Medián: hat és fél év után ismét 40 százalék fölött a Fidesz

Fél évvel a választások előtt a lakosság 44 százaléka úgy érzi: jó irányban mennek a dolgok az országban. Az ellenzékből csak Gyurcsányék javítottak.

  • HVG HVG
Medián: hat és fél év után ismét 40 százalék fölött a Fidesz

A Medián október 20-a és 24-e között készített, országos reprezentatív felmérése szerint a kormánypárt támogatottsága a szavazókorú népességben egyetlen hónap alatt 4 százalékpontot nőtt, és 2011 januárja óta először éri el a 40 százalékot. Szeptemberhez viszonyítva a Fideszen kívül egyedül a DK ért el érdemi javulást: Gyurcsány Ferenc pártját jelenleg a népesség 5 százaléka választaná.

A Fidesz tehát lendületből indulhat a 2018-as választásoknak: az utóbbi hat hónapban nemcsak a népszerűsége, de a kormány teljesítményének megítélése és a lakosság általános közhangulata is fokozatosan javult. Októberben a válaszadók 48 százaléka adott „jó” osztályzatot az Orbán-kormánynak, és 44 százalék szerint az országban jó irányba mennek a dolgok.

Bár a szavazóközönség megosztott abban a kérdésben, hogy mi lenne jobb a választások után (45 százalék kormányváltást szeretne, 44 százalék viszont azt, ha maradna a mostani kormány), tíz válaszadóból hatan úgy gondolják, hogy 2018-ban is a Fidesz fog győzni. A politikusok népszerűségében is nagyjából a korábbihoz hasonló tendencia rajzolódik ki: a kormánypárti politikusok általában jobban állnak, mint az ellenzékiek. Az utóbbiak közül azonban Szél Bernadett (LMP) és Karácsony Gergely (PM) ezúttal is bekerült a tíz legkedveltebb politikus közé.

HVG / Medián