#Medián





HVG: Az ország megvadult

Akkor is "meglesz" a népszavazás a kormány szempontjából, ha valójában nem lesz meg? Egyáltalán, mennyien mennek majd el szavazni? És ez mibe került nekünk? Miért buktak el a magyar kereskedőházak? Mit érez egy magyar arisztokrata család sarja, amikor megtudja, hogy felmenőinek köze volt 180 ember lemészárlásához? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ e héten a HVG. Jakus Ibolya szubjektív lapajánlója.



Medián: Aligha lesz érvényes a népszavazás

Nagy többségben lesznek a „nem” szavazatok, de aligha lesz érvényes a népszavazás, mivel várhatóan a jogosultak kevesebb mint fele járul majd az urnákhoz – derül ki a Medián által a HVG megbízásából készített felmérésből. A közvélemény-kutató figyelmeztet, hogy a mostani referendum előrejelzése a szokásosnál is kockázatosabb, de minden eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a ténylegesen szavazók arányát mindig a részvételüket biztosra ígérők aránya közelíti meg a legjobban. Ez az arány pedig 42 százalék.



Medián: Így állnak a pártok a népszavazás előtt

Az egész nyáron dübörgő „tájékoztató kampány” ellenére a pártok támogatottsága lényegében ugyanazon a szinten áll, mint három hónappal ezelőtt – derül ki a HVG számára szeptember 9-e és 13-a között készített reprezentatív Medián-felmérésből.




HVG-Medián: központilag vezérelt a korrupció

A Fideszt legalább olyan korruptnak látja a közvélemény 2014 novembere óta, mint a 2010-ig kormányzó szocialistákat – derül ki a HVG címlapsztorijából. A cikk a hetilap és a Medián közös közvélemény-kutatásán alapul.


Medián: A magyarok harmada antiszemita

A magyar társadalom harmada erősen vagy mérsékelten antiszemita – derül ki a Medián felméréséből. A jobbikosok kétharmada, a fideszesek 40 százaléka antiszemita a kutatás szerint.


A nap, amikor már Gyárfás elnöksége is téma lett

Egy nap, öt hír – amiről ma este beszélnek: olcsóbb lesz jövőre a tej, a tojás és a csirkehús; a boltokban fogalmuk sincs, ki fog dolgozni vasárnap; sztrájkra készülnek a bölcsődékben is; a Fidesz népszerűsége még nincs veszélyben, de a politikusaié igen; fokozódik a feszültség az úszószövetségben.



A Századvég kikutatta, hogy a tanárlázadás igazából a baloldal fegyvere

A kormányközeli Századvég felmérése szerint csak a balra húzók látják úgy, hogy a "kormány és a pedagógusok közötti konfliktus" megoldása a tanártüntetések folytatása. A múlt heti felmérésben megkérdezettek többsége szerint a tanároknak tárgyalniuk kellene a kormánnyal. Egy héttel korábban a Medián kicsit másra jutott.



A Századvégnél kőbe vésett a Fidesz előnye

Minden második ember elégedett Orbán Viktorral, aki egy év alatt 7 százalékkal tudta növelni népszerűségét – derül ki a kormányközeli Századvég méréséből. Nem úgy, mint a Medián kutatásánál, a Századvég adatai szerint a kormánypárt stabilan tartja előnyét. Pedig az adatok pontosan ugyanazok: a biztos szavazók körében 46 százalékon áll a Fidesz, csak azt nem említik, hogy az előző hónapban mennyivel volt nagyobb a támogatottsága.


A nap, amikor kiderült, hogy a Fidesz sem sérthetetlen

Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: a Fidesz kapott egy gyomrost a tanároktól; Simicska szintén arra készül, hogy üssön még egyet a kormánypárton; Matolcsy rokona viszont jól járt, bár kétséges, hogy mennyire volt ez szabályos; az egészségügyben már nem is titkolják, mekkora a baj; a Saul fia alkotói új filmre készülnek.


Medián: Olvadni kezdett a Fidesz támogatottsága

A választani tudó, biztos szavazók körében a januári 53-ról 46 százalékra csökkent a Fidesz támogatottsága - derült ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből. Eközben 54-ről 60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. A kormánypárt népszerűségvesztésével egy időben a Jobbik, az MSZP és a DK is növelni tudta támogatottságát. Sőt a Jobbik elérte korábbi rekordját, a teljes népességben 16 százalék támogatja.