Gameplay – élőben tanult finnül és románul Márki-Zay Péter
Háromnegyed órán keresztül.
Ugyan az Action for Democracytól kaptak 4 millió forintot, de azt a titkosszolgálat friss jelentése tévesen azonosította ellenzéki kampánytámogatásként, mert az adomány a 80 éves Nádas Péterről szóló, márciusban bemutatandó potréfilmre érkezett – közölte az érintett filmes cég.
Hazug vádnak nevezi a kormánykritikus portál kiadója azt a titkosszolgálati jelentést, amely szerint az ellenzéki kampányba ment a céghez az Action for Democracytól és egy svájci alapítványtól érkezett 1,97 milliárd forint. Ez állítólag politikamentes piaci megbízások ellenértéke volt, de hogy milyeneké, azt a korábban a Pegasus kémszoftverrel is megfigyelt cégvezető, Páva Zoltán már nem árulta el.
Az Action for Democracy elnöke az újabb nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésre reagált.
hvg.hu
Tovább bogozták a titkosszolgálatok és nyomozó hatóságok az ellenzék tavalyi kampányának külföldi pénzügyi támogatásait, és arra jutottak, hogy egy svájci alapítványon keresztül e célra, de már nem közvetlenül a Márki-Zay-féle MMM-hez további 900 millió forint körüli összeg érkezett.
A Nemzetbiztonsági Bizottság és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető szerint is fel kell oldani az anyagok titkosítását.
hvg.hu
Január 20-i hatállyal lemondott posztjáról Szabó János hódmezővásárhelyi alpolgármester, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként látta el feladatát.
hvg.hu
Első ránézésre hat bukott ellenzéki párt mellé semmi szükség nincs egy hetedikre. Akkor miért jön létre az új pártja? Összeszedtük a lehetséges okokat.
A független képviselő szerint csak széles körű összefogással lenne szabad új pártot alapítani, és nincs értelme hamis reménnyel kecsegtetni a kiábrándult ellenzéki szavazókat.
hvg.hu
Modellvasutazik, zenél, hagyományokat őriz, akváriumot takarít és mindenfélét gyűjt számos politikus, amikor épp „civilben” van. V. Németh Zsolt államtitkár pedig azt sem zárja ki, hogy részben a hobbija miatt találta meg a miniszterelnök egy újabb feladattal.
Tarnay Kristóf Ábel
Az Európai Néppárttal szeretne együttműködni, de közben újrázna Hódmezővásárhelyen is.
hvg.hu
Az Action for Democracy vezetőjét és családját is megfigyelték.
hvg.hu
Már a jövő év első felében bevezetnék az autópálya-matricához hasonló megoldást.
MTI
Ingyenes mozi és mikuláscsomag – a hódmezővásárhelyi polgármesternél csak a hófehér szakáll és a piros ruha hiányzik.
hvg.hu
Újfajta "szabadságfinanszírozóvá" válna a Korányi Dávid vezette Action for Democracy, amelynek 3 milliárd forintos támogatását a titkosszolgálatok is vizsgálják. Bár az érintettek azt állítják, nem fordult elő tiltott pártfinanszírozás, igazán súlyos következménye annak sem lenne. De mit léphet ezek után a Fidesz, amely óriási belpolitikai botrányként tálalja a történteket?
Windisch Judit
A Márki-Zay Péter mozgalmának nyújtott pénzekről készült nemzetbiztonsági vizsgálat semmivel nem igazolja, hogy a támogatást adó szervezetnek köze van az amerikai titkosszolgálatokhoz. A dokumentum nyilvános adatbázisokból, sajtóból összeollózott, híresztelésekkel felturbózott anyagnak tűnik, ám a kormányzati propaganda céljait kiválóan szolgálja.
Dezső András
Dezső András
Dobszay János
Hasonló átláthatóságot és elszámolást várnak minden más szereplőtől.
hvg.hu
Továbbra sem tudni, hogy miért kiált a Fidesz nemzetbiztonsági kockázatot, ugyanis a titkosszolgálat sem tudta eddig kideríteni, hogy pontosan honnan kapott pénzt a Mindenki Magyarországa Mozgalom és kértek-e azért egyáltalán cserébe valamit. A vizsgálatok még folynak, a parlamenti szakbizottság jobbikos elnöke most egy közbenső, minősítés alól feloldott jelentést hozott nyilvánosságra.
hvg.hu
Az összefogás tagjai állításuk szerint csak akkor döbbentek rá, hogy mi történt, miután Márki-Zay Péter nyilvánosan beszélt az amerikai támogatásról.
hvg.hu
Rezsitámogatást kaphatnak Hódmezővásárhelyen a rászorulók, a segély forrását a most bevezetett adóból fedeznék. A földadó miatt még a MAGOSZ is nekiment Márki-Zaynak, de végül a közgyűlésen megszavazták a képviselők.
hvg.hu