Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszaszorultak a hitelkihelyezések.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) tavaly mintegy 755 millió euró összegű hitelszerződést írt alá magyarországi projektek finanszírozására, az elmúlt öt évben pedig összesen 7,4 milliárd eurónyit – mondta Baranyay László alelnök csütörtökön. Az EIB 2014-ben is szeretné fenntartani aktivitását Magyarországon, bár 2013 második felében egy kissé visszaszorult a kkv-finanszírozásban a jegybanki hitelprogram hatására.
Magyarország mintegy 1 százalékos tulajdonosi arányát jelentősen meghaladó mértékben részesedik az EIB forrásaiból a projektfinanszírozásban és a kkv-finanszírozásban is – közölte az EIB alelnöki posztját 2013 szeptembere óta betöltő Baranyay László.
A Magyar Nemzet Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának hatására tavaly a második félévben némileg mérséklődött a kkv szektor EIB-finanszírozása, de az idén élénkülésre számít a nemzetközi pénzintézet, előkészítés alatt vannak megállapodások a finanszírozás folytatására, illetve bővítésére a kkv-szektorban és azon kívül is – tette hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.