Most mállik pontosan – ezt a főcímet választottuk február 21-én a pénzromlást ábrázoló grafikához, amelyen Salvador Dalí világában folytak el a forintbankók. Ha megjelenik, valószínűleg akkor sem válogatjuk be utólag az év legjobb címlapjai közzé (ezeket a 78. oldalon elevenítjük fel), de aznapra elégedettek voltunk. Ma is jól dokumentálja Kőhalmi Zoltán csapatának alkotása, hogy hamarabb vágott húsunkba az infláció, mint az invázió. A feledékenyeknek a Gazdaság rovat válságtörténelemmel is segít.

A szóban forgó címlapot mégis csak most láthatják először olvasóink, ezen írás bal oldalán alul. Másnapra kilőtte Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök hamarabb támadt közös történelmünkre, előbb tagadta meg a szomszédos ukrán nép létjogát, és csak két nappal később küldte Kijevre tankjait. A HVG-ben akkor úgy értékeltük, hogy a beszéde önmagában lövés Európára, és az annak részét képező Ukrajnára. Így jelentünk meg ezüstös címlapunkkal (alább balra) február 24-én, egy időben az orosz támadással.

Készség szintjén mindannyian tudjuk, milyen törékeny az élet. Hogy egy rosszul vett lépcsőfokból milyen szörnyű baleset lehet, és utána csak tehetetlenül várhatjuk, hogy szerettünk, barátunk magához térjen. Amikor beüt a baj, közelebb húzódunk, segíteni próbálunk, drukkolunk. Történelmi sorsfordulók kényszerítenek arra, hogy társadalmak kollektíven éljenek meg ilyen pillanatot. Mihajlo Podoljak, az ukrán államfő tanácsadója interjúban meséli el, milyen példát próbáltak mutatni a kijevi elnöki hivatalból, hogyan próbálták munkába hívni az embereket, és ezzel elterelni figyelmüket a félelemről. Az év krónikájában látható térképről (98. oldal) pedig kiolvasható, hogy az összefogás ereje felszabadító. Szó szerint. A mindenkori moszkvai vezetés birodalmi tévképzeteire ellenben a Szellem rovat keresi a választ – a következményeit mindannyian kénytelenek leszünk megélni 2023-ban is.

A háború sokkja Európa-szerte szemléletváltozáshoz, szankciókhoz és fegyverszállításokhoz vezetett – valamint minden idők leghazugabb magyar választási kampányához, amely során az állam finanszírozta, hogy a kormánypárt nehogy rajtaveszítsen vezetője Putyin-barátságán. Az operáció sikerült, a páciens azonban egyre betegebbnek érzi magát. Mostanra a magyarok kétharmada gondolja úgy, hogy rosszfelé mennek az ország ügyei – derül ki a Fókuszban rovatunk számára készített Medián-felmérésből. Ebben a statisztikában ráadásul csak egyszer szerepel Tamás Gáspár Miklós, aki a Magyarország rovatban von mérleget közös ügyeinkről, és Mérő László is, aki a tanártársadalomnak ad tanácsot.

Nehéz lenne azt mondani, hogy jó irányba mennek a dolgok, amikor az ország kormányfője a Facebookon ájtatos adventi koszorút posztol azon a vasárnapon, amikor Katarban vendégelteti meg magát a sejkekkel. És aki szerint a bucsai vérengzésből csak annyi a tanulság, hogy ha a magyar diplomácia tovább szolgálja Moszkva érdekeit, és az állam energiavásárlásokkal részfinanszírozza Putyin háborúját, akkor nem ez az ország lesz a következő célpont, hanem egy másik.

Láttuk azonban idén azt is, hogy sokan vannak az együttérző, befogadó emberek, összekaparják orosz nyelvemlékeiket, és segítenek a Nyugatiba érkező családokon, megnyitják házukat, pénztárcájukat. És a baj csak sokasodik, mert a magyar kormány egyedüliként Európában úgy szabályozta újra a rezsit, hogy az nőjön, s ne csökkenjen, az elesettekről gondoskodást pedig lepasszolta a családoknak. Beismerő vallomás ez a hatalom részéről. Tudja, hogy a legkisebb közösségeket még nem tudta tönkretenni, működnek. A család az család.

Bármi legyen is a magyarok hite, a karácsony a családok ünnepe. Az utolsó bástyáé, ahova nem törhet be a hatalmasok cinizmusa, ahol az emberek egymásra és felebarátaikra figyelnek. Idén, amikor a szomszédunkra nem plakátról hullanak a bombák, különösen szükségünk van egymásra.

A szerző a HVG felelős szerkesztője