egy részének annektálását rendelte el – ez mindenkire veszélyes, de az orosz elnök szemszögéből racionális lépés. Orbán Viktor is a válság mélyítéséhez járul hozzá, de csak ő tudja, miért.
A magyar válogatott a csoportelsőségért, ezzel pedig a négyes döntőért küzdött a Nemzetek Ligájában, azonban az olaszokkal szemben elvérzett a csapat. Ehhez persze kellett Gianluigi Donnarumma hatalmas kapusteljesítménye is.
Magyarország az egyik legrosszabb helyzetben lévő ország Európában, de az OECD-országok között is – mondta a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke.