Erősödött Matolcsy bejelentésére a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 32,48 pontos nyitás után gyengült, majd Matolcsy György, az MNB elnökének bejelentésére erősödött csütörtökön délelőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 32,48 pontos nyitás után gyengült, majd Matolcsy György, az MNB elnökének bejelentésére erősödött csütörtökön délelőtt.
MTI
Hirtelen nagyot esett az euróval szemben, majd jelentősen, a 300-as szint alá erősödött a forint csütörtökön azt követően, hogy a Magyar Nemzeti bank (MNB) bejelentette, több lépcsős jegybanki program indul a vállalkozások hitelezésének előmozdítására. A piac minden bizonnyal drasztikusabb lépéseket várt, a kép egyelőre azonban inkább vegyes, ezért is erősödhet most a forint, mely azonban átmeneti lehet.
hvg.hu
Többlépcsős programot jelentette be a vállalkozások hitelezésének megsegítésére Matolcsy György jegybankelnök a Monetáris Tanács ülése után. A Növekedési Hitel Program (NHP) szerint a vállalkozások olcsó hitelt kapnak, többek között a devizahiteleik kiváltására is. A csomag a devizatartalékot 3 milliárd euróval csökkenti.
hvg.hu
A japán jegybank újabb mennyiségi enyhítési programjának hatására jelentősen erősödött a forint a jenhez képest a bankközi devizapiacon, viszont az euróval és a dollárral szemben kissé gyengült a magyar deviza.
MTI
Ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökre kilátásba helyezett stratégiai döntései a reálgazdaság hitelellátásának ösztönzését és a háztartási, valamint az üzleti szektor adósságterhének enyhítését célozzák, akkor a magyar jegybank számára alapvetően három cselekvési lehetőség kínálkozik - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
MTI
Meglepő a jegybank kapkodása, arra utal, hogy az új vezetés pánikba esett, és figyelmen kívül hagyja a forint gyengeségét – kommentálta a Nomura közgazdásza a monetáris tanács csütörtökre tervezett rendkívüli ülését, amely valószínűleg a jegybanki gazdaságélénkítő eszközökről szól majd.
hvg.hu
A forint árfolyama szerdán átmeneti, a 300-as eurójegyzést is megközelítő erősödés után visszatért az előző esti szint közelébe.
MTI
Törölte a személyeskedő részeket a Wall Street Journal abból az írásból, amelyben Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke Kopits György bíráló szavaira reagált. Az MNB viszont szerdán teljes terjedelmében közölte a levelet.
hvg.hu
Csütörtökön rendkívüli ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ahol a jegybank tervezett gazdaságösztönző lépéseiről lesz szó – értesült a Világgazdaság Online. A portál szerint az ülés után sajtótájékoztatón ismertetik a tervezett lépéseket. A jegybank vezetői hétfőn egyeztetnek nyolc, Magyarországon működő nagybank vezetőivel is.
hvg.hu
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Bécsben Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel tárgyalt – közölte az MNB kedden a honlapján. Ez volt Matolcsy György első kétoldalú megbeszélése az MNB elnökeként.
MTI
Duplán is jól jár a Blikk szerint Matolcsy György azzal, hogy a miniszteri bársonyszékből a Magyar Nemzeti Bank elnöki székébe ült át. A volt tárcavezető nemcsak nagyobb fizetést kap, de mint a lap megtudta: 1,8 millió forint pluszpénz is jár neki a távozás miatt.
hvg.hu
Konténerekben szállított készpénzzel kezdődött meg a ciprusi bankválság gyakorlati kezelése, ám miközben idehaza extramélyre vágta az MNB az alapkamatot, az IMF továbbra is szkeptikus a magyar kilátásokat illetően. Ráadásul Simor András máris kísért. Kövesse tovább a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
hvg.hu
Karvalits Ferenc hatéves mandátumának lejártával, szerda óta két alelnökkel működik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – közölte az MNB az MTI-vel pénteken. Így már csak Király Júlia alelnök az egyedüli olyan személy a jegybank felsővezetői között, akit nem az Orbán-kormány, vagy a kormányfő által az MNB élére ültetett Matolcsy György nevezett ki.
MTI
MTI
hvg.hu
A Morgan Stanley közgazdászai szerint az inflációs kilátások "bőséges" mozgásteret adtak volna a jegybanki alapkamat jelentősebb mértékű csökkentéséhez is. A monetáris tanácsot csak a piaci kockázhati háttér riaszthatta vissza attól, hogy a rekordalacsony 5 százalék alá csökkentsék a kamatot.
MTI
A jegybank élére kinevezett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter országgyűlési képviselői mandátumát Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz), Kecskemét gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere kapja meg.
MTI
A banki elemzők túlnyomó többsége szerint 25 bázisponttal, a történelmi mélypontot jelentő 5,00 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
MTI
A ma elfogadottt javaslat szerint felállítandó Teljesítésigazolási Szakértői Szervtől azt várják, hogy felgyorsítja majd a szerződésből eredő teljesítések után járó ellenszolgáltatás polgári jogi eszközökkel történő kikényszerítését.
MTI
Az MSZP szerint aggodalomra adott okot Matolcsy György kinevezése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. Szekeres Imre hétfői parlamenti azonnali kérdésére Balog Ádám jegybanki alelnök válaszként ugyanakkor azt hangsúlyozta, az új vezetés szem előtt tartja az árstabilitás fenntartását.
MTI
Nem tart sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke holnap a kamatdöntést követően. Matolcsy György azonban nemcsak holnap nem áll majd az újságírók elé, ezután ugyanis egyszer sem tartanak majd sajtótájékoztatót a kamatdöntések után.
hvg.hu
Egyöntetűen újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést vár a londoni elemzői közösség a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén.
MTI