#médiatörvény

Barroso: Orbán ígéretet tett, ha kell, módosítják a médiatörvényt

Az Európai Bizottság megkezdi a magyar médiatörvény jogi vizsgálatát, amint hivatalosan is megkapja az ezzel kapcsolatos tájékoztatást, illetve a törvény hivatalos szövegét a magyar kormánytól – mondta pénteken a Parlamentben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktorral. Barroso szerint Orbán biztosította arról, módosítanak a médiatörvényen, ha a bizottság jogi vizsgálata szerint arra szükség van.



Format: Bécs lehetne a közvetítő a Magyarország körüli vitában

"Az osztrák külügyminiszternek kereszténydemokrata politikusként meglenne a lehetősége komoly európai uniós közvetítőként működni a frontok között, hogy ne hagyja a modern Magyarországot ismét az elbizakodottság és a melankólia politikája között ingadozni" - olvasható a Format osztrák lap cikkében.


MSZP: összevissza beszélnek a kormányzati szóvivők

Az ellenzéki párt hatszemközti megbeszélést javasol az érintetteknek, hogy az uniós elnökség sikere, valamint az ország maradék tekintélyének megőrzése érdekében többé ne forduljon elő, hogy a kormány, illetve a kormányfő szóvivője 24 órán belül két egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatot tesz.


Médiatörvény: nem lehet a kormányon kiigazodni

Ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot az elmúlt napokban a kormányzat részéről arra vonatkozóan, hogy a kormány kész-e a belföldön és külföldön is sokat bírált médiatörvény megváltoztatására vagy sem. Az államfő nyitott a változtatásra, a kormányfő viszont világossá tette: ez szerinte diszkrimináció lenne az országgal szemben. A külügyminiszter szintén arra utalt, hogy lehetséges a változtatás, de a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár korábban ezt kizártnak tartotta. Szijjártó Péter mindeközben a nyugati sajtónak ment neki.







Jeszenszky Géza: Mi a teendő, ha rossz hírünket keltik?

A bírálatokra a legjobb válasz, ha jól működik az ország, ha az őszinte vagy inspirált aggodalmakra a valóság rácáfol. Mindenesetre, gondosabban kell kidolgozni a törvényeket, és kiemelt figyelmet kell fordítanunk a külvilág gyors és hiteles tájékoztatására.




Fidesz: az MSZP és az LMP nem a hazát szolgálja

A Fidesz-frakció nem támogatja a rendkívüli ülést a médiatörvény ügyében, mert nincs rá ok; ugyanakkor felszólítja az MSZP-t és az LMP-t arra, hogy hagyja abba az ország lejáratását, mert ők a haza szolgálatára és nem pedig a lejáratására tettek esküt - közölte a képviselőcsoport csütörtökön.


Médiatörvény: megszólalt az Európai Bizottság

Jelenleg nincs szó arról, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana a médiatörvény miatt Magyarország ellen - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Bizottság, amely arról nem kívánt állást foglalni, hogy milyen a törvény Brüsszelnek megküldött magyar fordításának minősége vagy tartalma.


Médiatörvény: a francia külügyminiszter is megszólalt

Michele Alliot-Marie francia kül- és Európa-ügyi miniszter az Europe1 rádióállomásnak azt mondta a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban: az Európai Bizottság pontosításokat kért, és külügyminiszterként azt mondhatom, hogy ezeket illik megvárnunk.




MÚOSZ: elkerülhetetlen a médiatörvény felfüggesztése

Elkerülhetetlennek tartja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), hogy az Európai Unió vizsgálatának lezárultáig függesszék fel a médiatörvényeket - írják a szervezet elnökségének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.


Új médiatörvényt akar az MSZP

Az MSZP kezdeményezi, hogy a parlament rendkívüli ülésszakon döntsön a médiatörvény visszavonásáról. Mesterházy Attila csütörtökön azt is elmondta: a szocialisták azt szeretnék, hogy június végén többpárti egyetértéssel új médiatörvény kerüljön az Országgyűlés elé.