#Matolcsy György

Járai: Orbánéknak sikerült bravúrosan lavírozni

Járai Zsigmond szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetésének 2009 óta a növekedés támogatására kellett volna fókuszálnia, és nem kizárólag az infláció elleni küzdelemre. A jegybank felügyelőbizottságának elnöke a Heti Válasznak adott interjúban helyesnek nevezte a mostani kamatcsökkentési periódust.


3 százalékra vágták a kamatot Matolcsyék

Újabb történelmi mélyponton a jegybanki alapkamat. A 20 bázispontos kamatcsökkentés egyébként megfelelel az elemzői várakozásoknak. Elemzők szerint legközelebb már csak 10 bázisponttal csökkentenek, és 2,7 százaléknál jön majd a trendforduló.


Tranzakciós díj: per nyert az MNB a Sberbank ellen

Első fokon pert nyert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Sberbankkal szemben az ügyfelekre jogsértően áthárított tranzakciós illeték ügyében - közölte az MNB. A jegybank jogelőd felügyeleti hatósága idén júniusban kötelezte a bankot bő kétszázmillió forintnyi jogtalanul beszedett díj ügyfeleknek való visszafizetésére.


Megosztó a Kúria döntése

A bankok egyetértenek a Kúriával, Rogán szerint a legfőbb bírói szerv a bankok oldalára állt, sajnálkozik az LMP és az MSZP is, a devizahitelesek pedig nekimentek Matolcsynak, mert azt hiszik, ellenük fordult.



Lámfalussy-díjat alapít Matolcsy

A 84 éves nemzetközi hírű közgazdászról, Lámfalussy Sándorról nevezett el díjat Matolcsy György; a kitüntetést a a kiemelkedő közgadasági munkáért jár. Az MNB emellett díjazza azokat a 40 év alattiakat is, akik tudományos munkájukkal hozzájárultak a jegybank feladatainak megvalósításához.


Matolcsyék őrködnek az ingyenes készpénzfelvétel felett

A Magyar Nemzeti Bank célvizsgálatok keretében ellenőrzi, hogy a bankok a 2014. február 1-től érvényes, a fogyasztók számára havi kétszeri – maximum havi 150 ezer forint összegű – ingyenes készpénzfelvételi jogszabályi előírások bevezetése miatt nem emelnek-e egyoldalúan díjaikon, jutalékaikon.



Matolcsyék keményen nekimentek Király Júliának

Közleményben reagál a Magyar Nemzeti Bank Király Júlia elmúlt hetekben megfogalmazott kritikáira, és határozottan visszautasítja azokat. A jegybank volt alelnöke Matolcsy hitelprogramjáról azt mondta, az isteni kegyelem talán megmentheti.



És akkor Matolcsy lemondatja a pápát

Épülhet az eddigi legdrágább autópályaszakasz, több lábra kell állni a pornósoknak, de a NAV-botránynak máris egy 800 milliós fogás lett a következménye. A brit miniszterelnök durván beszólt, igaz, a Mol meg a horvátoknak, a kormány meg a benzinkutakon, hipermarketek oldalában nyílt - korábban engedélyezett - trafikoknak. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!



Rehn megüzente Matolcsynak: nem mond le

Az EU gazdasági és pénzügyi biztosának nem áll szándékában, hogy – a Magyar Nemzeti Bank elnökének felszólításának eleget téve – lemondjon – jelentette ki pénteken az Európai Bizottság szóvivője.




Matolcsy egy "keynesi fordulatról" beszél

Matolcsy György szerint az Európai Uniónak (EU) új, inflációs célt követő fiskális politikára van szüksége, hogy beinduljon a gazdasági növekedés, és az EU elkerülje a japán példát, a már másfél évtizede zajló deflációt.


Matolcsy: Olli Rehn mondjon le!

A magyar jegybank elnöke az elhibázott gazdaságpolitika miatt lemondásra szólította fel Olli Rehn uniós biztost, a nagy hitelminősítőket pedig arra szólította fel, hogy kezdjenek tárgyalásokat Magyarország felminősítéséről – írja a Napi.hu.