VG: sok panasz érkezett a pénztárakra
Megnőtt a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos, a PSZÁF-hoz érkezett beadványok száma: arányuk a harmadik negyedévben megközelítette a 60 százalékot - írja a Világgazdaság.
Megnőtt a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos, a PSZÁF-hoz érkezett beadványok száma: arányuk a harmadik negyedévben megközelítette a 60 százalékot - írja a Világgazdaság.
A következő években a munkavállalóktól nagyobb hozzájárulást vár a kormány a járulékfizetésben, ő maga azonban inkább visszavesz - írja a Napi Gazdaság. Olyan passzust is beletett az adótörvénybe a kabinet a lap szerint, amely megfoszthatja a magánpénztártagokat a nyugdíjjogosultságtól.
A 18 magánnyugdíjpénztár 5,092 millárd forint működési veszteséggel zárta az első félévet, ami több mint kétszerese a tavalyi egész évinek (2,382 milliárd forint) és mintegy nyolcszorosa a tavalyi első félévinek (643 millió forint) - derül ki a felügyeleti adatokból. Június végén a kasszáknak 100 625 tagjuk volt, a pénztári portfólió piaci értéke pedig 244,299 milliárd forintot tett ki.
A Ténytár blog számításai szerint a GDP 5 százalékának megfelelő kiigazítást kellene véghezvinnie a kormánynak 1 év alatt, ha a kijelölt utat kívánja követni a jövőben is. Ehhez olyan mértékű megszorításra lenne szükség, amire még Bajnai Gordon sem vállalkozott.
Hétfőn már nyilvánosságra is hozhatja az Alkotmánybíróság a magán-nyugdíjpénztári tagok státusával kapcsolatos döntését – írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában. Az Ab ugyanis augusztus végén tér vissza a nyári szünetről.
A helytelen vagy elégtelen adatokkal érkező magán-nyugdíjpénztári utalványokat a Magyar Posta Zrt. minden esetben visszaküldte a pénztáraknak - közölte a posta csütörtökön.
Mintha Orbán Viktortól és nyugdíjvédelmi megbízottjától tanulnának egyes lengyel politikusok az októberi parlamenti választásokhoz közeledve. A nyugdíjvagyon "eltőzsdézéséről" folyik ugyanis a vita a Visztula partján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben cáfolta azokat a napokban felröppent álhíreket, hogy a hibás adatokat közlő egykori magánnyugdíjpénztár-tagok reálhozamának kifizetése leállításra került. Egyúttal a tárca felszólítja a magánnyugdíjpénztárakat, hogy maradéktalanul tegyenek eleget a volt tagok adatmódosítási kérelmének, és a tagi kifizetéseket a jogszabályban rögzített határidőn belül teljesítsék.
Kinek jár ideiglenes özvegyi nyugdíj és mi történik az elhunyt magán-nyugdíjpénztári befizetéseivel? Az özvegyi nyugdíjrendszerről szóló cikksorozatunk második része.
Agusztus 1-jén megkezdte a reálhozamok és a tagdíjkiegészítések kifizetését az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár és ezeket augusztus 31-éig valamennyi pénztártagjának kifizeti.
Az OTP Magánnyugdíjpénztár a felügyelet határozatának megfelelően újraszámolja 680, a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe visszalépett tagjának járó tagi kifizetést - közölte pénteken a kassza.
Az MKB Nyugdíjpénztár a közel 35 ezer visszalépő egykori tagja közül 31400-nak fizetett ki összesen 3 milliárd 454 millió forint reálhozamot és 642 millió forint tagdíj-kiegészítést. Ezt megelőzően a kassza 54,2 milliárd forint értékű vagyont adott át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak június 10-én.
Az ING Nyugdíjpénztár július 26-án kezdi a reálhozamok utalását, a tb-rendszerbe visszalépő tagjai átlagosan 132 885 forintra számíthatnak - közölte a kassza.
Selmeczi Gabriella szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azzal támasztotta alá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy több mint félmillió ember egy forintot sem kap reálhozamként.
Augusztus végéig kifizetik a magánnyugdíjpénztárak az állami pillérbe visszalépett tagok reálhozamát és a munkáltatói tagdíjkiegészítéseket. Átlagosan 80 ezer forint reálhozamot kaphatunk.
A Magyar Posta szeptember 16-ig juttatja el a volt magánnyugdíj-pénztári tagoknak a kifizetett reálhozamot - már azoknak, akik nem átutalással kérték. A határidőig át nem vett reálhozamokat a posta visszaküldi a pénztáraknak, amelyek átautalják az összeget az állami nyugdíjalapba.
Utólag kiderülhet, hogy azok jártak jól, akik maradtak a magánnyugdíjpénztáraknál - mondta az mfor.hu által megkérdezett nyugdíjszakértő.
A tagok száma és a vagyon alapján piacvezető az ING kasszája lehet, a korábbi első helyezett OTP a második - írja a Napi Gazdaság.
Múlt pénteken megindultak volna az első visszaigénylések a magánnyugdíjpénztáraktól az állami rendszerbe visszalépett tagok reálhozamánál, de a rendszer teszteléseként tervezett kisebb kisebb tételű kezdeményezések elmaradtak - írja hétfői cikkében a Napi Gazdaság, amely szerint nagyobb az esély arra, hogy a tranzakciók összetorlódjanak.
A magánnyugdíjpénztárak két hét múlva megkezdhetik a reálhozamok átutalását a volt pénztártagoknak - közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.