Kocsis Máté szerint ukrán pénzből megy lejáratókampány Orbán Viktor ellen
Erről pedig állítása szerint a titkosszolgálatok tájékoztatták.
Erről pedig állítása szerint a titkosszolgálatok tájékoztatták.
hvg.hu
Egyelőre azt vizsgálják, hogy fennállnak a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei.
HVG
A csatorna azt állítja, hogy csak a január 20-i hétre vonatkozott az ajánlat.
HVG
Alig két évvel azután, hogy a Frisshirek.hu a milliárdoshoz került.
HVG
Miután egy bíró felfüggesztette a jogszabály végrehajtását, Donald Trumpék visszakoztak. A magyarországi a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek.
HVG
Donald Trump egy tollvonással leállította a külföldi támogatások folyósítását, és ennek sokkoló hatása Magyarországon is érezhető. Az Orbán-kormány örömére a hazai civil szféra és a független sajtó egy része hosszú időre elbukhatja forrásainak egy részét.
A MÚOSZ egykori elnökségi tagja, a Világgazdaság korábbi főszerkesztője 74 éves volt.
MTI
Texasban hónapok óta vitatkoznak arról, hogyan tudják garantálni, hogy kiskorúak ne keveredjenek olyan oldalakra, ahova nem lenne szabad. A döntés akár más államok számára is mintaként szolgálhat majd.
hvg.hu
Az 53 évesen, tavaly októberben elhunyt riporter férje, Balassa János arról beszélt, miként próbál megküzdeni a család a gyásszal.
hvg.hu
Galambos Márton eddigi főszerkesztő ezentúl vezérigazgatóként folytatja, a helyét Zsiborás Gergő veszi át.
HVG
Azt ígérik, a média minden szegmensével foglalkoznak majd.
hvg.hu
Megőrülnek az emberek a fahéjas-pudingos rúdért, teljességgel hiányoznak a Facebookról a fiatal zenesztárok, fasorban sincs a Megafon, a médiaszemélyiségek oldalai viszont tarolnak: az NMHH alaposan végigvette a magyar nyelvű Facebook 2021-2024 között jellemző mintázatait a 300 legnépszerűbb oldal vizsgálatával.
Tóth Orsolya kezét a G-nap után sem engedte el a Fidesz-körüli reklámipari szereplők, most Hantosi Bálint novemberben bekövetkezett hirtelen halála miatt tartott rendkívüli közgyűlést a tagozat.
HVG
Thierry Breton szerint az EU nem próbálja cenzúrázni a techmilliárdos beszélgetését a német szélsőjobboldali párt társelnökével, Alice Weidellel.
HVG
Mark Zuckerberg lépése, hogy megszünteti a tényellenőrzést az USA-ban, a hivatalba lépő elnök közösségi médiáról vallott nézeteit tükrözi, és óriási veszélyekkel jár – figyelmeztet Haugen.
HVG
A WMN magazin olyan nőket szeretne vele elismerni, akik kiemelkedő munkát végeznek a közösségépítés terén.
hvg.hu
Úgy tűnik, nem tekintik közérdeklődésre számot tartónak a hírt.
HVG
A 32 oldalas különkiadás címlapján fegyverrel a fenekében olvassa a szatirikus hetilapot egy figura.
hvg.hu
A story.hu iparági forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a TV2-nél szereplő egykori luxusfeleség a konkurens csatorna új realityjét vezetheti.
hvg.hu
Elpusztíthatatlan – üzeni az egyik legismertebb szatirikus lap címoldala.
hvg.hu